- Szabó Fruzsina
- 2021. június 8. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc
Emlékszem, öt évvel ezelőtt egy brit gyártású sorozatra akadtam. Mindig is vonzódtam az angol intellektus kifinomult, ugyanakkor fanyar termékeiért, a Monty Python Repülő Cirkuszától kezdve A fekete viperán át a Sherlockig. A londoni helyszínválasztás már előre vetített egy ködbe burkolódzó témát, ami csak az első évad végén mutatkozik meg teljes valójában, egyáltalán nem okozva csalódást a nézőknek.
A 2016-ban debütáló sorozat középpontjában egy korai harmincas éveiben járó, egyedülálló nő áll. Van egy nem túl jól funkcionáló családja, egy karót nyelt nővére, egy tengerimalac témájú kávézója, és rengeteg csíkos ruhája. Szándékosan nem szinglit írtam, mert ha valaki egy Szex és New York vagy Bridget Jones naplója jellegű dologra számít, az csalódni fog.
Fleabag
A Fleabag eredetileg színpadi műként látott napvilágot, méghozzá egyszereplős előadás formájában, és az Edinburgh Fringe-en debütált. Kreatív társának és barátjának, Vicky Jones-nak köszönhető, hogy a művet műsorra tűzték a Soho Theatre-ben, amikor egy este a barátnő dühösen odaállt a színház művészeti igazgatója elé, és merészen közölte vele: „Phoebe írt egy valagnyi rövid darabot” – ezek egyike volt a Fleabag is – „és úgy gondolom, kurvára műsorra kéne tűznöd őket!” Hát, madarat tolláról…
Olyan alkotások születtek meg a tollából, mint a Crashing és a Megszállottak viadala sorozatok története, vagy a legújabb James Bond film forgatókönyve. A Bolhafészeknek fordított Fleabaget főszereplőként, íróként és producerként is jegyzi. Egy igazi polgárpukkasztó figura a maga angolosan cizellált módján, aki maga is felső-középosztálybeli értelmiségi, akár csak azok, akiket megbotránkoztatni igyekszik briliáns, de rendbontó iskoláslányokhoz méltó viselkedésével. Mégis, valahogy minden rebellis megmozdulása vagy sarkos megjegyzése mögött ott van egyfajta bocsánatkérés, ott húzódik a visszaigazolásra való igény, az „ugye tudjátok, hogy ez csak ártatlan tréfa” üzenete a tekintetében.
Fleabag
Pont, mint a Fleabag általa alakított főhősnőjének. A magabiztosnak tűnő mosolyával nincs összhangban a segélykérő, védtelen tekintet. A nevét nem ismerjük meg, őt annál inkább, de csak fokozatosan, rétegről rétegre. Kemény dió, nem adja magát könnyen. A szexuális kalandozásokat tekintve ez már nem mondható el róla, egyből egy ilyen kaland közepén találkozunk vele először, amit formabontó módon, a negyedik falat ledöntve végignarrál nekünk, nézőknek.
A második évadra három évet kellett várnom. Már le is mondtam róla, amikor végre kijött, és minden várakozásomat felülmúlta. Még maga Barack Obama is a kedvenc sorozatainak és filmjeinek listájára tűzte, ami az első évad első epizódjának egyik őt is érintő jelenete miatt volt különösen megmosolyogtató, amelyben a főhősnőt láthatjuk alvó barátja mellett az ágyban feküdni, ölében a laptopjával, amin Obama egyik beszéde megy éppen. A barátja pedig később felébred, hogy rajtakapja Fleabaget, ahogyan Obamára maszturbál. „Számomra ez volt a tökéletes poén, mert annyira hihető. Obama a bolygó legizgalmasabb férfija, és lehengerlően jóképű. Az egy politikailag örömteli időszak volt, és Obama testesítette meg a reményt; Fleabag a reményre maszturbált” mondta Waller-Bridge a The Guardiannek. Fleabag természetességében és nyíltságában van valami felszabadítóan feminista, annak ellenére, hogy még ezt is lépten-nyomon elszúrja; például amikor a nővérével felteszik a kezüket válaszul a feminista előadó kérdésére: ki adna oda öt jó évet az életéből az úgynevezett tökéletes testért? „Rossz feministák vagyunk” állapítják meg az ülésükbe süllyedve a jelenlevők megvető tekintetének kereszttüzében.
Fleabag
Fleabag mindig a legkényesebb helyzetekben tesz vagy mond valami nagyon nem odavalót, olyasmiket, amiket a társadalmi elvárások miatt normál esetben nem engedhetünk meg magunknak. Valahogy ez mégsem elsősorban felszabadítóan hat rá és ránk nézőkre – mintha a nő kihívta volna maga ellen a sorsot, és tetézni akarná azt, ami amúgy is fájdalmas: a nem támogató családi légkört, az érzelmileg esetlenül távolságtartó apát, a gátlástalan férjétől érzelmileg függő, rideg nővért, a szívtelen mostohaanyát. A magányt. A gyászt.
Fleabag
Egy verekedésbe torkolló családi összejövetel, megalázó állófogadás a mostohaanya tiszteletére, aki Fleabaget a saját apjától és rokonaitól próbálja elidegeníteni, kívülállóként kezelve a szeretetre éhes nőt, egy rákban elvesztett édesanya és egy barátnő, akinek elvesztésében a főszereplő nem teljesen vétlen – ezek kétségtelenül nem egy könnyed vígjáték hozzávalói.
Miért keveredik folyton olyan viszonyokba, melyek sem érzelmileg, sem szexuálisan nem elégítik ki? Miért hoz lépten nyomon rossz döntéseket? Mikor nő már föl ez a harmincas nő, és szedi rendbe az életét? Ezek a kérdések kötnek minket a képernyő elé, epizódról epizódra, ahogy szépen lassan kirajzolódik előttünk a teljes kép, és eljutunk a megértéshez, az együttérzéshez Fleabag iránt.
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A francia Harry Potter szériája magyarul is teljes.
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A Hókusz pókusz 2 a szokásos Ébredő Erős formulát követi, csak 2015 óta még sokkal rosszabb lett minden.
John Carpenter utolsó előtti filmje alapján azért még nem egyértelműsíthető a horrorguru zsenijének temetése.
A film, ami egy kis hazai vidámságot csempész a szürke hétköznapokba.
