Gitta Sereny: Albert Speer küzdelme az igazsággal

Talabosné Lukács Nikolett
2021. július 20. | Becsült olvasási idő: 5 perc

A gonosz építésze, avagy Albert Speer küzdelme az igazsággal – Könyvkritika

A náci korszak és emblematikus figuráinak élete és sorsa, akárcsak borzalmas rémtetteik ma is olvasók millióit érdeklik. Főként azért, mert a zsidóság és egyéb más népek, kultúrák, vallások és mondjuk ki, szakmák elleni ilyen mértékű szervezett gonoszságot nem sokat tapasztalhattunk a történelem során. A fenti, a kötet borítóján található idézet is alátámasztja, hogy bizonyos bűnökre sohasem lehet bocsánat, megérteni azonban megpróbálhatjuk őket. A korszak nemcsak emberileg, hanem sokszor külsőleg is visszataszító figuráival (Himmler, Göbbels, Mengele, Göring) ellentétben azonban Albert Speer bizonyos szempontból kivétel volt: intelligens, jóképű, kedves, jómódú családból származó tanult ember, aki egy rossz korban a rossz eszköze lett. Kamaszkoromban már volt szerencsém olvasni a kötetet, amelyet az Európa Kiadó legnagyobb örömömre újra kiadott, nem mellesleg csodaszép borítóval.

Az eredeti kötethez képest a szerző 2012-ben bekövetkezett halála óta egy Bihari Péter által készített előszóval gazdagodott a könyv amely 876 oldalával elrettentő is lehetne sokak számára. Megnyugtatok azonban mindenkit, hogy az Albert Speer küzdelme az igazsággal letehetetlen és könnyed, gördülékeny, emellett izgalmasan megírt olvasmány és nem utolsósorban telis-tele van levelezésekkel, amelyet a végén részletes forrás-, és névmutató, valamint fotósjegyzék egészít ki. A dokumentumkötet beszélgetéseken, emlékeken át követi végig Albert Speer életét pereitől kezdve a börtönéveiig, majd a szabadulását követő időszakig.

Gitta Sereny: Albert Speer küzdelme az igazsággal

Az magyar-osztrák származású brit író és újságíró, Gitta Sereny (1921-2012) először 1995-ben (magyarul 1998-ban) jelentette meg könyvét. Édesapja magyar arisztokrata, Serény Ferdinánd volt. 1948-ban kötött házasságot Don Honyemannel. A náci Németországból előbb Franciaországba, majd Nagy-Britanniába költözött. Oknyomozó újságíróként részt vett a nürnbergi per tárgyalásain, ahol Adolf Hitler építésze, Albert Speer keltette fel az érdeklődését, akivel személyesen is találkozhatott. A kötetből egy szimpatikus, intelligens, bűnbánó ember képe rajzolódik ki előttünk.

Speer életútja a történelem szomorú fintorának köszönhetően találkozhatott össze egy olyan társaságéval, ahol elképzelhetetlennek tartanánk őt egy normális korban. Sajnos azonban a kor, amelybe született beteg és sebzett volt, mint az a Németország, ahol élt.

Amelyet megaláztak és sárba tiportak, s amelyet egy gonosz, mindenre képes és alávaló ember használt fel céljai megvalósítására: Adolf Hitler.

Albert Speer 1905. március 19-én, jómódú polgári családban született Mannheimben. Szülei Luise Mathilde Hommel és Friedrich Speer voltak. Az I. világháború utószele és az azt követő világgazdasági válság a Speer családot nem érintette olyan súlyosan, mint Németország polgárainak többségét. A háború elvesztése mindössze annyi következménnyel járt számukra, hogy a sokat bombázott iparvárost, Mannheimet elhagyva vidéki villájukba, Heidelberg fölé költöztek. Mivel kiváló volt matematikából, édesapja az építészi pályát javasolta fiának, amit az el is fogadott. Albert Speer így 1923-ban kezdte meg főiskolai tanulmányait Karlsruhéban, majd az 1924. évi tavaszi szemesztert már a müncheni Műegyetem diákjaként kezdte meg. 1926-ban került a berlini egyetemre tanárként Heinrich Tessenow is, aki korának elismert építésze volt.

