Kovács Krisztián
2021. július 7. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

A jövő háborúját a ma emberei vívják meg – Filmkritika

Az ember érti a trendek változását, még akkor is, ha nehezen azonosul vele, de a megértés jelen pillanatban mégsem vezet feltétlenül az elfogadáshoz. Baráti társaságban sokszor tűnhetek örök fanyalgónak a hollywoodi blockbusterek minőségét érintő vitákban, és gyakran megkapom, hogy az elvárásaim önhibámból nem találkoznak a választott filmek nyújtotta élménnyel, de kérdem én, valóban eljutottunk odáig 2021-re, hogy az ember már a legalapvetőbb elvárásokat sem támaszthatja egy látványfilm felé? Teszem azt, hogy legyenek hús-vér karakterei, köztük némi átélhető dinamika, a történet ne próbálja akcióorgiába fojtani a logikai bakijait, a végén pedig még néminemű tanulsággal és minimális mondanivalóval is szolgáljon? Ha az olyan rendezők, mint Christopher Nolan, Ridley Scott, vagy Terry Gilliam bizonyítani tudták, hogy e pontok közt lehetséges egyensúlyt teremteni, miért érjem be kevesebbel?

A holnap háborúja (2021)

A válasz egyszerű: azért, mert Hollywood jelenleg ennyit tud – tisztelet a kivételnek -, és mai kritikánk alanya az egyik legtökéletesebb prezentálása a 2021-es filmes trendeknek, amit egyfelől lemondó szomorúsággal veszek tudomásul, miközben igyekszem megerőltetni magam, hogy jobbára képes legyek kiszűrni valami értékeset mindabból a CGI-katyvaszból, ami kis híján maga alá temeti az embert. Az Emmy-díjas rendező, Chris McKay legújabb filmje,

A holnap háborúja mindaz, amiért az akciómozikat szeretjük (nagyszabású látvány, olykor kifejezetten kreatívan megkomponált koreográfia), és egyszerre mindaz, ami képes elrontani egy sci-fit (olykor látszólag értelmetlenül összelopkodott klisék egy pofátlanul egyszerű központi üzenet köré csoportosítva.)

No, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, miről is van szó, mert alapvetően a történet nem indul rosszul.

Főszereplőnk, a Chris Pratt által alakított Dan Forester, egykori tengerészgyalogos, civilben biológus, aki épp egzisztenciális válságot él át, ugyanakkor látszólag példás családapa és férj. Aztán egyik este minden megváltozik, amikor egy labdarúgó meccs közben a pálya felett megnyíló „időkapun” át a jövő katonái érkeznek a jelenbe, hogy tájékoztassák az embereket egy évtizedek múlva kitörő háborúról. Abszolút ígéretes kezdés, még akkor is, ha logikailag már eleve erősen megkérdőjelezhető a folytatás: a katonák ugyanis azért érkeztek, hogy a jelenben toborozzanak önkénteseket a jövőben egy idegen fajjal megvívandó háborúhoz, akiket aztán egy féreglyukon át küldenek – minimális kiképzéssel – gyakorlatilag a biztos halálba, főszereplőnk pedig – bár tudja a kötelességét – a maga csendes módján igyekszik elkerülni a besorozást, hogy a családjával maradhasson. Természetesen a sorsát ő sem kerülheti el, ám a jövőben valami olyasmi várja, amire senki sem lehet felkészülve.

