Forrai Márton
2022. január 19. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

A tiltott könyv, avagy a Mein Kampf és a nácizmus vonzereje

Ewoud Kieft holland írót, történészt még 2015-ben kérte fel az amszterdami Háború-, Holokauszt- és. Népirtáskutató Intézet, hogy írjon előszót a Mein Kampf új, holland kiadásához. Mivel Kieft szakavatott ismerője Hitler landsbergi fogsága során írott, 1925-ben megjelent munkájának, és fontosnak tartotta jegyzeteivel megfelelő kontextusba helyezni az 1945-ig 12,4 millió példányban kiadott könyvet, elfogadta a felkérést. Csakhogy végül a Harcom megjelenése ellen tiltakozó hangok visszavonulásra késztették az intézetet, látszólag feleslegessé téve a befektetett munkát.

Ewoud Kieft: A tiltott könyv

A második világháború közvetlen túlélői joggal sérelmezhetik, hogy a személyes tragédiák millióit és borzalmas világégést okozó fasiszta vezető irománya ismét a boltok polcairól nézzen velük farkasszemet. Hitler alakjára (a rajongást csak a teljesség igényével számba véve) a bagatellizálás és a démonizálás az általános, bevett reakció. A félelem, vagy tagadás reflexe ugyanúgy az újrakiadás ellen hat, pedig, vallja a történész, az azzal való szembenézés az önmagunkkal kapcsolatos illúziókkal történő leszámolást is jelenthetné. Friss kutatások már a csecsemőknél is kimutatnak bizonyos „rasszizmust”: amennyiben azok egy bizonyos, homogén közösségben érik meg első éveiket, annak jellemző jegyeit tudják csak később elkülöníteni, míg a csoporton kívüliek sematizálódnak.

Ez a túlélést megalapozó egyszerűsítés idővel az ideológia mentén fertőzővé válhat – de a konkrét példánál maradva vajon továbbra is nácikat „gyárt–e” a tiltott könyv, vagy megérett a világ annak objektív vizsgálatára?

Emlékszem, még az általános iskolában rémisztgettük egymást azzal, hogy aki elolvassa a Necronomicont, azaz a Holtak könyvét, józan eszét veszti. Úgy vélem, van némi jogalapom arra, hogy hasonlóan komolytalannak tartsam a Harcomat övező aggályokat: nagyapámat nyilasellenes röplapok terjesztéséért indították útnak Auschwitzba, ám a sín bombatalálatot kapott, így ő kalandos úton végül hazajutott. Bár nem vesztek oda családtagjaim a tömeges pusztításban – ami cseppet sem elhanyagolható különbség azokhoz képest, akiknek igen –, a háború óta napvilágra került információk, beszámolók és dramatizált művek ugyanúgy érzékenyítettek a témával kapcsolatban, mint minden empátiával megáldott vagy megvert sorstársamat. Ettől azonban aligha lettem jobb ember, vagy ha mégis, azzal ugyanúgy morális csapdába kerültem, mint annyian mások. A múlt konzerválásával elvágom a fejlődés útját.

Adolf Hitler

Kieft energiája, bár nem írhatta meg a Mein Kampf széljegyzeteit, nem veszett el, csupán átalakult: rendkívüli érzékletességgel megírt dokumentációja lett Hitler felemelkedésének, ami egyúttal körüljárja, mi volt az antiszemitizmus, majd a nácizmus vonzereje a kilencszázhúszas-harmincas években.

A múlt időt árnyalja az ív, amit a szerző a modernkori populizmusig húz, amelynek bizonyos elemeiben meghaladott, másfelől a mai napig érvényes instrukciógyűjteménye ez a fogságban írt álságos memoár.

Már csak erre reflektálva is velünk él Hitler öröksége, aki ugyan megfogalmaz olyan igazságokat, mint a kapitalista piacgazdaság közösségromboló hatása, ám azokat politikai céljainak eszmei bázisává degradálta, csakúgy, mint – bármilyen szörnyű is kimondani – a zsidók elleni gyűlöletet.

A szerző, Ewoud Kieft

A hollandok vevőknek bizonyultak a nyílt beszédre, és 2017-ben az év legjobb történeti munkájának járó díjat ítélték A tiltott könyvnek. A magyar fordítás kiváló lehetőséget biztosít, hogy elkezdjünk utánuk kullogni, a szövegezés pedig, amennyire lehet, eltávolítja az olvasótól a borzalmakat, amit a vizsgálódás szempontjából indokoltnak tartok.