Tegdes Péter
2020. augusztus 13. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Aki azt hiszi, Backmant bármikor is meg lehet unni, téved – Könyvkritika

Fredrik Backman svéd íróról legutóbb akkor írtunk, amikor egy csokorba néhány alternatív kötelező olvasmányt ajánlottunk a figyelmetekbe, a felsorolásba pedig őt is beválogattuk. Akkor is kiemeltük, mennyire elnéző szeretettel ábrázolja az emberi gyengeséget és esendőséget könyveiben, ami legutóbbi művére, a Hétköznapi szorongásokra is igaz. Sőt, bár az írók egy jelentős többsége stílusukat tekintve nem igazán tud megújulni a sokadik könyvük után, Backmannak ezúttal még ez is összejött. Igaz, talán csak egy nüánsznyit, de legfrissebb regényével sikerült még feljebb tennie a lécet saját magának.

Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások

Mielőtt azonban leírnánk, mitől is lett ez a könyv másabb, mint a többi Backman-regény, előbb elmondjuk, miről szól a történet. Aki már olvasott a szerzőtől, tudja, hogy szereplői általában csetlenek-botlanak, és pont ahhoz értenek legkevésbé, amivel foglalkozniuk kell. Most sincs ez másképp: egy szűkös anyagi helyzetbe került illető, akinek magánélete is jócskán kisiklott, abban reménykedik, ha kirabol egy bankot, rendbe jön az élete. Tévedett. Már a bank kiválasztásánál is hibázott, ugyanis egy olyan pénzintézetbe tért be, ahol nem tartanak készpénzt. A fuccsba ment terv után menekülni kényszerül, végül egy eladásra kínált lakásban lel felemás menedékre, ahol több potenciális vásárló nézelődik éppen. Más megoldás nem lévén, a botcsinálta rabló túszul ejti a lakásban lévő két párt (az egyikük éppen kisbabát vár), két idős hölgyet, az ingatlanost és egy nyúljelmezbe bújt furcsa fazont.

A Hétköznapi szorongások alapszituációja annyira viccesen kaotikus, hogy talán még a fénykorát élő Rejtő Jenő is elpirult volna tőle. Backman regénye azonban nemcsak ettől érdemel dobogós helyet kedvenc idén megjelent könyveink között. A mű (Backmanra kevésbé jellemző módon) in medias res, vagyis a dolgok közepén nyit, és ahogy a könyvben oldalról-oldalra haladunk előre, úgy lépegetünk az idősíkban egyre visszább. A Hétköznapi szorongások egy hídról leugrani készülő ember sztorijával nyit, aztán irány a rendőrség kihallgatóterme, ahol a bankrabló által fogva ejtett, immáron kiszabadult túszok mesélik el, eléggé ügyetlenül, mi is történt velük tulajdonképpen. A térben és időben ide-oda ugráló regény már-már egy krimi paródiának is beillene, ami inkább vicces, mint izgalmas.

Fredrik Backman idehaza is igen népszerűnek számít

De ami a legfontosabb: lélekemelő és megható, merthogy a szerzőnek ismét sikerült csupa olyan karakter faragnia, akik minden esetlenségükkel együtt akár mi magunk is lehetnénk. Kívülről morcos vénember, aki asszonykája mellett és miatt nem tudott előrejutni a ranglétrán; távolságtartó, érzéketlen és magányos bankigazgató, akinek terápiás üléseire is beleshet az olvasó. Bár néhány szereplő első blikkre talán ellenszenves lehet, minél többet olvasunk róluk és látunk bele az érzéseikbe, előéletükbe, annál inkább közelebb érezzük magunkhoz őket, de ez sem igazi újdonság, aki olvasott már Backmant, tudja, mire számíthat.

A Hétköznapi szorongások lehetett volna akár egy olyan könyv is, amit pozitív érzésekkel, de kissé talán csalódottan raktam volna le a kezemből, mivel Backman sem tud kibújni saját bőréből. Hiába említettük, hogy legutóbbi regényében van néhány merőben új, és szokatlan húzás, Backman csukott szemmel is felismerhető stílusa (ami egyrészt a rövid, bombaként csapódó mondatokból, másrészt az esendő szereplők vicces súrlódásaiból, harmadrészt ezeknek a konfliktusoknak az érzelmekkel telített feloldásából áll) az egész könyvön érezhető. Csodálkoznunk kéne ezen? Aligha. Meg tudjuk unni? Ezt még kevésbé hiszem.