• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

Hírek

A csütörtöki nyomozóklub bőszen robog tovább – Könyvkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Richard Osman második krimijében nem vacakol sokat, és rögtön a dolgok közepébe vág. Miközben a csütörtöki nyomozóklub épp ülésezik – és Joyce azon mereng, fogadjon-e örökbe kutyát, amihez Ron és Ibrahim igazán „hasznos” tanácsokat ad -, Elizabeth egy, a szupertitkos kémes életével kapcsolatos, frissen érkezett levélen töpreng. A levél feladója egy olyan férfi, akinek Elizabeth évekkel ezelőtt ott állt a koporsójánál… most meg arról értesíti, hogy jelenleg a közelben tartózkodik, és szeretne a nyugdíjas (kém)nővel találkozni. Találkozni vagy nem találkozni – a kérdés elég gyorsan eldől, és már be is indul a történet.

Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

Őszintén bevallom, én az első részért, A csütörtöki nyomozóklubért annyira nem voltam oda (duplakritikánk ITT és ITT)– de valószínűleg a hatalmas felhajtás miatt, ami a regény megjelenését övezte. Agatha Christie-t emlegették a történettel kapcsolatban, az év legjobb könyvének kiáltották ki, holott akár a 2020-as, akár a 2021-es évben kapásból tudnék 3-4 olyan könyvet mondani, ami sokkal jobban tetszett, mint Osman regénye, mégsem volt akkora médiafelhajtás körülötte. Szóval, ha kisebb a hírverés, talán én is jobban szerettem volna a történetet, mert nem lettek volna olyan hatalmasak az elvárásaim vele kapcsolatban. Ráadásul én cseppet túlírtnak is éreztem a könyvet, annyiféle történetszállal, gyanúsítottal, majd tettessel, eltűnő és felbukkanó karakterekkel, hogy abból két egész sztori is kitellett volna. Viszont a nyomozóklub tagjait megkedveltem, így mégis kíváncsi voltam rá, hogyan folytatódik a történetük. És nem bántam meg, hogy elolvastam a folytatást.

Osman második könyvében is dúl a káosz – de itt valahogy sokkal rendezettebben, letisztultabban, átláthatóbban. Az előző történethez viszonyítva nem sok idő telhetett el – talán ez épp a következő csütörtöki klubgyűlés, amikor a történet kezdetét veszi, és ahol roppant fontos dolgok hangzanak el.

Fogadjunk-e idősen örökbe kutyát, ha az túlélhet minket – ez a kiindulási kérdés. A történet során aztán exhalottak és exférjek tűnnek fel, no meg igazi halottak, majd újabb exhalottak, van, aki kórházba kerül, Joyce förtelmes barátságkarkötőkkel zaklat boldog-boldogtalant, a csütörtöki nyomozók nyomoznak, gyémántok után kutatnak és bosszúhadjáratot terveznek. Az igazi nyomozók meg hol romantikáznak, hol végre nyomoznak – és mindezt átszövi az a humor, ami már az első kötetben is megjelent, itt valahogy mégis jobban működik.

Osman regényei

Osman regényei

Bár egy sorozatnál sokszor a második kötet jóval gyengébb az elsőnél, számomra Osman könyveinél ez pont fordítva van. Talán, mert a szerzőt nem gyötörte írás közben a kétség, érdekel-e majd bárkit is a történet, amit kitalált, vagy mert már nem kellett a környezet és a szereplők aprólékos kidolgozására koncentrálnia, mintha elengedte volna a sztorit, hogy az hadd fussa ki magát szabadon – és ez nagyon jót tett a regénynek. Ami számomra a legszimpatikusabb volt, hogy többet kaptunk minden szereplő magánéletéből, és így közelebb kerülhettünk a karakterekhez. Joyce, aki kutyázna, miközben osztogatja a barátságkarkötőit, és végül nekiáll Instragramozni is – amiből majd a regény egyik legnagyobb (bár előre kitalálható) poénja születik. Ronhoz megérkezik az unokája, akit valami fura ötletből kiindulva szintén bevonnak a nyomozásba, és így Ibrahimmal hármasban kutatnak. Elisabeth és Stephen egyre nehezedő kapcsolatából is többet láthatunk – és hozzám pont azért került közelebb a volt kémnő karaktere, mert olvashattam arról, mennyire szereti demenciával küzdő férjét, és hogy bármit megtenne érte. Ehhez a pároshoz csatlakozik egyre többször Bogdan, a lengyel építési vállalkozó, aki szintén egyre szimpatikusabb karakterré válik.

A nyomozók, Chris és Donna – vagy, ahogy Elisabeth folyton figyelmeztet: Donna és Chris – magánélete is kibővül, valamint kapunk új karaktereket is: titokzatos alakokat az MI5-tól, exférjeket, kábszerárusokat, szerethető és utálható figurákat egyaránt. És most is több szálon fut a cselekmény, van nyomozni való bőven, ebben a részben azonban ezek jobban követhetőek, és szerencsére jobban össze is futnak, mint az első regényben. És lehet nagyon élvezni Joyce naplóbejegyzéseit, amelyek a legújabb sütiktől az Elisabethtel való utazáson át az Instagramos kalandjaiig tartanak, és nagyon szórakoztatóak.

