- Kovács Krisztián
- 2021. szeptember 22. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Kétlem, hogy az elmúlt másfél évet, és a negyedik hullámról szóló kommunikációt látva bárki is komolyabban meglepődött, de ettől még persze szomorú, hogy a számos halasztgatás után a novemberre kijelölt időpontban sem lesz megtartva a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.
„A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Elnöksége a jelenleg növekvő számú megbetegedések és a járványhelyzet fokozatos romlása miatt úgy határozott, hogy a novemberre tervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megrendezését elhalasztja” – közölte az egyesület, majd úgy folytatták: „Az Egyesülés munkatársainak több mint féléves munkája fekszik a Nemzetközi Könyvfesztivál előkészítésében, de ők is egyetértenek abban, hogy nem vállalható az egészségügyi következménye egy zárt térben zajló több napos rendezvénynek.”
Az indoklás szerint az MKKE nem hagyhatja figyelmen kívül a negyedik hullám felfutását előrejelző modelleket és híreket, ráadásul a zárt körben tartott rendezvényekre vonatkozó 500 fős limitet már így sem tudnák betartani. További problémát jelent, hogy már most számos külföldi kiadó és meghívott jelezte a szervezők felé, hogy a járványhelyzet miatt nem kíván részt venni a nemzetközi seregszemlén.
Az MKKE Elnöksége eredetileg a tavaly elmaradt fesztivált 2021. április 23-26 között tervezte lebonyolítani, ám mérlegelve a járványhelyzetet, egyhangúlag úgy döntött, hogy a rendezvényt őszre halasztja, akárcsak a korábban június elejére tervezett Ünnepi Könyvhetet. Utóbbi végül szerencsére megrendezésre kerülhetett szeptember második hetében, melyről általánosan elmondható, hogy a szokotthoz képest is jóval nagyobb érdeklődéssel zárult. Hogy mikor kerülhet lebonyolításra a Nemzetközi Könyvfesztivál, arról nincs hír, az idei rendezvényre várhatóan keresztet vethetünk, és inkább a jövő áprilisra érdemes majd készülni.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.