Filmkritika

A földönkívüli drogdíler és endorfinvadász esete Dolph Lundgrennel – Filmkritika

Hirdetés

A sötét angyal, mint szókapcsolat különböző asszociációkra ösztökélhet: kinek egy fekete szépség jut eszébe erőteljesen erotikus kisugárzással (mondjuk Jessica Alba az azonos című sorozatból), másnak pedig égből alászálló lélekhordozók annyira ostoba egyede, aki a válaszútnál tévedésből pokolra hurcolja áldozatát. Aztán akad, aki a germán óriásra, Matthias Hues-ra asszociál, aki a Talec nevezetű földönkívüli szerepében tejfehér hajjal és kontaktlencsében borotvaéles mágneses diszkeket lődöz, vagy heroinnal pumpál tele ártatlanokat, hogy aztán kiszívhassa az agyukban felhalmozódó endorfint. Velem vagy még? Akkor ez a cikk Neked szól!

Sötét angyal (1990)

Sötét angyal (1990)

A Sötét angyal eredetileg hol ugyanezzel az angol címmel (Dark Angel), hol pedig I come in peace, vagyis Békével jöttem elnevezés alatt futott. Gyanítom, hogy e különbségnek az angol/amerikai nyelvterület alatti megjelenésekhez van köze, és hogy az amerikaiak jöttek békével, máskülönben a sztori születésével kapcsolatos elméletem értelmét veszti. Meg vagyok ugyanis győződve róla, hogy a Jurassic Parktól a Mission: Impossible-ön át többtucatnyi kasszarobbantó film forgatókönyvét jegyző David Koepp fejéből pattant ki a következő jelenet ötlete, majd házalni kezdett a producereknél azzal:

„Jófiú és földönkívüli rossz arc szemben állnak egymással. Rossz arc tucatnyi gyilkosság után valamihez odaszögezve arcátlanul közli:

– Békével jöttem…

Jófiú eddigre mindenen túl van, és bár az élet őt igazolta, eléggé tele van a töke rosszarccal, plusz van a kezében egy Nagy Büdös Ticsungoló mordály. Válasza nem is lehet más, mint:

– Igen. És darabokban távozol. Seggfej.”

Jófiú élesíti nevezett gyilkolóeszközt, szigorú lazasággal atomokra robbantja rosszarcot, majd az általa megmentett jócsajjal egyetemben elautózik a naplementébe. Az ötletet az MGM és a Paramount stúdió is megvette, amin nincs semmi meglepődnivaló, ha a szívemre teszem a kezem, én is megvettem volna a helyükben.

Néhány kiegészítést azért kérhettek a hétmillió dolláros büdzsé folyósítása előtt, mint például egy, a nézőket vonzó húzónevet, egy bejáratott rendezőt, valamint egy épkézláb történetet. Na jó, a harmadikat mázli, hogy megkaptuk, mert ők valószínűleg beérték volna az első két kitétel teljesülésével.

Sötét angyal (1990)

Sötét angyal (1990)

A rendezői székből az a Craig R. Baxley dirigált, aki a Jackson, a vadállattal, értekezésem tárgyával, valamint a Hideg, mint a kővel szégyenteljesnek nem nevezhető triumvirátust tett le az asztalra 1988 és ’91 között. A Jackson-ben a mellől a Carl Weathers mellől likvidálták a kor szexszimbólumává váló Sharon Stone-t, aki a Ragadozóban képes volt felvenni a bicepszméret-versenyt Arnold Schwarzeneggerrel, a Rocky-folytatásokban nemezisből lett Sly Stallone öribarija, mostanában pedig a Mandalorian Greef Kargájaként tért vissza. A Hideg, mint a kő (Stone Cold) Sharon-ban szegényebb, de kemény motorosokban gazdagabb verzióját hozta a tipikus kora kilencvenes évekbeli gazfickófilmnek, amelyben tesztoszteronnál csak acélból csapódott ki több a testekből, ahogy a golyók átlyuggatták azokat. Sajnos a három filmből egyedül a Jackson bizonyult anyagilag sikeresnek, Baxley pedig javarészt átnyergelt a tv-filmekre, ahol a befektetői kockázat és a látványos vérengzés többnyire egymás karjaiban halnak mártírhalált.

Ami miatt most a Vad Sötét angyalról beszélünk, annak két fontos oka van. Egyrészt a gyerekkori nosztalgiámnak egy olyan megtestesítője, amit mai szemmel sem tett a saját szememben röhejessé. Az ötletes és kreatív történetvezetés sci-fi köntös nélkül is megállná a helyét, a másrészt pedig ott jön, hogy azzal nyakon öntve már bármilyen kocsmai vitában ki mernék állni a film mellett; amit ugyanis James Cameron lemásolt a Terminátor 2-ben (apropó, a Jessica Albás sorozatot is ő kreálta – gyanús!), azzal senki se akarjon ujjat húzni. Erről mindjárt, előbb vegyük a húzóneveket: az egyikük egy svéd égimeszelő, a másikról meg szokás tudni, hogy kicsoda – na jó, fordítva…

Dolph Lundgren és Brian Benben buddy movie-s kettőse számomra jobban működik, mint amikor Brandon Lee-t állították csatasorba előbbi mellett a Leszámolás Kis-Tokióban esetén.