Lehet kicsit megijedni – nem árulom el, miért -, majd szomorkodni, de lehet rengeteget nevetni is, vagy meghatódni azon, ahogy a nyomozóklub tagjai kiállnak egymásért. És még az – egyik – főgonoszon is lehet olykor szórakozni, mert néha valóban félelmetes, máskor meg egyszerűen csak idétlen. Vagy szánalmas.

Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg

Richard Osman azt mesélte egy interjúban, senkinek sem árulta el, amikor elkezdte írni A csütörtöki nyomozóklubot. Mindig is akart írni egy krimit, tehát amikor jött egy ötlet, leült, meggyújtott egy gyertyát, aztán írt napi 1000 szót – titokban –, amíg el nem érte a 100.000 szót. Aztán megmutatta a sztorit a legbizalmasabb barátainak, és megkérdezte, mit szólnak hozzá. Már csak azért sem tette közzé a hírt, mert nem akarta, hogy mások úgy reagáljanak rá, hogy na, már megint itt egy celeb, aki könyvet ír. Kiadókhoz sem akart fordulni az ötletével, mivel ismerte ezt a világot, és sejtette, hogy úgyis leráznák. Abból meg nem derült volna ki, hogy jó-e az ötlete, vagy nem.

Szóval megmutatta a kéziratot néhány, számára fontos embernek, és mivel úgy vélte, épp elég megbeszélésen vett ahhoz részt, hogy tudja, mikor mondanak neki igazat, várta a véleményeket… Aztán a könyve egyszer csak megjelent Angliában, aztán Amerikában is, majd Kínában, és még további 14 országban, sőt, Spielberg cége, az Amblin is lecsapott a filmes jogokra.

A forgatás elvileg jövőre kezdődik, a rendező Ol Parker lesz, aki a Marigold Hotelt és a Mamma Mia 2. részét rendezte. És ha Osmant megkérdezik, melyik színésznő játssza majd el például Joyce-t, értetlenül áll a kérdés előtt. Hiszen ki más játszaná el, mint maga Joyce – mivel számára ennyire élnek a szereplői.

A japán kiadás borítója

A japán kiadás borítója

A nyomozóklub ötlete egyébként akkor született meg, amikor az édesanyját, Brendát látogatta meg, aki Sussexben egy kis nyugdíjas közösségben él. Osman szerint a hely gyönyörű… és a legideálisabb hely egy gyilkosság elkövetéséhez. És ha már megtörtént… eltöprengett, vajon ki fogja kinyomozni. Így hát kidolgozta Joyce, Elizabeth, Ron és Ibrahim figuráját, csupa, a 70-es éveiben járó nyugdíjast, majd magát a klubot is, ahol mindenki rajong a gyilkosságokért. Osman olyan krimit akart írni, ami követi Miss Marple vagy a Kisvárosi/Midsomer gyilkosságok legjobb hagyományait, miközben a humor se marad el. A karakterek esetében pedig nem akart idealizált időseket ábrázolni, inkább olyanokat, akik még kedvelik a kalandokat, ragaszkodnak a barátaikhoz, vagy – Joyce esetében – még nem mondtak le a szerelemről sem.

És ez nem azt jelenti, hogy nem félnek a haláltól, vagy nem foglalkoznak időnként vele – hiszen ott van pl. Stephen, az egyre erősödő demenciával… És maguk a tagok is találgatták már, milyen sorrendben fognak majd meghalni. (Ron távozik majd először… aztán Elizabeth, akit valószínűleg úgyis lelőnek… Joyce és Ibrahim még kérdéses, mert egyikük se akar utoljára és egyedül maradni.) Osman az édesanyját is megkérdezte a halálról, és ő azt felelte, természetesen mindannyian gondolnak az elmúlásra, de kevésbé tartanak tőle, mint a fiatalok. Így Osman is úgy érezte, olyan idősekről szeretne írni, akik nem foglalkoznak annyit ezzel, inkább a saját dolgaikkal törődnek, és még az utolsó éveikben is keresik azt, ami boldoggá teszi őket.

Ha Elizabeth az energiabomba, és a regény motorja, akkor Joyce az, aki időnként finoman behúzza a kéziféket – és aki az író kedvenc karaktere a könyvekben. Osmant egyébként az szórakoztatta a legjobban, amikor belebújt a két nyugdíjas hölgy fejébe. És mivel a családjában több, nagyon-nagyon erős és nagyon-nagyon vicces nő volt, úgy érzi, súgtak neki, miközben a női karaktereket ábrázolta. Amit viszont mindkét regényben szerettem, az Osman visszafogott, mégis lendületes stílusa, és az a száraz humor, amit én kifejezetten imádok, és amit a fordító, Orosz Anna olyan kiválóan adott vissza.

Így remélem, ha a nyomozóklub újabb bűntény után nyomoz majd, az Agave azt is eljuttatja hozzánk. Én mindenesetre köszönöm nekik az első és a második részt!

Kapcsolódó cikkek

Richard Osman: Az eltévedt golyó /Forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=577645514365115&set=a.546160457513621/

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo: Papirusz

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Egri Lajos: A kreatív írás művészete

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

A boncolás titkos művészete – Könyvkritika

Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2023. március 10.

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    • 2023. január 5.

    A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

    A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

    • 2023. január 5.

    Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

    A rémesen vicces Addams-feldolgozás

    • 2023. január 5.

    Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

    Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

    • 2023. január 5.

    Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

    Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.