A Tárki készített nemrég egy reprezentatív felmérést, mely meglehetősen elkeserítő eredményre jutott a felnőtt magyar lakosság olvasási szokásait vizsgálva. E szerint ugyanis csak az elmúlt tizenöt évet figyelembe véve tizenkét százalékkal csökkent azok aránya, akik rendszeresen vesznek könyvet a kezükbe.
Ahogy a Könyves Magazin is megírta, 2005-ben a felnőtt lakosság 25%-a, vagyis pontosan egynegyede számított rendszeres könyvolvasónak, egy tavalyi felmérés szerint ez az arány jelenleg mindössze 13%, pedig egy olyan időszakban vizsgálták, amikor a COVID miatt elvileg az embereknek több lehetőségük nyílt volna könyvet venni a kezükbe. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete által megrendelt felmérés szerint nagyobb arányban olvasnak a:
Az igazán szomorú adat – bár természetesen ezt a könyvek árának folyamatos drágulása is alátámasztja – a megkérdezettek 58%-a nyilatkozta azt, hogy soha, vagy csak nagyon ritkán vásárol könyvet. A felmérésben résztvevők az olvasás hiányát 45%-ban indokolták azzal, hogy egyszerűen nem szeretnek olvasni, 33% pedig képtelen időt találni az olvasásra. Azok azonban, akik rendszeres könyvolvasónak számítanak, évente átlagosan 37 könyvet fogyasztanak, és akad egy 18%-os réteg, akik 50-nél is több könyvet olvasnak el egy éven belül. Szintén érdekes adat, hogy a vásárlók átlagban közel 13 ezer forintot költenek könyvekre, a legkevesebbet a községekben élők, míg a legtöbbet a budapesti háztartások. A teljes tanulmány IDE kattintva letölthető.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás