- Kovács Krisztián
- 2021. április 8. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc
Elképesztően erős hónapok vannak mögöttünk, ami az új – és az Oscar-versenyfutásban is részt vevő – alkotásokat illeti. Mi is írtunk már néhány igazi gyöngyszemről, köztük Sir Anthony Hopkins demens öregemberéről, és Ben Affleck megkapó önreflexiójáról, ezúttal pedig egy újabb remekmű került az utunkba, melyben az Aznap éjjel című szériával már bizonyított Riz Ahmed élete talán legkiérleltebb alakítását nyújtja, mi pedig csak remélni tudjuk, hogy a blockbustereket a streaming szolgáltatók kínálatába száműző járvány még inkább ráirányítja majd a figyelmet az ehhez hasonló fontos, és giccsmentesen érzelmes alkotásokra.
A gyász – bármily furcsán is hangzik – életünk folyamának egyik legfontosabb alakítója, mely messze nem csupán egy-egy szerettünk elvesztése kapcsán kúszik be a mindennapjainkba, de ugyanezen az érzelmi hullámvasúton megyünk végig munkahelyünk elvesztése, egy válás, vagy épp – a jelenleg tárgyalt alkotás esetében – egy képességünk elvesztése kapcsán. Úgy fest, Hollywood is egyre inkább érzékeli azt, hogy – és most vonatkoztassunk el a világban tomboló járványtól – az életünket egyre inkább a legkülönbözőbb veszteségek befolyásolják, és erre olyan végtelenül érzékeny, és izgalmasan szuggesztív alkotásokkal igyekeznek ráirányítani a figyelmet, mint amilyen Darius Marder rendezői debütálása, a Sound of Metal.
A történet szerint Ruben (Riz Ahmed) és szerelme, Lou (Olivia Cook) vándorcigányként, egy lakókocsiban járják az Egyesült Államokat, és különböző klubokban lépnek fel meglehetősen extrém zenei közegben mozgó duójukkal, melyben a lány az énekes és gitáros, míg Ruben az őrjítő pergőiről híres dobos szerepét tölti be. Ruben aztán az egyik fellépésük közben veszi észre, hogy hallása jelentősen eltompult, mely változás mindkettejük életét, és az egész kapcsolatukat is alapjaiban formálja át.
A Sound of Metal a veszteség, a gyász filmje. Ruben életébe földrengésszerű változásokat hoz hallásának elvesztése, és gyakorlatilag a depresszió ragadós mocskába taszítja alá, melyben egyetlen kapaszkodója és bástyája szerelme, Lou. Keserédes drámának indul, de szerencsére Marder filmje meglehetősen hamar jelentős fordulatot vesz, és olyan fontos kérdésekre keresi a választ, melyekkel alighanem mindannyian szembesültünk már életünk során. A Sound of Metal ugyanis nem csupán egy, a hallás képességét vélhetően örökre elvesztő fiatal története, de azé a társé is, akinek dilemmáját éppen annak problematikája okozza, vajon jelenlétével, vagy hiányával tud inkább segíteni a férfinak megváltozott helyzete elfogadásában.
Különösen emlékezetes a film középső taktusa, melyben Ruben egy siket közösségbe igyekszik beilleszkedni, mi pedig hosszú-hosszú percekig egyáltalán nem, vagy alig hallunk beszédet, hisz szereplőink csupán jelnyelv segítségével kommunikálnak, miközben igyekeznek megértetni Rubennel, hogy siketnek lenni nem egy betegség, csupán egy állapot. Amennyiben pedig így van, akkor ez az állapot nem változást, csupán feltétlen elfogadást követel.
És éppen ez a Sound of Metal másik fontos üzenete, a film ugyanis önmagunk elfogadásának megkapó meséje. Marder úgy fest, pontosan tudja, hogy minden ember élete a folyamatos vég és új kezdet története. Kétlem, hogy akadna bárki közületek, akinek ne szükségeltetett volna már életében elvetni a korábbi terveket, és újraformálni azokat, és úgy fest, hogy Rubennek is éppen arra kell rádöbbennie, hogy a hallása elvesztése miatt nem lett kevesebb, sőt, lehetőséget kapott rá, hogy olyan intuíciókat építsen be saját személyiségébe, melyeket korábban elhanyagolt, és melyek ugyanakkor hozzásegítik, hogy teljesebb életet élhessen.
ehhez pedig az élete alakítását nyújtó Riz Ahmed nyújt segédkezet, aki rendkívül finoman, de elképesztő átéléssel vetette bele magát a figura megformálásába, ami Oscar-jelölést is ért a számára. Marder rengeteg közeli képpel igyekezett teret engedni Ahmed színészi eszköztárának, aki élt a lehetőséggel: némely rendülésébe, szemének szomorú és lemondó rebbenésébe, vagy zavart dührohamába valósággal belefacsarodik az ember szíve. Elképesztően erős az idei Oscar-felhozatal, melynek a Sound of Metal az egyik igazi gyöngyszeme.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
A Star Wars: Andor előzménysorozata a Zsivány egyes előzményfilmnek, és nem biztos, hogy indokolt volt a Disney-nek ennyire a távolba révednie.
A Hókusz pókusz 2 a szokásos Ébredő Erős formulát követi, csak 2015 óta még sokkal rosszabb lett minden.
John Carpenter utolsó előtti filmje alapján azért még nem egyértelműsíthető a horrorguru zsenijének temetése.
A film, ami egy kis hazai vidámságot csempész a szürke hétköznapokba.