Kovács Krisztián
2021. április 26. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

A kisemberek bátorsága formálja át a világot – Filmkritika

A hidegháborúban működő kémek és hírszerzők életéről gyakorlatilag mindent elmondtak Hollywoodban az elmúlt 30-40 évben, a történelmi-politikai-thiller-dráma hibrid műfaja tehát meglehetősen kevés mozgásteret ad a világot formáló események bemutatásának, és úgy fest, hogy az angol Dominic Cooke ezzel pontosan tisztában is volt, így a kubai rakétaválságra összpontosító filmjét nem is feltétlenül a világ sorsát alakító történelmi eseményekre, hanem az azok hátterében munkálkodó kisemberekre hegyezte ki, és a március közepétől elérhető The Courier vélhetően ezért is működik annyira jól. No, meg Benedict Cumberbatch miatt.

The Courier (2021)

A hidegháborús paranoia-thrillerekről már korábban is közöltünk átfogó elemzést, amiből könnyen kikövetkeztethető, hogy nagy kedvenc filmes korszakunkról van szó, ez ugyanis minden viszontagságával együtt is egy olyan színes történelmi időszak, mely egy kellően ügyes filmrendező és író duó kezében annyi bemutatandó aspektust kínál egy-egy történetívre, mely páratlanul komplex moziélményt képes nyújtani. Sorolhatnánk is a remekműveket a tematikában A keselyű három napjától kezdve, a Kémjátszmán és a Kémek hídján át a Charlie Wilson háborújáig, mind-mind ugyanazt a politikai-társadalmi problémát járja körbe, de mind képes volt megtalálni saját, egyedi narratív síkját, amitől olyan emlékezetesek tudtak maradni.

Ebbe a sorba csatlakozik Dominic Cooke filmje, a The Courier, mely kitűnő arányérzékkel úgy dönt, nem a hírszerzési technikákra, a fojtogató paranoid hangulatra, az elmérgesedő szovjet-amerikai nemzetközi politikai játszmákra fókuszál (persze mindet érinti), sokkal inkább egy a közegbe némileg önakaratán kívül belesodrodó kisember drámáját mutatja meg nekünk.

Az igaz történeten alapuló sztoriban Greville Wynne (Benedict Cumberbatch) angol üzletkötő csendesen éli életét a 60-as évek elejének Londonjában feleségével és kisfiával. Nem túl sikeres ember, gyakran néz a pohár fenekére, és házassága épp csak kiheverte feleségéhez való hűtlenségét, se emberileg, se szakmailag nem kiemelkedő, a tipikus, szürke kisember, aki csendesen éli le életét, és halála után kevesen emlékeznek rá. Mégis, Wynne éppen munkájánál fogva az egyik legfontosabb kapocs lehet a Kreml egyik befolyásos hivatalnokához, aki kész elárulni hazáját, hogy békét teremtsen, és felfedje a szovjetek nukleáris hadviselésre vonatkozó terveit Kubában. Wynne így aztán megteszi, amit kell, és futárként szállítja az információkat Moszkva és London közt. Kontaktja, Oleg Penkovsky (Merab Ninidze), a második világháborúban hősként ünnepelt katona, aki számára megéri elárulni hazáját, ha azzal képes lesz elrettenteni a világ vezetőit az atomháborútól. A tét tehát óriási, nem csak globális, de személyes szinten is.

The Courier (2021)

A The Courier kis túlzással egyetlen ember tudtán kívül ébredő bátorságának története. Wynne kezdetben nem csupán elvégzendő feladatában, de még saját magában sem biztos, mégis egy belső hang sugallatára elvállalja az információk továbbítását, tudván, hogy elfogása esetén vélhetően kegyetlen és hosszadalmas kínzás és halál vár rá egy ismeretlen orosz börtönben. A film egyébként egy igazi, régi vágású politikai thriller, olyan, melyek leginkább az 1970-es éveket jellemezték, némi film noir-os beütéssel, amit a néhol jellegzetesen orosz színezetű, de rendkívül fülbemászó zene is alátámaszt, a hangulatra tehát nem lehet panaszunk, és tulajdonképpen a felmerülő morális dilemmák is ugyanazok, melyek az említett korszak filmtermését jellemezték. A The Courier e szerint nem újítja meg mindazt, amiről szól, ugyanakkor nem csupán kiváló filmművészeti múltidézés, de egyszersmind tisztelgés is a hidegháborús paranoiafilmek iránt, amit mégiscsak központi karakterének jelleme képes az átlag fölé emelni.

Wynne, és a másik oldalt képviselő Oleg Penkovszky egymás tökéletes ellenpontjai: az egyikük egy szürke, olykor kifejezetten szánalmasnak tűnő kisember, a másik háborús hős, ugyanakkor céljuk és törekvésük közös, ám a közös sors, és a kölcsönös tisztelet még az állandó gyanakváson és hazugságon is képes felülemelkedni, és egy furcsa, és tulajdonképpen kimondatlan barátságot szül közöttük, mely a film egyik legkatartikusabb jelenetében, a fináléban mutatja meg magát igazán. A The Courier világosan bemutatja azt, ami a hidegháborús filmek sajátja: a kisember látszólagos jelentéktelenségét a nemzetközi diplomácia mindent maga alá gyűrő úthengere alatt, miközben éppen ők azok, akik bátorságukkal üzemanyagot töltenek az úthenger tankjába.

Ami azonban számukra kegyetlen tragédia, az országaiknak csak egy lábjegyzet egy eltemetett dokumentum alján, és nézői szemmel meglehetősen fájdalmas ráismerni arra, hogy ez a helyzet lényegében 2021-re sem változott meg lényegesen.

The Courier (2021)

Benedict Cumberbatch alakítása egymagában is elvinné a hátán a filmet, szánalomra méltó, gyáva kisemberként épp olyan meggyőző, mint a bátorságára ébredő hazafiként, vagy sanyargatott politikai fogolyként, és igazi öröm, hogy a grúz származású Merab Ninidzében méltó partnerre talált.

Bár Ninidzse érthetően kevesebb teret kap a filmben, a legerősebb, legfeszültebb jelenetek egyértelműen azok, melyekben mindketten szerepelnek, az pedig, hogy a rendezés megfelelő érzékenysége miatt feléledő barátságukat nem giccses közelikben mutatja be, egészen hihetővé, és realisztikussá teszi Cooke filmjét, ráadásul igazi élt ad személyes tragédiáiknak is.

A The Courier a felszínen nem sok újat mond majd a hidegháborús tematikát kedvelő nézőknek, ami plusz, azt inkább a karakterdráma szintjén tárja fel, ám éppen ez az, ami annyira magával ragadóvá teszi. Egyszóval, aki akcióra, hírszerzési módszertanra, a kémtevékenység szakmai oldalára, vagy épp a szovjet-amerikai külpolitika álságos harcaira kíváncsi, vélhetően csalódni fog, aki azonban egy vérbeli és főleg emberi drámát keres, az minden bizonnyal megtalálja majd a számítását Benedict Cumberbatch új filmjében. Továbbra is tartom magam hozzá, hogy brutálisan erős az idei filmszezon, és a The Courier egyértelműen felfelé húzza majd a minőségi átlagot.