A holnap háborúja (2021)

Bár a történet már az első fél óra után meglehetősen szedett-vedettnek tűnik, nem mehetünk el amellett, hogy a film akciójelenetei olykor egészen kreatívak, a CGI is a helyén van, látszik, hogy A holnap háborúja alapvetően szélesvászonra készült, nagy kár, hogy a járvány végül megtorpedózta a bemutatóját. Sőt, továbbmegyek: a film az idei nyár egyik váratlan blockbustere lehetett volna, ha nincs az elmúlt másfél év, mert látvány terén bőven felveszi a versenyt bármelyik hasonszőrű alkotással, ráadásul Chris Pratt szekere épp annyira fut az elmúlt években, hogy képes lehetett volna elvinni a hátán a filmet. Azonban itt kezdődnek a gondok, Pratt karaktere ugyanis – akárcsak mindenki más a történetben – rémesen rosszul, és sótlanul van megírva; minimális skiccekből, és széljegyzetekből áll össze egy-egy szereplőnk, és sajnos ez már a film első harmadában érezteti hatását, mert hiába hatalmas a tét – a Föld sorsa és jövője – mégsem érezzük, hogy feltétlenül a képernyő elé szegez a történet.

És itt jön ki a forgatókönyv másik hibája: azon túl, hogy rémesen felületesen van megírva, konkrétan nem tartalmaz egyetlen árva eredeti gondolatot sem, mindent – és ezt szó szerint értsétek – mindent más filmekből nyúl. Nyomokban ráismerhetünk olyan alkotásokra, mint A függetlenség napja, az Alien, a 12 majom, A holnap határa, az Érkezés, vagy az Amikor megállt a Föld.

Rég láttam olyan filmet, mely ennyire nyíltan meg sem próbál némi eredetiséget csempészni a képsorokba, vagy legalább kísérletet tenni egy már jól ismert sablon átgyúrására. Nem, A holnap háborúja egész egyszerűen fogja az összes inváziós és időutazós sci-fi klisét, és beletömködi a játékidő több mint két órájába. És itt kanyarodunk vissza az egyik legnagyobb, Hollywoodot sújtó problémára: az eredetiség tökéletes hiányára. Ám A holnap háborúja ennél is tovább megy, itt ugyanis arról van szó, hogy a készítőknek már vagy bátorságuk, vagy energiájuk, tehát összességében semmiféle ambíciójuk sem volt arra, hogy valami újszerűt alkossanak. Ez pedig bizonyos szempontból rémisztő mélypont.

A holnap háborúja (2021)

És sajnos éppen ezért már abban is kételkedem, hogy vajon az a néhány áthallás a jelenkor amerikai politikai viszonyaira szándékosan került-e a filmbe, mert ha nagyon kutakodunk, akkor persze lehet ez egy allegóriája a globális felmelegedés elleni harcnak, ahogy a ma embere igyekszik megmenteni a bolygót a jövő nemzedékének, de őszintén szólva, a kétórás játékidő annyira hosszú, és annyira fárasztó, hogy talán már ezt is csak én magyaráztam bele.

Egyébként is jellemzője a filmnek, hogy hiába a pörgős akciójelenetek, valahogy mindegyik pont annyival hosszabb a kelleténél, hogy az ember legyintsen rá, és amikor ötpercenként lőnek, és embereket mentenek, akkor az izgalmi faktor is egy idő után óhatatlanul kifullad, így aztán egy alapvetően ígéretes alapötlet a saját logikai bakijaiba, és elnagyolt történetvezetésébe roskad.

A holnap háborúja az ég világon semmi újat nem mutat; amit hoz, arra lényegében bármelyik akció sci-fi képes, így aztán maximum akkor fogyasztható, ha nincs más, és sajnos, ha sok ilyen film kerül mozikba, akkor bizony vállalnom kell az ügyeletes fanyalgó szerepét. Márpedig ez is egy olyan műfaji hibrid, amit igenis lehet jól, vagy legalább stílusosan csinálni, ahogy láttuk azt A holnap határában, a Feledésben, a Snowpiercerben, de hogy ne menjünk olyan messzire, említhetném a Halálos harcmező, vagy Az űrsepregetők című filmeket is, melyek legalább annyit megtettek, hogyha loptak is, azt stílusosan tették. Ugyanis a mesélésnek – és mindegy, hogy mely művészeti ágról beszélünk – a újszerűségre törekvés épp az egyik veleje. És ha az kikopik, mi marad nekünk? A holnap háborúja, és társai?