Kaposi Ildikó
2022. január 13. | Becsült olvasási idő: 4 perc

A Rémséges rémmesék újra megmutatja, mi is egy mese feladata – Filmkritika

A Rémséges rémmeséket pont azután néztem meg, hogy több napot együtt töltöttem néhány 10-12 éves fiúval. Az egész sorozat alatt azt éreztem, mintha ezek a srácok mesélnék nekem a történetet, távolságot tartva a mesék gyerekességétől, élvezve a horrorisztikus részeket. Örülök, hogy végre valaki gondolt erre a korosztályra is, és kifejezetten az ő nyelvükön mesélt el történetet, minőségi módon.

Rémséges rémmesék

A régi világban a mese felnőtt műfajként segítette az embereket az életút különböző szakaszait jól meglépni, vagy megmagyarázott természeti jelenségeket, megtanította a közösséget együtt élni. Hagyományosan a mesékben a szereplők jók vagy rosszak, így adtak iránytűt azoknak, akik hallgatták őket.

A narratívák azonban az utóbbi időkben átalakultak, és a klasszikus meséket használják az írók, filmesek arra, hogy a mai ember problémáit mutassák be, és ezt nagyon gyakran azzal az eszközzel teszik, hogy a hagyományos jó és rossz tulajdonságokat árnyalják. A Rémséges rémmesék Adam Gidwitz könyvsorozatából készült, a szerzőnek sajnos ez a könyve nem jelent meg magyarul. A történet nem kicsiknek való, talán ezt a cím is sugallja, de ha azt mondom, hogy az első részben a két főszereplő gyerek fejét levágják a szüleik, majd visszavarrják azokat egy aranycérnával, és drukkolnak, hogy sikerüljön, akkor érthető, hogy miért nem óvodásoknak ajánlható. Ajánlható azonban kiskamaszoknak és felnőtteknek, mert szórakoztató, ugyanakkor meghagyja a meséknek azt a különleges tulajdonságát, hogy archetípusokkal és szimbólumokkal tárgyal egy-egy problémakört.

A történet egyszerre egyenes ívű és epizodikus. Miután Jancsi és Juliska feltámadnak a lefejezés után, elszöknek a szüleik elől, és az ő útjukat követjük végig.

Minden epizódban más és más Grimm mese tűnik fel kicsit vagy jócskán átdolgozva, de a lényegi mondanivalóját meghagyva. Így keveredik az ismert és az új történet, ami nagyon élvezetessé teszi a befogadást. Tele van váratlan fordulatokkal, ami azért elég nagy szó, pont a mesék agyonrágott újrafeldolgozásai miatt.

Rémséges rémmesék

A két gyerek a sok kaland után végül hazatér, bölcsebben, tapasztaltabban és szinte felnőttként ülnek le szüleikkel megbeszélni, hogy mi is volt ez a lefejezés? Az utolsó részekben pedig előkerül a fő ellenség, a Sárkány. Megvan az oka mindennek, és nagyon tetszett az, ahogyan a készítők az információt adagolták, a végére minden a helyére kattan, és minden megtörtént kalandnak lesz szerepe a végkifejletben is.

A történet narrátora három varjú, akik annyira viccesek, hogy sokszor hangosan felkacagtam. Mintha a 10-12 éves fiúkat hallottam volna, akikkel a téli szünetet töltöttem. Szókimondóan őszinték, vitriolosan szatirikusak, és mentesek minden Disney-re jellemző sziruposságtól. Ennek ellenére a történet több helyen megható, mert olyan témákat dolgoz fel, melyek ismerősek lehetnek.

Testvérféltékenység, hiúság, bátorság, ígéret és kötelesség, szerelem és áldozatvállalás. Fellibbent lehetőségeket, megoldási mintákat ad, de nem tolja az orrod alá, hogy szeresd a szüleidet, mert ez a helyes. Néha utáljuk a szüleinket, és ez így normális.

Rémséges rémmesék

Sokat dolgozik a sorozat az őszinte igazsággal, mert eredetileg is ez a mese dolga. Üdítően hatott rám a Rémséges rémmesék, és felnőttként is nagyon élveztem.

Izgalmas és fordulatos a történet, fekete a humora, 10 év felett akár közös filmezésre is kiváló a szülőkkel együtt, remek beszélgetési támpontokat adhat.

A grafika nekem nagyon tetszett, ahol kellett ott szép volt, ahol kellett, ijesztő vagy csúnya, a szereplők pedig egyedi karakteres vonásokkal voltak megalkotva. Ha olyan sorozatot keresel, ami szórakoztató, laza, mesei elemekre épül, de nagyon modern és mellesleg még szól is valamiről, akkor a Rémséges rémmesék jó választás lesz, egy hétvége alatt pont ledarálható.