Az említett barlangfalon egy teljes, és két részlegesen fennmaradt disznófestmény ékeskedik

Kovács Krisztián
2021. január 15. | Becsült olvasási idő: 1 perc

A világ legrégebbi barlangrajzaira bukkantak Indonéziában

Az MTI jelentése szerint példátlan felfedezést tett a Griffith University tudóscsapata, miután egy a világtól elzárt barlangban részletes vizsgálatokkal minden idők legrégebbi emberi kéz alkotta festményeinek felfedezését igazolták nemrég. A rajzok a becslések szerint közel 45 ezer évvel ezelőtt születhettek.

Az említett barlangfalon egy teljes, és két részlegesen fennmaradt disznófestmény ékeskedik

Maxime Aubert vezetésével a Griffith University tudósai és szakemberei Indonézia egy meglehetősen félreeső barlangjában 45 ezer éves barlangrajzokra bukkantak. A Leang Tedongnge barlang a Szulavézi-sziget egy eldugott völgyében található, a falakon egy teljes egészében megmaradt vaddisznó-ábrázolás látható, mellette két részletesen fennmaradt állatrajz, valamint több kéznyom árulkodik róla, hogy a térségben már több mint 40 évezreddel ezelőtt is éltek emberek. Aubert egyébként a kormeghatározás szakértője, és képzett barlangász, a festményen talált kalcitlerakódást vizsgálta és Uránium-izotópos módszerrel állapította meg a művek megközelítőleges korát. A képek egyébként sötétvörös és okker festékkel készültek.

Érdekesség, hogy a kutatások ezzel még nem értek véget, sőt. További vizsgálatokra a kéznyomok szolgáltatnak indokot, mivel ezek a szakemberek feltételezései szerint úgy készültek, hogy az ősember a festéket a szájába vette, majd rászorította a tenyerét a barlang falára, és lényegében ráköpte, ráfújta a festéket, így tökéletesen megőrződött a kézlenyomata afféle aláírásként. Aubert most azon dolgozik kollégáival kiegészülve, hogy a festékben fennmaradt esetleges nyálmaradványok alapján megpróbáljon egy DNS-mintát azonosítani, amivel még közelebb kerülhetnénk a múlt “művészéhez”.

Az első ismert barlangrajzot egyébként 1875-ben fedezték fel Spanyolországban, az Altamira-barlang falán, és összességében azóta is ez számít az őskőkorszaki művészet egyik legfontosabb lelőhelyének, 1985-ben az UNESCO a Világörökség részének is nyilvánította. Meglepő véletlen, hogy a terület birtokosa 1875-ben Marcelino Sanz de Sautuola márki volt, aki szabadidejében afféle autodidakta paleontológusként működött, és aki első látogatásakor látta ugyan a rajzokat, de nem keresett bennük formákat, ellenben pár évvel később kislánya kíséretében visszatért – leginkább azért, hogy a korábban általa a Párizsi Világkiállításon látott kovaeszközöket keressen – amikor a lánya jelezte neki, hogy egy bölényt lát az egyik falon. A márki ezután készített részletes másolatokat a festményekről, és 1880-ban publikálta felfedezéséről az első hivatalos tanulmányokat.