- Szabó Fruzsina
- 2021. szeptember 20. | Becsült olvasási idő: 5 perc
A Covidnak köszönhetően hosszú ideje ez volt az első moziélményem. Hébe-hóba eddig is volt ugyan olyan film a mozik műsorára tűzve, ami miatt szívesen kimozdultam volna a járványbiztos komfortzónámból, de mégis erre a vetítésre esett a választásom. Nem bántam meg: A feleségem történetének meseszerűen csodálatos világa teljesen elvarázsolt, és a majdnem háromórás játékidő úgy repült el, mintha csak fél óra lett volna.
“Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, azt is meg fogod bánni” – írja Kierkegaard. Jakob Störr kapitány hasonló dilemmáját, majd döntésének következményeit kísérhetjük figyelemmel a történetben. A gyomorbajos kapitánynak a hajószakács javasolja: ha szeretné, hogy rendbe jöjjön az étvágya, nősüljön meg. Azt már túl későn tudja meg Störr, hogy mi is a szakács boldogságának titka: négy feleségét édesanyja őrzi otthon, amíg ő hajózik – a férfi ugyanis muszlim.
Legszívesebben kapitányunk is hét lakat alatt tartaná szeszélyes, új feleségét, ám ezt egy európai férfi nyilván nem teheti meg. A tehetetlen féltékenység, a megismerésre, és az abból eredő megértésre való sikertelen próbálkozások, a hiábavaló törekvés a házaséletben való boldogulásra szinte az őrületbe kergetik a férfit. „…A kontroll elvesztése egy tradicionális férfinak borzasztóan ijesztő és szédítő perspektíva”, mondta maga a rendező Störr gyötrődése kapcsán.
Enyedi Ildikó, a film rendezője 1989-ben Az én XX. századomért megkapta Cannes-ban a legjobb elsőfilmeseknek járó Arany Kamera-díjat. Ez a film a fény filmje volt, az új világ technikai vívmányainak és az ember szenvedélyességének a fényéé, de a rendező későbbi filmjeiben is központi szerepet játszik a mesterséges és a természetes fény, amelynek léte – vagy éppen hiánya – aláhúzza a felszín alatt húzódó lélektani eseményeket.
A feleségem történetében a fény, amely glóriát von Enyedi világának csodálatraméltó embere köré, Léa Seydoux és Gijs Naber mellett mondhatni a harmadik főszerepben jelenik meg. Nem csoda, az operatőr Rév Marcell annak a Máthé Tibornak a tanítványa volt, aki többek között Az én XX. Századomban dolgozott Enyedi Ildikó stábjában.
A fény azonban sokszor a tűz fénye is, ami egyszer kis híján elemészti Störr hajóját. Néha a tűz ártalmatlannak tűnik, mégis beláthatatlan veszélyeket rejteget: például az a lángocska, amellyel az író, a kapitány riválisa kínálja a cigarettára gyújtó Lizzyt, aki közben kicsivel tovább tartja tenyerében a tüzet nyújtó férfi kezét az ildomosnál; miközben mindezt a gyötrődő férj a távolból kíséri figyelemmel.
Lizzy kezét fogadásból kéri meg Jakob, akinek csibész mosolyú szélhámos barátja, Kodor veti fel az ötletet, hogy vegye el az első nőt, aki belép a kávéház ajtaján. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a férfi ne lenne menthetetlenül szerelmes feleségébe. A nő azonban egy olyan világot képvisel, ami a protestáns, a legfőbb értéknek a munkát és az egyenességet tartó kapitány számára idegen:
Az életre-halálra szóló hajsza felesége és az őt övező rejtélyek megértése felé majdnem az öngyilkosságba hajszolja Störrt. Talán Szabó Lőrinc sorai járhattak fejében – „Tengerbe, magunkba, vissza! Csak ott lehetünk szabadok!” – amikor a vízbe veti magát egy hídról. Az őt élesztgető orvos sem kínál számára lelki enyhülést. Magyarázat helyett arra hívja fel a kapitány figyelmét, hogy bizony nem vagyunk otthon a világban, mert az nem nekünk való.
A filmben nagy szerepet kap a szenvedélyek, az erotika ábrázolása is. Egyik oldalon ott a házasságban jelen lévő szenvedély: a lágyan fényképezett közelik egymás bőrének simogatásáról intim közelségbe hozzák a néző számára a gyengéd együttlétet.
A másik oldalon a férfiban buzgó erők, vágyak, ösztönök jelképes megjelenítéseivel találkozunk lépten nyomon, különösen a hajójelenetekben – a hajó gyomrában táncoló fűtők és matrózok, a verejtékben úszó testek forgása, a fülledt meleg. Ezt a szimbolikus hajót kapitányolja Störr, hol magabiztosabban, hol kétségbeesve, de véső soron mindig magányosan.
Egy végtelenül magányos regény, írja Szegedy-Maszák Mihály Füst Milán könyvéről, amely a film alapjául szolgált. A maximalizmusáról híres író hét évig dolgozott a művön, amelyről 1942-ben így írt „Hét éve dolgozom egy munkán, napi tíz-tizennégy órás munkaidővel (most végre készen van, csak még a korrektúrák nem) – sok tízezer oldal vázlat alapján készült … no, szóval néha éjszaka, illetve reggel felé, öt óra tájban, mikor abbahagytam a munkát nem egyszer támadt fel bennem a kérdés, hogy minek csinálom én ezt, kinek? őrült vagyok én? Hát ha rosszabb volna, nem volna akkor is elég jó – mert ki az, aki erre annyira figyelne, hogy egy szó helyén van-e igazán, vagy nincs?” Nem véletlen, hogy ezt a regényt tartják Füst mesterművének.
Enyedi Ildikó mindig is sajnálta, hogy az olvasók többsége csak egy féltékenységi sztorit lát a könyvben, miközben elsiklanak annak filozófiai mélységei felett. „Azt gondoltam, érdemes egy kicsit megnyitni ezt az oldalát a regénynek, hátha azok, akik a film után elolvassák, érzékenyebbek lesznek erre az aspektusra”, nyilatkozta a filmrendező.
A vágóképek a tenger mélye és a háborgó felszín, a hajót ide-oda vető hullámok között talán triviális, de gyönyörűszép szimbolizmust közvetítenek.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A Hókusz pókusz 2 a szokásos Ébredő Erős formulát követi, csak 2015 óta még sokkal rosszabb lett minden.
John Carpenter utolsó előtti filmje alapján azért még nem egyértelműsíthető a horrorguru zsenijének temetése.
A film, ami egy kis hazai vidámságot csempész a szürke hétköznapokba.