- Kovács Krisztián
- 2020. december 23. | Becsült olvasási idő: 7,5 perc
Az idei év vélhetően senki számára sem úgy alakult, ahogy eredetileg eltervezte, és ez a könyvpiacra is igaz. A járvány első hulláma meglehetősen érzékenyen érintette a kiadókat, és alapjaiban írta át az idei év megjelenési ütemterveit, így aztán mindenki újratervezett, számos kiadvány a jövő évre csúszott, ám még így is bőven maradtak jeles megjelenések, és kiváló kötetek, melyeket most év végi listánkon csokorba gyűjtöttünk Nektek. Íme a szerkesztőség idei kedvenc 10 olvasmánya, itt pedig megtaláljátok a lista első, itt pedig a második részét.
A szerkesztőség kedvenc könyvei – 10-1.
Az Index egykori újságírója, Dezső András hatalmas és váratlan sikert aratott tavaly a Maffiózók mackónadrágban című kötetével, melyben a hazai szervezett bűnözésnek járt utána, most pedig nemrég boltokba került a Magyar kóla, melyben a kokain magyarországi útját követi nyomon az oknyomozó riporterek éles szemével. Bár a téma kőkemény, a szerző mégis képes mindezt meglepően könnyed, és olvasmányos stílusban tálalni, ami épp kiváló a drog okozta szenvedés és nyomorúság ellentételezésére, ugyanakkor egy tényirodalmi kötethez képest meglepően sok csavart rejt a beszámolókba, melytől sokszor olyan érzése támad az embernek, mintha Don Winslow-t olvasna. Hiánypótló kötet, objektív és komplex munka, aminek legnagyobb erénye, hogy számos aspektusból vizsgálja a kérdést, így feltárul annak gazdasági, egészségügyi, történelmi, szociológiai és politikai vetülete is.
Dezső András: Magyar kóla
J. D. Barker a magyar könyvpiac egyik legmegbízhatóbb amerikai szereplőjévé vált az elmúlt években, és szinte mindegy, milyen műfajban alkot: legyen az krimi, horror, vagy dark fantasy, szerzői hangja minden esetben olvasmányos és eredeti, történetei pedig tobzódnak az izgalmas fordulatokban az elsőtől az utolsó oldalig a könyvhöz szegezve az olvasó szemét. A Szíve helyén sötétség az eddigi leggrandiózusabb munkája, és nem csak terjedelme miatt: a bevallottan Stephen King munkássága előtt tisztelgő kötet valóban a horror királyának legjobb pillanatait idézi, de mégis friss, ötletes, és komplex munka, amit nem csak a tobzódó ötletvihar, de még inkább a tűpontos lélekábrázolás emel magasan a kortársak fölé. Barker 4MGY-trilógiájáról részletesen is írtunk annak idején, legújabb regénye alapján pedig kijelenthető, hogy valóban a modern szórakoztatóirodalom üstököséről beszélünk, és szerencsére már biztos, hogy 2021-ben sem maradunk majd új Barker-regény nélkül.
J. D. Barker: Szíve helyén sötétség
Korábban ezt írtuk róla: „Edugyan kiválóan egyensúlyoz a szépirodalmi keretek és szórakoztatóirodalmi toposzok közt, regénye mozgalmas, ugyanakkor tartalmas, Washington Black egyszerre eltévelyedett útkereső, és bátor kalandor, és bár az elmúlt években több rabszolgasággal kapcsolatos regény is született (elég csak a kétszeres Pulitzer-díjas Colson Whiteheadre, vagy Ben H. Winters regényére, a Földalatti Légitársaságra gondolni), Edugyané talán a szó jó értelmében véve legkellemesebb mind közül, ezúttal ugyanis nem a sokat ismételt morális problémákon lovagolunk, a történet pedig brutalitásával elborzasztani sem akar (maximum 1-2 bátortalan kísérletet tesz rá), egyszerűen csak mesél, és a többit az olvasóra bízza.”
Esi Edugyan: Washington Black
Háy az utóbbi időben a magyar kortárs egyik legmegbízhatóbb minőséget hozó szerzőjévé vált, minden műve aktuális és általános kérdéseket feszeget, de azokat mégis aprólékos, és komplex módon képes körbejárni, ami alól nem kivétel új regény, A cégvezető sem. A mű párhuzamot von a cég, vagyis a munkával töltött életünk, és a magánéletünk elválaszthatatlan kapcsolata közé, mindennapos, és sajnos túlságosan is általános kérdést jár körbe, de mégis jelen társadalmunk sarokpontjait jelentő válaszokat keres. Szó esik egzisztenciális válságról, magánéleti krízisről, kiégésről, a család széteséséről, az életünkben hozott áldozatokról, és persze a pénz olykor látszólag minden egyebet felülíró, lélekromboló hatalmáról. A cégvezető egyértelműen nem Háy legjobb regénye, ugyanakkor túlságosan ismerős, és zsigeri történet, túlontúl hitelesen és erőteljesen előadva ahhoz, hogy lemaradjon egy ehhez hasonló listáról.
Háy János: A cégvezető
Korábban ezt írtuk róla: „Rádöbbenti az olvasót, hogy lehet ugyan, hogy Hitler meghalt, a náci ideológia él és virul, és bár (szerencsére) drasztikusan kevesebben vallják, mint a második világháborúban, még most is sokan érzelmi alapon kötődnek a Führer időszakához, annak minden borzalmával és relikviájával együtt. (…) Brand minden felesleges cifrázás nélkül, lényegretörően, egy tényfeltáró dokumentumregény stílusában írja le, hogyan nyomozott Thorak szobrai után. Szerencsére ez a karaktertakarékos írásmód még nem gátolja meg az írót abban, hogy érzékletesen tálalja utazásának állomásait és a műkincs-kereskedelem azon figuráit, akik segítői, vagy épp ellenkezőleg, hátráltatói lesznek az ügyének.”
