Hírek

A világpremier után egy nappal jön magyarul az Éhezők viadala-előzményregény

Hirdetés

Szerencsére még ebben a kiadók számára rendkívül nehéz helyzetben is akadnak könyvek, melyek megjelenését nem veszélyezteti az átmeneti állapot, így az Agave Könyvek is megjelentetheti rögtön a világpremier után egy nappal az idei év talán leginkább várt regényét.

Énekesmadarak és kígyók balladája címmel jön az előzmény

Énekesmadarak és kígyók balladája címmel jön az előzmény

Május 20-tól lesz elérhető Suzanne Collins új regénye, az Éhezők viadala című világsiker előzménye, az Énekesmadarak és kígyók balladája című mű. Collins az eredeti sorozat egyik kulcsszereplőjének történetét meséli majd el ezúttal, és ahogy arról korábban beszámoltunk, a filmadaptáció jogai már el is keltek, sőt, a projekt megtalálta a rendezőjét is.

A kötetet ide kattintva tudjátok előrendelni a kiadó honlapjáról, és íme az új regény fülszövege: „A becsvágy hajtja. A küzdelem élteti. De a hatalomnak megvan az ára. Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házra nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.

Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja ugyanis, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával… és mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése-e a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.”

Kapcsolódó cikkek

Winston Groom 77 éves volt

Elhunyt Winston Groom, a Forrest Gump szerzője

A kiváló író 77 éves volt, világhírű regényéből 2 millió példányt adtak el.

Hírek

2020. 09. 18.

Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

Világirodalmi krónikák 19. – Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége

A regény, mely regényíróvá tette a tudóst, és elindította irodalmi karrierjét.

Irodalom

2020. 09. 18.

A Keresztapát is utolérte az értelmetlen reboot-láz

Sorozat reboot készül Mario Puzo legendás Keresztapájából

A Paramount meglehetősen veszélyes játékba fogott, amibe könnyű belebukni.

Hírek

2020. 09. 17.

Emlékezetes filmek, melyek megelőzték a korukat

7 emlékezetes film, mely jócskán megelőzte a korát

Filmtörténelmi remekek, melyek megújították a művészetet.

Film

2020. 09. 17.

Hirdetés

Legutóbbi cikkek

Winston Groom 77 éves volt

Elhunyt Winston Groom, a Forrest Gump szerzője

A kiváló író 77 éves volt, világhírű regényéből 2 millió példányt adtak el.

Hírek

2020. 09. 18.

20 év után érkezik új kötet a The Beatles történetéről

Az utolsó lemez történetét meséli el az új The Beatles-könyv

A The Guardian szerzője autentikus felvételek alapján szerkesztette meg a kötetet.

Hírek

2020. 09. 18.

A Keresztapát is utolérte az értelmetlen reboot-láz

Sorozat reboot készül Mario Puzo legendás Keresztapájából

A Paramount meglehetősen veszélyes játékba fogott, amibe könnyű belebukni.

Hírek

2020. 09. 17.

A kiállítás bemutatja Miyazaki teljes alkotói folyamatát

Exkluzív kiállítás nyílik a leghíresebb anime rendező munkásságáról

Hayao Miyazakit a szakma japán Walt Disney-ként emlegeti, életműve méltó helyre kerül most.

Hírek

2020. 09. 17.

Madonna harmadik rendezői munkája élete története lesz

Madonna saját maga írja és rendezi saját életrajzi filmjét

Az énekesnő az Oscar-díjas Diablo Cody-val dolgozott a szövegkönyv finomításán.

Hírek

2020. 09. 17.

Facebook közösség