Gitta Sereny

A fiatal tehetséget a professzor hamar felkarolta, így 1927-ben, a sikeres diplomaszerzés után Tessenow a mindössze 22 éves fiatalembert tanársegédjének nevezte ki. Ez a fordulat új távlatokat nyitott meg Speer előtt: olyan fizetéssel járó állást kapott, amelyből stabil, konszolidált háttérrel élhetett, azonban Speer még tanársegédként sem szakadt ki az egyetemi politikai élet pezsgéséből. Emlékirataiban homályosan fogalmazta meg az első találkozását a nemzetiszocialista párttal: emlékei először diákjai vették rá arra, hogy felkeressen egy náci gyűlést, később azonban már saját jószántából is – egyre gyakrabban látogatott el. 1931. március 1-jén meg is kapta a 474481. sorszámú igazolványát a pártba. 1932-ben Karl Hanke, Berlin körzetvezetője kereste fel, aki felajánlotta neki, hogy tervezze meg a fővárosi párthivatal épületének belső rekonstrukcióját. Amikor pedig a Münchenben élő birodalmi főépítészt, Paul Ludwig Troostot 1933-ban, már a nemzetiszocialista párt győzelme után Berlinbe rendelték, hogy a kancellári lakosztályt átépítse, az idős mester nehezen ismerte ki magát a fővárosi viszonyok között. Hitler korábban egyszer már találkozott Speerrel, így most eszébe jutott, hogy közvetlenül őt utasítsa, hogy segítsen a főépítésznek, és ahol csak tudja, gyorsítsa fel a kivitelezés folyamatát.

1934. január 21-én elhunyt Paul Ludwig Troost, a Harmadik Birodalom főépítésze. Ilyen előzmények után nem volt kétséges, hogy Speer örökli a helyét, noha éppen csak akkor töltötte be 28. életévét. Hitler és Speer kapcsolata példátlan volt a vezető náci személyiségek között, éppen ezért számos irigye volt, bár kellemes, tanult modorának és intelligenciájának köszönhetően mindenkivel szót értett.

Az „építész” Speer pályafutása 1942-ben ért véget, amikor Fritz Todt, a Német Birodalom fegyverkezési minisztere Hitlernél tett látogatása után repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt. Speer így fegyverkezési miniszterként láthatta viszont önmagát, fő feladata pedig a munkaerő biztosítása lett.

Speer Hitler társaságában

A fő vád „mindössze” az lehetett ellene, hogy külföldi – deportált – munkaerőt alkalmazott a német üzemekben, a zsidókkal kapcsolatos rémtettekhez nem tudták kötni a nevét, így nem halálbüntetésre, hanem húszévnyi börtönre ítélte a nürnbergi katonai bíróság, amit ő az utolsó percig letöltött. Szabadulása után nem tért vissza eredeti szakmájához; hátralévő éveiben iratait rendszerezte és publikálta, több kötet szerzője lett. Az egykori birodalmi főépítész, Hitler nemzetiszocialista kormányának minisztere végül 1981-ben, Londonban hunyt el.

A könyvben különös módon van jelen a tisztelet, az utálat, a harag és a megbánás, a művész, a teremtő építész, Speer ugyanis senkihez sem hasonlítható módon közel állt Führeréhez, akinek álmait meg kívánta valósítani. A Führer személyiségével is lenyűgözte, és rábírta, hogy tehetséges alkotó fantáziáját teljes egészében az ő szolgálatába állítsa.

A könyv nemcsak egy ma már rémálomnak tetsző időszak lenyomata, hanem annak iskolapéldája is, hogy a gonoszság bármikor felülemelkedhet egy kulturáltnak tetsző országban is, csupán annak megjelenési formája és módja változhat. Ahogy Speer megfogalmazta: „Hitler diktatúrája egy döntő ponton minden korábbi történelmi elődjétől különbözött. Ez volt az első diktatúra a modern technikai fejlődés korában, olyan diktatúra, amely teljes egészében felhasználta a technika eszközeit saját országának alávetésére.”