- Kovács Krisztián
- 2019. november 5. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Minden idők egyik leghíresebb, vagy épp leghírhedtebb, de okvetlenül leglátványosabb rockzenekara, az amerikai KISS pontosan tíz év után tér vissza Budapestre, hogy tisztességes és borítékolhatóan szórakoztató módon köszönjön el a magyar rajongóktól is.
November 16-án indul búcsúturnéra a legendás KISS. Az End of the Road elnevezésű körút nagyjából egy évig tartó folyamatosan koncertezést jelent majd a világ minden táján, és végül 2021-ben a banda egy nagyszabású bulival zárja le karrierjét New Yorkban.
Régóta várt hír a hazai rockrajongók számára, hogy a KISS turnéjának bizony lesz magyar állomása, és bár a helyszín még nem tisztázott – vélhetően a Papp László Sportaréna – 2020. július 16-án a Gene Simmons, Paul Stanley, Tommy Thayer és Eric Singer alkotta banda Budapesten is fellép. A csapat legutoljára 2010. május 28-án járt Magyarországon, tehát több mint tíz év után térnek vissza, az pedig már most garantált, hogy pazar este elé nézünk majd. Legutóbb a magyar származású Gene Simmons pl. még az „Az a szép, akinek a szeme kék” című dalt is elénekeltette a közönséggel.
A KISS 1973-ban alakult, jellegzetes arcfestésüknek, fülbemászó zenéjüknek, jelmezeiknek és színpadi produkciójuknak köszönhetően hamar közismertek lettek. Bár időközben több tagcserén is átestek, Simmons és Stanley a kezdetektől ott vannak a bandában, mely eddig összesen 24 nagylemezt adott ki, amelyek pedig összesen 120 millió példányban keltek el szerte a világon.
Sting 2022. szeptember 29-én emlékezetes koncertet adott Debrecenben
Korunk egyik legkeresettebb filmzeneszerzője az áprilisi koncert után újra visszatér a magyar fővárosba.
A kötet idehaza is megjelenik még idén szeptemberben.
1992. április 24-e Freddie Mercury legendájának ünnepe volt.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.