• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!

Filmkritika

A fogyasztói kultúra kritikája ezúttal a pénzpiaci kapitalizmus bűntetteiben manifesztálódik – Filmkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

A Zombi expresszt 2018-ban, a 10. Corvin moziéjszakán láttam (először), éjjel negyed tizenkettes kezdéssel. Nem emlékszem, milyen vetítésekre ültünk még be, pedig előtte is, utána is volt belőlük kettő-kettő. A Vonat Busanba természetesen Dél-Koreában készült, ami meglehetősen hiányos kulturális ismereteimnek köszönhetően egy Japánhoz hasonlatosan maximalista igényszintű, ám annál árnyalatnyival kevésbé betegperverz mozikat termelő országként él. Ennek a könnyen támadható érvelésnek három teljesen szubjektív alappillére írásom jelenlegi tárgya, a Taegukgi– Harcosok szövetsége, valamint A szobalány. Mivel olvastam már olyan kommentet, ami ezeknek valamelyikét lehúzta, fókuszáljunk az agyhalottakra.

Vonat Busanba

Vonat Busanba

Az elvált Seok-woo (Gong Yoo) egy befektetési alap elfoglalt portfoliómenedzsere, aki ötéves lányát ajándékokkal igyekszik kárpótolni a kieső közös időért. Ez már így mehet egy ideje, mert a kis Soo-an (Su-an Kim) ragaszkodik hozzá, hogy az egy-két órányi vonatútra fekvő Busanban élő anyjával tölthesse a születésnapját. Csalódottságát látva a munkaholista szülő felszáll vele a kora reggeli járatra, hogy ebédidőben már az irodában gyilkolhassa a klaviatúrát – ám közben odakint valódi vérfürdő szabadul el, amúgy nem függetlenül a piaci machinációktól.

A vonat ezután a bő negyedórányi felvezetés után meglehetősen sebesen jön lendületbe. Dramaturgiailag tűpontos adagolással ismerjük meg a szimpátiánkra számot tartó karaktereket, és akképpen is veszítjük el őket, amikor a sors és a produkció úgy kívánja. A lányán, és főleg saját magán kívül eleinte mással nemigen törődő apán kívül ott a nagydarab, szókimondó melák, aki gyermekét váró feleségét igyekszik eljuttatni a végállomásig, vagy amíg biztonságba nem érnek. A baseballcsapat félszeg üdvöskéje az utolsó megamaradt pompomlányért harcol, aki nem mellesleg addig hiába ostromolta őt vonzalmával (nem pedig fordítva). Az idős nővérpár egymásnak, egymás miatt él, ha egyikük odavész, a másik sem kívánja folytatni a menetelést. A vírus elszabadulásánál jelen lévő, hajléktalanküllemű szerencsétlen után végül, de nem utolsósorban ott az ötvenes, gerinctelen alak, aki opportunista módon lök szó szerint bárkit a vonat alá, hogy a saját irháját mentse. Rájuk csorgatja nyálát a hipersebességgel átalakuló, egymáson tucatszám átgázoló, ezúttal épp – világosban – felfokozott látással és hallással támadó zombihadsereg.

Az élőholtak megjelenésénél szokás a sminket észrevenni, ami itt adekvát; nem gagyi, de nem is kiemelkedő – mivel a friss hús indul neki agresszívan kannibalizálni, nem igényeltetett a The Walking Dead későbbi szériáit idéző szétrohadó kriptaszökevényeket alkotni.

Ugyanakkor a mozgás, a fizika rettenetesen eltalált – még amikor többszázszám kapaszkodnak egymásba, sem tűnnek „guminak”, CGI-nak a holtak, viszont az akciódús megközelítés mellett (mégiscsak többnyire egy vonaton, vagy azután, illetve az élve felfalatás elől rohannak hőseink) is kellően emberszerűtlen, kifacsart a mozgásuk, ahogy „életre” kelnek.

Vonat Busanba: Peninsula

Vonat Busanba: Peninsula

Ha nagyon akarjuk, van a filmnek azon túlmutató célkitűzése, hogy egy percre sem veszítve tempójából hiperventilláció-közeli állapotba hajszolja nézőjét. A fogyasztói kultúra kritikája ezúttal a pénzpiaci kapitalizmus bűntetteiben manifesztálódik, ami mellett a férfias önfeláldozás is kap valamilyen nem túl jól sikerült megdicsőülés-féleséget. Ez persze mindössze az elméleti, ideológiai háttér, ami cseppet sem vesz el azoknak a szívbemarkoló jeleneteknek az erejéből, amikkel a Vonat Busanba jó koreai módra időnként megörvendeztet. Tudom, bőséges a paletta, de ha valaki egyetlen zombifilmet szeretne megnézni életében, én ezt javasolnám.