Arthur Brand: Hitler lovai
Szöllősi Mátyás szeptemberben megjelent kötetében, az Illegálban két kisregényt olvashatunk. Az egyikben egy gyilkossággal gyanúsított zongorista történetét, a másikban pedig a graffitisek világát ismerhetjük meg. Az író tömör, leíró stílusa szokásához híven asszociációk végtelen sorát indíthatja el az átszellemült olvasóban, a könyv több olyan kérdést is érint, melyek a legégetőbb magyar társadalmi problémákra reflektálnak. A szerző a kötetről a következőket mondta nekünk: „Fontos a hatás-ellenhatás, a látszólagos véletlenszerűség. Amiről azt hisszük, hogy csak véletlenül történik velünk, és esetleg nincs hatása, arról később könnyen kiderülhet, hogy mégiscsak van valami funkciója. Ki mit lát, és mit nem lát meg a másikban? Milyen előítéletek vannak, amikkel napi szinten szembesülünk? Hogyan reagálunk egy olyan helyzetben, amiről elképzelni sem tudtuk, hogy megtörténhet velünk?”
Szöllősi Mátyás: Illegál
Korábban ezt írtuk róla: „Nehéz behatárolni Az éjféli égbolt műfaját, ugyanakkor gyakorlatilag 40-50 oldal után világossá is válik, hogy nem csak nehéz, de felesleges is, hisz érezhetően magát a szerzőt sem érdekli, milyen zsánerben alkot, ezzel pedig egyértelműen a minőségi olvasnivalóra vágyó olvasó jár a legjobban. Augustine, és az Aether nevű űrhajón a Föld felé közeledő Sully története ugyanis a végtelen és kietlen magány formába öntése, eltékozolt életek, balul elsült karrierdöntések, és elmaradt lehetőségek robinzonádja, mely azonban – bár a helyszíne, a végtelen űr, és a sarkvidék egyaránt – hideg és jeges, valójában melegséges érzelmek egész armadáját vonultatja fel, és a karácsony előtti időszak kiemelkedően jóleső olvasmányává válik.”
Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt
Korábban ezt írtuk róla: „Hitler diadalmas hatalomátvétele sem ment olyan könnyen, nagyon sok apró (utólag talán tévesen jelentéktelennek tűnő) buktatója volt, csupa olyan felemás, szinte pikírt jelenete, amit az utókor elfeledett. Vagyis csak majdnem, Vuillardnak hála. (…) Bár többen is a könyv fekete humorát méltatják, számomra ez sokkal komorabb, komolyabb mű volt, semmint hogy mosolyra húzzam a számat. Az író akarva és akaratlanul is nagyon súlyos erkölcsi kérdéseket feszeget. Félig-meddig leszámol azzal a mítosszal, hogy a német nép tehetetlen volt a Führer rémuralma ellen, hogy ők is áldozatai voltak az antiszemita, gyilkos rendszernek. Tessék, itt van huszonnégy milliomos, akik a kezdetek kezdetétől bátran és boldogan támogatták Hitlert, és még ahhoz sem voltak finnyásak, hogy „kölcsönvegyenek” néhány zsidót a munkatáborokból, hogy saját gyárukban dolgoztassák őket, embertelen körülmények között.”
Éric Vuillard: Napirend
Tizennégy év kihagyás, és egy a kényszerszünetet eredményező súlyos betegség után jelentkezett A hollókirály után második regényével Susanna Clarke. Az író a korábbi művéért jogosan minden létező díjat besöpört, így nem csoda, hogy az év egyik legfontosabb szórakoztatóirodalmi híre lett a Piranesi magyar megjelenése. A könyv pedig méltó volt a várakozásokra, mágikus erejű, olykor kifejezetten megfoghatatlan, mégis csodálatos történet egy naplóregény formájába rejtve, mely érezhetően a szerző reflexiója saját korábbi állapotára, mely ugyan meglehetősen töredezett cselekményt hoz, ami nem teszi éppen olvasóbaráttá a sztorit, ám varázslatos atmoszférája, lírai mondatai, és rendkívüli érzékenységről tanúskodó mögöttes mondanivalója mégis letehetetlen olvasmánnyá teszi, mi pedig csak reménykedhetünk benne, hogy az író egészsége megmarad, hogy további, szépirodalmi igényességű mesterművekkel kápráztasson el minket.
Susanna Clarke: Piranesi
A szülőhazájából kiátkozott, és hosszú évekig álnéven élő, üldözöttnek számító Rushdie direkt Don Quijote-parafrázisa számunkra az idei év legjobb könyve. Különös, mágikus realista világvége-történet ez, olyan, amilyet egészen biztosan nem olvastunk még, és ami toposzai ellenére mentes a rájuk jellemző bármiféle klisétől, a világjárvány idején pedig különösen aktuális. Rushdie a mágikus realizmus talán legnagyobb élő képviselője, éppen e vonása miatt a Quichotte legalább annyira hat meseregénynek, mint társadalmi szatírának, ami a maga módján igazi stílusbravúr, és kiválóan láttatja azt a teljesen elborult, önmagát a végromlásba üldöző világot, melyben élünk, és melyben a kisembernek boldogulnia kell; ahol a tudomány és a média hamis prófétái képezik az útjelzőket, miközben fogalmuk sincs róla, milyen határtalan energiával bírnak a társadalmak befolyásolására nézve. Rushdie igazi művész-kritikus, aki engedi láttatni a világ vérző sebhelyeit, de hagyja, hogy útmutatásai alapján mindenki maga vívja meg a saját szélmalomharcát.
Salman Rushdie: Quichotte
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
