A veszteség csendje egyszerre lehet pokol és kiút – Filmkritika

Elképesztően erős hónapok vannak mögöttünk, ami az új – és az Oscar-versenyfutásban is részt vevő – alkotásokat illeti. Mi is írtunk már néhány igazi gyöngyszemről, köztük Sir Anthony Hopkins demens öregemberéről, és Ben Affleck megkapó önreflexiójáról, ezúttal pedig egy újabb remekmű került az utunkba, melyben az Aznap éjjel című szériával már bizonyított Riz Ahmed élete talán legkiérleltebb alakítását nyújtja, mi pedig csak remélni tudjuk, hogy a blockbustereket a streaming szolgáltatók kínálatába száműző járvány még inkább ráirányítja majd a figyelmet az ehhez hasonló fontos, és giccsmentesen érzelmes alkotásokra.

Sound of Metal (2020)

A gyász – bármily furcsán is hangzik – életünk folyamának egyik legfontosabb alakítója, mely messze nem csupán egy-egy szerettünk elvesztése kapcsán kúszik be a mindennapjainkba, de ugyanezen az érzelmi hullámvasúton megyünk végig munkahelyünk elvesztése, egy válás, vagy épp – a jelenleg tárgyalt alkotás esetében – egy képességünk elvesztése kapcsán. Úgy fest, Hollywood is egyre inkább érzékeli azt, hogy – és most vonatkoztassunk el a világban tomboló járványtól – az életünket egyre inkább a legkülönbözőbb veszteségek befolyásolják, és erre olyan végtelenül érzékeny, és izgalmasan szuggesztív alkotásokkal igyekeznek ráirányítani a figyelmet, mint amilyen Darius Marder rendezői debütálása, a Sound of Metal.

A cím senki se tévesszen meg, nem a thrash vagy a black metal gyökereit felelevenítő dokumentumfilmről van szó, és a filmnek lényegében a kezdő taktusokon kívül tulajdonképpen az ég világon semmi köze a metálhoz, sőt, közelebbről még a zenéhez sem.

A történet szerint Ruben (Riz Ahmed) és szerelme, Lou (Olivia Cook) vándorcigányként, egy lakókocsiban járják az Egyesült Államokat, és különböző klubokban lépnek fel meglehetősen extrém zenei közegben mozgó duójukkal, melyben a lány az énekes és gitáros, míg Ruben az őrjítő pergőiről híres dobos szerepét tölti be. Ruben aztán az egyik fellépésük közben veszi észre, hogy hallása jelentősen eltompult, mely változás mindkettejük életét, és az egész kapcsolatukat is alapjaiban formálja át.

Sound of Metal (2020)

A Sound of Metal a veszteség, a gyász filmje. Ruben életébe földrengésszerű változásokat hoz hallásának elvesztése, és gyakorlatilag a depresszió ragadós mocskába taszítja alá, melyben egyetlen kapaszkodója és bástyája szerelme, Lou. Keserédes drámának indul, de szerencsére Marder filmje meglehetősen hamar jelentős fordulatot vesz, és olyan fontos kérdésekre keresi a választ, melyekkel alighanem mindannyian szembesültünk már életünk során. A Sound of Metal ugyanis nem csupán egy, a hallás képességét vélhetően örökre elvesztő fiatal története, de azé a társé is, akinek dilemmáját éppen annak problematikája okozza, vajon jelenlétével, vagy hiányával tud inkább segíteni a férfinak megváltozott helyzete elfogadásában.

Marder alkotásának egyik legfontosabb üzenete, hogy mennyire nem vagyunk felkészülve mindannak az elvesztésére, melyet életünkben természetesnek veszünk, a rendező pedig mindezt rendkívül egyszerű párbeszédek, és hihetetlenül szuggesztív képek segítségével érteti meg a nézőjével.

Különösen emlékezetes a film középső taktusa, melyben Ruben egy siket közösségbe igyekszik beilleszkedni, mi pedig hosszú-hosszú percekig egyáltalán nem, vagy alig hallunk beszédet, hisz szereplőink csupán jelnyelv segítségével kommunikálnak, miközben igyekeznek megértetni Rubennel, hogy siketnek lenni nem egy betegség, csupán egy állapot. Amennyiben pedig így van, akkor ez az állapot nem változást, csupán feltétlen elfogadást követel.

Sound of Metal (2020)

És éppen ez a Sound of Metal másik fontos üzenete, a film ugyanis önmagunk elfogadásának megkapó meséje. Marder úgy fest, pontosan tudja, hogy minden ember élete a folyamatos vég és új kezdet története. Kétlem, hogy akadna bárki közületek, akinek ne szükségeltetett volna már életében elvetni a korábbi terveket, és újraformálni azokat, és úgy fest, hogy Rubennek is éppen arra kell rádöbbennie, hogy a hallása elvesztése miatt nem lett kevesebb, sőt, lehetőséget kapott rá, hogy olyan intuíciókat építsen be saját személyiségébe, melyeket korábban elhanyagolt, és melyek ugyanakkor hozzásegítik, hogy teljesebb életet élhessen.

A Sound of Metal üzenete világos, és rendkívül fontos, elsősorban nem is a valamilyen fizikai fogyatékkal élők, hanem épp az egészségesek számára, akik Ruben történetén át képet kaphatnak róla, hogy a fogyatékosság nem betegség,

ehhez pedig az élete alakítását nyújtó Riz Ahmed nyújt segédkezet, aki rendkívül finoman, de elképesztő átéléssel vetette bele magát a figura megformálásába, ami Oscar-jelölést is ért a számára. Marder rengeteg közeli képpel igyekezett teret engedni Ahmed színészi eszköztárának, aki élt a lehetőséggel: némely rendülésébe, szemének szomorú és lemondó rebbenésébe, vagy zavart dührohamába valósággal belefacsarodik az ember szíve. Elképesztően erős az idei Oscar-felhozatal, melynek a Sound of Metal az egyik igazi gyöngyszeme.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

A rémesen vicces Addams-feldolgozás

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

Főszereplői nélkül indult újra a 90-es évek egyik kultikus sci-fi sorozata

Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.