…ééés nem a folytatást, a Peninsula (Félsziget) alcíműt, ami bár egészen komolyan vehetően indul Japánba meneküléssel, családhátrahagyással, hajón kitörő pandémiával, a felvezető eseményeket nem várt hangsúlyváltás követi. Először egy pörgős, hiteles, ám (el sem hiszem, hogy ezt írom) tökfelesleges bunyós betét jelzi az első résztől való stílusbéli távolodást, majd pénzszerzés ürügyén visszatérünk a poszt-apokaliptikus szemétteleppé vált Dél-Koreába. A keserédes poén, hogy a Kim Dzsong Un vezette észak izoláltságának köszönhetően érintetlen maradt a haláljárványtól, egyben egy el nem mesélt, sokkal érdekesebb történet alapja lehetne. A képregényszerű, helyenként a Halálos irambant, a „willsmith-esített” Legenda vagyokot, a Terrorbolygót, és mivel ezekből temérdek van, gyakorlatilag bármelyik zombivilágvégés (inkább akció, mint)horrort idéző folytatásban az érzelmi tetőpontok többnyire nem működnek, a szörnyeteggé vált vezető archetípusából pedig láttunk már sokkal erősebbet.

Amíg az első rész kompakt, erős, eredeti koncepcióval operált, ahol a többnyire zárt tereknek köszönhetően lehetett faragni a költségeken, illetve olcsóbban hozni a hiteles látványt, a Félsziget világtágítása érthető módon zabálta a Won-t (nyolc és félről fel is ugrott tizenhatmillióra a dollárosított büdzsé), és még így is észrevehető, mely képkockákat kreálták animátorok.

Vonat Busanba

Vonat Busanba

Egyúttal itt már elkezdhettek volna oszlani azok a fránya élőholtak, tehát indokoltnak tűnhetne a maszkmesterek erőteljesebb bevetése, ám ez sem történt meg, ami talán csak a mozizás alatt ételt fogyasztani vágyók szempontjából védhető. Az utolsó fájdalompontom pedig a karakterek részleges kidolgozottsága, ami a Busan-nál még érthető volt, hiszen a hangsúlyt kapó főszereplőkön időztünk eleget, a többiek meg afféle kabinismerősök, akikről elég tudni annyit, amennyit két megálló között elmesélnek magukról, illetve kibont narratíva. A Félsziget helyből három részre szakítja a főkollektívát, amiből egyet hamar kivon az egyenletből, a másik pedig a rosszarcoké, így egy látszólag bolond öregemberért, két kislányért, az egyikük édesanyjáért és egy emlékeitől kínzott exkatonáért izgulunk. Csakhogy egy idő után nem fogunk, mivel nem hisszük el, hogy a fontosabb karaktereknek baja eshet.

Összességében szinte teljesen ugyanaz a gondom a Busan-duológiával, mint nem olyan régen A rajtaütéssel: egy erős, patikamérlegen tálalt, tökéletesen átgondolt első részt próbáltak készítőik megnyitni a tágasabb, szövevényesebb történetmesélés irányába, ám ez csak részben sikerült.

Jobban örültem volna, ha az expresszvonat utasai közül térnek vissza esetleges túlélők, de nem így történt: az egyetlen kapocs a szereplők közt, hogy az önmagukból kifordult katonák vezetője ugyanazt a dalt énekli egy ponton, mint Seok-woo anyukájához hazavágyó kislánya, Soo-an (amivel ha akarjuk, végülis mindent elmondtak a készítők arról, hogy miképpen ért be a szerelvény a végállomásra). Mégis – ha már elkezdtem a hasonlítgatást – inkább látnám indokoltnak A rajtaütés trilógiává bővítését, mivel abban van lezárásra váró karakterív, a Félsziget pedig a maga univerzumában sokkal inkább mellékvágányos sebes vonat, mint expressz, ami után akárhány kocsit lehetne kötni – de minek?

Kapcsolódó cikkek

Minari - A családom története (2021)

A koreai álom, avagy sehol sincs kolbászból a kerítés – Filmkritika

A Minari – A családom története hétköznapi film, mert megmutatja, milyenek a mi hétköznapjaink is.

Jack Ketchum: A szomszéd lány

Jack Ketchum regénye az a könyv, amit soha nem akarsz újra elolvasni – Könyvkritika

Egy realista horrorremekmű, melyet még Stephen King is tisztel.

Külföldi Oscar-díjak Hollywoodban

Túl Hollywoodon – 9 Oscar-díjas film 9 különböző országból

Avagy az élet Hollywoodon kívül, amit még Hollywood is értékelt.

Szigorú itészek – Legendás filmek, melyeket ki nem állhatott a korabeli kritika

Kultikus alkotások, melyek megítélésének jót tett a premier óta eltelt idő.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Ernest Hemingway

    Így írtak ők – 6 világhírű író, 6 különböző munkamódszer

    Az írás nem egzakt tudomány, ezek pedig nem tanácsok az írópalántáknak.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. július 23.

    A koreai álom, avagy sehol sincs kolbászból a kerítés – Filmkritika

    A Minari – A családom története hétköznapi film, mert megmutatja, milyenek a mi hétköznapjaink is.

    • 2021. július 19.

    Középszerű kalandok a biológiai hadviselés korában – Filmkritika

    A legmegosztóbb zombis kaland, amit eddig láttál.

    • 2021. július 7.

    A jövő háborúját a ma emberei vívják meg – Filmkritika

    Egy film, amiben nincsen egyetlen képkocka, amit ne loptak volna valahonnan.

    • 2021. június 30.

    Zombiautók és tengeralattjáró-üldözés helyett űrverseny – Filmkritika

    A koncepció változatlan, az autók pedig még mindig rommá törnek.