Sötét angyal (1990)

Sötét angyal (1990)

Lundgren nagyjából ugyanazt a típust hozza mindkét filmben, Benben viszont nekem tökéletesen eladta a karrierista FBI-ügynök archetípusát, amiből nem is siet nyáladzó poéngyárrá avanzsálni, csak hogy beolajozza az akciógépezet fogaskerekeit. És ha már akció: természetesen az ütök-lövök-száguldozom édeshármas maximálisan ki van aknázva, ebből kettő pedig meglepően hitelesen – én az autóvezető földönkívülinél húztam fel a szemöldököm, de mivel az emberi viszonyokat meglepően jól ismerő, humán küllemű rohadékról van szó, itt sem kellett megerőszakolnom a bennem élő kritikust, hogy élvezni tudjam a látottakat.

A Sötét angyal másik nagy előnye a mértéktartás. Hatalmas klisé, hogy Jack Caine nyomozónak lelövik a partnerét, és kap helyette egy olyat, akivel nem akar együtt dolgozni. Ugyanakkor amikor rádöbben, hogy mind a kartell, mind az ő levesébe beleköp egy tömeggyilkos alien drogdíler, nyilvánvalóan nem képes bosszút állni az egész bűnbandán, megállítani a nagyobb gonoszt, és még korrupt partnerét is megrendszabályozni, eközben boldoggá tenni durcás exbarátnőjét… Acélból vannak a tökei, naná, de nem képregényfigura. És tényleg, a végére néhány szálat elvarrunk, másokat pedig olyan elegánsan hagyunk nyitva egy laza mondattal, hogy azt tanítani kéne a képírás-egyetemen. Mint ahogy a mellékszereplők megalkotását is: nincs belőlük túl sok, de egyediek, humorosak, élmény őket nézni.

Ami pedig a zárást illeti: aki nem veszi észre a T2 és a Sötét angyal közötti egyértelmű áthallásokat, az egy ültő helyében nézze meg mindkét eresztést, lehetőleg az utóbbival kezdve. Konkrét mozdulatok köszönnek vissza Cameron mesterművében az antagonista/protagonista párharcában, és még a helyszínre is rá lehet fogni, hogy a költségvetés által lett feltupírozva 1991-ben.

Szóval a T1000-as lehet, hogy nem békével jött, de ha rajtam múlik, kegyvesztetten távozik. A földönkívüliek beelőzték, ez világos.

Kapcsolódó cikkek

Aki maga volt Hollywood aranykora – 115 éve született John Huston

Kamera előtt és mögött gyakorlatilag bármilyen műfajban megállta a helyét.

Film

2021. 05. 05.

The Comeback Trail (2021)

A három, Oscar-díjas zseni most csak egy üres vígjátékra volt elég – Filmkritika

Hiába a nagy nevek, A nagy visszatérők többet ígér, mint amit ad.

Filmkritika

2021. 05. 05.

George A. Romero és özvegye, Suzanne Desrocher

Özvegye forgatja le George A. Romero soha el nem készült zombifilmjét

A világhírű sorozat folytatódhat a rendező halála után is.

Hírek

2021. 05. 03.

Viggo Mortensen és David Cronenberg ismét együtt dolgozik

Viggo Mortensen főszereplésével újra testhorror forgat David Cronenberg

Cronenberg 2002 után húsz évvel tér vissza kedvenc zsáneréhez.

Hírek

2021. 05. 03.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

The Comeback Trail (2021)

A három, Oscar-díjas zseni most csak egy üres vígjátékra volt elég – Filmkritika

Hiába a nagy nevek, A nagy visszatérők többet ígér, mint amit ad.

Filmkritika

2021. 05. 05.

Assassins (2020)

Egy dokumentumfilm, amely a legjobb kémtörténetekkel vetekszik – Filmkritika

Kiváló és izgalmas alkotás a Kim Dzsongnam elleni merénylet nyomában.

Filmkritika

2021. 04. 28.

Havel (2021)

Nagy emberek metamorfózisa erkölcsi dilemmáik kínja alatt – Filmkritika

Jellegzetes cseh alkotás egy nagyformátumú író átalakulásáról.

Filmkritika

2021. 04. 27.

The Courier (2021)

A kisemberek bátorsága formálja át a világot – Filmkritika

Benedict Cumberbatch méregerős alakítással lep meg minket idén tavasszal.

Filmkritika

2021. 04. 26.

Senki (2021)

Imádnivaló agyhalál a John Wick írójának új filmje – Filmkritika

Ugyanaz a séma, bevett sablonok, és agyatlan szórakoztatás.

Filmkritika

2021. 04. 22.

Hirdetés