- Kovács Krisztián
- 2022. április 11. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc
Nem akarok büszkélkedni, de az utóbbi egy-másfél évben különösen érzékeny intuícióról téve tanúbizonyságot, megsejtem, mely regények találhatnak igazán elevenembe. Jó példa erre tavaly év végi listánk első két helyezettje, Bartók Imrétől a Lovak a folyóban, és Karina Sainz Borgo regénye, a Megy le a nap Caracasban. Talán nem véletlen, hogy e kettő, és jelen cikk tárgya is a Jelenkor Kiadó gondozásában látott napvilágot, mert úgy fest, nem csupán nekem van ördögi beleérző képességem, de a kiadó munkatársainak is. Elég is a büszkélkedésből, úgyis csak az élmény után érzett öröm beszél belőlem, idén ugyanis kevés regény talált meg annyira, mint a spanyol író, Andrés Barba műve, a Fényes Köztársaság, melyet a fülszöveg A legyek ura egyfajta különös reciprokaként emlegetett, és mely olyannyira találó megjegyzés volt, hogy a regény nem csupán felnőtt William Golding remekművéhez, de olyan színekkel gyarapította, melybe garantáltan belehasad a szív.
Az idén már 47 esztendős Andrés Barba neve kétlem, hogy túlságosan ismerősen csengene idehaza, pedig spanyol nyelvterületen már 2001 óta befutott írónak számít, egyik regényéből filmadaptáció is készült, számos spanyol és nemzetközi díj nyertese, a Fényes Köztársaság című legutóbbi regénye pedig 2017-ben látott napvilágot. Sajnos nem tudok átfogó képet alkotni arról, hol helyezkedhet el a regény a Barba-életműben, vajon mutat-e áthallást más műveivel; vajon hangulatilag, vagy narratíváját tekintve alkot-e egyfajta a szerzőre jellemző univerzumot; nem tudom, hogy a szerző mindig egy meggyőzően magas minőséget termel-e, de az biztos, hogy a Fényes Köztársaság a spanyol nyelvű irodalom modern remekműve.
A történet San Cristobal városában játszódik, a dzsungel szélén, ahol egyik napról a másikra harminckét koszos, büdös, szakadt ruhákban járó gyermek jelenik meg. Koldulnak, lopnak, büntetlenül garázdálkodnak, de a civilizált világ számára kaotikusnak tűnő kis életükben mégis rendszer uralkodik, és e rendszer nem valamiféle barbár, állatias szokásrendből áll, ugyanakkor mégis ellentétes azzal, amit a nagyváros átlagpolgára képvisel, így aztán elkerülhetetlen a tragédia, mikor a hatóságok kénytelenek hajtóvadászatot indítani a bennszülöttekké vedlett utcagyerekek után, akik szabad és szabályoktól látszólag mentes bandájához időközben a város jó nevű családjainak csemetéi is hozzácsapódnak. Andrés Barba mesteri történetszövéssel festi meg San Cristobal letűnt világát, és egy olyan időszak freskóját, amikor nem csupán a modern ember állt szemben saját tehetetlenségével, de a felnőtt ember a számára érthetetlen gyermeki attitűddel.
A Fényes Köztársaság mintegy megfordítja A legyek ura alaphelyzetét, de nem csupán abban a tekintetben, amit már a fülszöveg is sugall. Barba regénye ugyanis – bár alapvetően cselekménye a harminckettek körül forog – sokkal inkább szól a tevékenységüket meghökkenve bámuló felnőttekről, arról a civilizált kasztról, mely minden körülmények közt meg van győződve saját tévedhetetlenségéről, emiatt nincs tényleges tudása a gyermeki lélek működéséről, pusztán az önhittsége, miszerint a felnőtt úgyis mindent jobban tud. Barba felnőttjei az oktatási és pedagógiai rendszerek kritikái, akik mindenáron bele akarják szuszakolni a még alakulóban lévő gyermeket az általuk szabályozott társadalmi rendbe, akkor is, ha ez csupán non-verbális – vagy épp verbális – erőszak útján megy.
A Fényes Köztársaság ugyanakkor a zsigeri mondanivalót lenyűgöző és fordulatos történetszövéssel kombinálja, hiszen az egész történet koncepcionális középpontja egy kibogozásra váró rejtély, melyet fiktív újságcikkek, fiktív dokumentumfilmes részletek is segítenek feltárni, amitől a sztori még realistább, még hitelesebb, még lélegzőbb lesz, ugyanakkor a narrátor nem győzi emlékeztetni az olvasót, hogy itt mégsem a rejtély végső megoldása lesz a kulcs, mert a megoldás sem juttat nyugvópontra egy ennyire átláthatatlan, és érthetetlenül brutális konfliktust. Barba regénye a civilizálatlan világ és a civilizáció szembenállása, annak metaforája, miként kebelezi be ellentmondást nem tűrően az új a régit, és mennyire nem érez rokonszenvet, sajnálatot, vagy szánalmat a tette miatt.
A Fényes Köztársaság megmutatja, hogyan veszítette el az ember kötődését a gyermeki lélekhez, a fantáziához, és felnőttként mennyire nem értheti mindazokat az impulzusokat, melyek a felnövő generáció lelkét mozgatják. Nagyszerű szimbolika erre, hogy a főhős még saját, nevelt lányát is csupán „a gyerekként” nevezi és hivatkozza.
Ó és még nem szóltam a címválasztásról, ami egyszerűen tökéletes: mikor az olvasó megvilágosodik, az mesterien összefoglalja annak a kilátástalanságnak az érzését, melyet saját elszalasztott esélyeink keltenek, mert nem voltunk hajlandóak keresni és látni a jót mindössze azért, mert saját világképünkkel összeegyeztethetetlennek hittük. Pedig mind emberek vagyunk, és ennek elégnek kellene lennie.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.