Azok után, hogy a Jurassic World-ből egy kellemes, bár inkább a fiatalabb korosztálynak szóló animációs széria készült – mely már a harmadik évadával jelentkezett nemrég – a Netflix úgy döntött a sikert látva, hogy érdemes hasonlóképpen bővíteni az egyik legnépszerűbb sci-fi franchise világát is.
Animációs sorozat készül a Terminátor franchise-ból, a készítő Netflix szerint ráadásul egy meglehetősen új megközelítésből igyekeznek majd megragadni az emberek és a gépek harcát. Az egészen pontosan anime besorolású szériáért a Production I.G. felel majd, így 6 élőszereplős film, valamint a Sarah Connor krónikái című sorozat után először láthatjuk viszont rajzolt formában a popkultúra egyik kedvenc sci-fi sorozatát.
„Az új animációs sorozat, olyan módon mutatja be ezt a világot, mint ahogy azt még sosem láttuk. Már alig várjuk, hogy megmutassuk ezt az epikus csatát a robotok és emberek között” – idézte John Derderian a Netflix Japan és anime alelnökét a leet.hu, melyhez Mitsuhisa Ishikawa a Production I.G vezérigazgatója a következőket tette hozzá: „Egy ideje már játszottunk az ötlettel, hogy animét készítsünk a Terminátor sorozatokból. Az első reakció az ötletre az volt, hogy elment az eszem, de ekkor már tudtam, hogy bele kell vágni.”
A Production I. G. felelt egyébként korábban a kultikus Ghost in the Shell filmért is, vagyis bármilyen furcsa is az ötlet, azért van ok bizakodásra. Hogy a sorozat majd pontosan mikor debütálhat a streaming szolgáltató kínálatában, arról nincs hír. A Terminátor 1984-ben indult világhódító útjára James Cameron filmjében, és Arnold Schwarzenegger egyik legikonikusabb szerepévé vált. Azon ritka szériák egyike, ahol a második rész talán még jobban is sikerült, mint az első, ám onnantól a filmek színvonala erőteljes hanyatlásnak indult. A 2019-es nagyrészt Magyarországon forgatott Sötét végzet című epizód megkísérelte ugyan javítani A gépek lázadása, a Megváltás, és a Genisys hibáit, és egészen korrekt kritikákat kapott, de a rajongók így sem voltak elájulva tőle.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.