Amerikai túlélőkönyv kollektív téboly esetére – Könyvkritika

Mindig érdekes látni, hogy egy író honnan indul, és végül hova jut el; hogy korai regényeihez miként viszonyulnak későbbi zajos világsikerei. Az idehaza is egyre népszerűbb Blake Crouch a Wayward Pines-trilógiájával aratott osztatlan sikert, melyből olyan rendezők közreműködésével készült sorozat, mint Antal Nimród, vagy M. Night Shyamalan. Az Agave Könyvek eredetileg a szerző tavaly májusra tervezett magyarországi látogatására hozta volna ki Crouch egyik korai regényét, ám a koronavírus-járvány nem csupán a rendezvényt hiúsította meg, de a kiadói terveket is alaposan átírta. Most azonban itt van nekünk a Menekülj, egy vérbeli amerikai túlélőkönyv, melyet Bear Grylls is megirigyelhetne.

Blake Crouch: Menekülj

Jack Colclough az új-mexikói Albuquerque-ben él a feleségével, lányával és fiával. Amikor egy napok óta tartó megmagyarázhatatlan, indokolatlan és brutális erőszakhullám közepette egy vészhelyzetre fenntartott rádiócsatornán meghallja a nevét azok sorában, akik felkerültek a halállistára, fogja a családját, és menekülni kezd. Röviden és tömören ennyi a nemrég megjelent Menekülj alapsztorija, és bár a történet alapvetően nem merészkedik túlságosan messzire a apokalipszis-regények sablonjain ledöntésére tett kísérletek közepette, leginkább a tanítanivalóan feszes stílusnak, az egyszerű, és gördülékeny prózának köszönhetően mégis kellemes olvasmánnyá válik a kezünkben. Crouch tulajdonképpen nem csinál mást, mint későbbi regényeiben: vesz egy alapvetően izgalmas alapötletet, amit aztán elejétől a végéig háromezres fordulatszámon pörget, és itt ötlik a szemünkbe a bevezetőm első mondatának jelentősége.

A Menekülj ugyanis érezhetően a világsikerek előtt született, mert bár a későbbi recept egyértelműen és tisztán körvonalazható, annak megvalósítása épp azon fókuszpontokat hagyja figyelmen kívül, ami miatt a Wayward Pines-trilógia, a Hamis emlékek, vagy a Sötét anyag annyira népszerűek lettek a thriller műfaj kedvelőinek körében.

A Menekülj esetében ugyanis hiába az olvasót háromszáz oldalon át feszültségben tartó cselekmény, ha az alapkoncepció izgalmasabb, mint a Colclough-család sorsa, mely a számos megpróbáltatás miatt valahol a regény 2/3-a táján már kifejezetten fárasztóvá válik, hogy aztán egy a zsánerben kissé szokatlan, és túlságosan is hollywoodi végkifejletbe torkolljon. Mindez nem feltétlenül lenne probléma akkor, ha Crouch közelebb engedne minket a szereplőihez, ami azonban legalább annyira kihagyott ziccer, mint maga a háttértörténet. A Colclough-család ugyanis bizonyos szempontból nem nevezhető átlagosnak: az orvosfeleség nyíltan csalja a férjet, a lányuk gót identitással lázad a család ellen, a fiúk pedig vélhetően érintett abban a jelenségben, mely vérengző vadásszá változtatta a társadalom jó részét. Crouch azonban a mindezek által érzelmileg kihegyezett helyzeteket végül elintézi két-két bekezdéssel, ami miatt a család szenvedéstörténete a regény fináléjára heveny öncélúságba és némi érdektelenségbe fullad. Itt ütközik ki a különbség a későbbi, fentebb említett regényei, valamint jelen mű közt, azokban ugyanis a szerző már sokkal gyakorlottabb kézzel volt képes megtalálni az egyensúlyt az alapötlet logikai kibontása, és a szereplői jellemének árnyalása közt.

Blake Crouch: Menekülj

Félreértés ne essék, másfél nap alatt befaltam a Menekülj-t, ami jelzi, hogy valóban olvasmányos, pörgős, és helyenként kifejezetten izgalmas a fel-felbukkanó mesterkélt fordulatai dacára is, de összességében mégis inkább egy kevésbé sikerült Dean R. Koontz-regény benyomását kelti, és semmiképpen sem ad magyarázatot arra, miért nevezte pályája elején az amerikai kritika Stephen King utódjának a szerzőt.

Pedig akadnak pozitívumok bőven: a Crouch által tudatosan kifejlesztett, filmszerűen pergő stílus tökéletes összhangban van a történettel, ha azt mondom rá – és joggal mondhatom – hogy a regény letehetetlen, akkor az lényegében ennek a vonásának szól, ráadásul a felszín alatt azért rávilágít néhány égetően fontos amerikai társadalmi problémára is, melyek egy részéről alighanem a szerző még csak nem is tehet.

Az Egyesült Államokban a mai napig folyton fellángoló vita tárgyát képezi a fegyverhasználat, amire Crouch brutális választ ad a Menekülj-ben; amikor ugyanis egy rejtélyes jelenség gyilkológéppé változtatja a népesség addig békésen éldegélő részét, azonnal mindenki kezében ott a fegyver, mellyel a polgártársai ellen fordulhat. A regény kiváló allegóriája egyébként a tavaly év eleje óta az országban időről-időre lángra kapó tüntetéshullámnak is, és bizonyos ábrázolt jelenetek nem is állnak túlságosan messze mindattól, amit a tévé híradóból megismertünk a George Floyd halála utáni erőszakhullámban, vagy épp idén év elején a Capitolium ostrománál. Az, hogy felmerül e furcsa párhuzam a jelenünk eseményei és egy eredetileg pontosan 10 évvel ezelőtt megjelent regény közt, nyilván pusztán a véletlen műve, ugyanakkor érdekes látni, hogy egy amerikai író  miként vázolja fel a saját társadalmának kollektív tébolyát levetítő gondolatkísérletet.

Blake Crouch: Menekülj

A Menekülj sajnos semmit nem ad hozzá az apokalipszis-regények sablonjaihoz, még akkor sem, ha egészen pontosan nem is simul bele a zsánerbe; ami azonban leválasztja róla, nem annyira hangsúlyos, hogy igazán egyedivé tegye. Azt mindenesetre valóban érdekes látni, hogy Crouch erre volt képes 2011-ben (ez egyébként már a hatodik megjelent regénye volt), ugyanakkor öt évvel később megírta a Sötét anyagot, nyolc évvel később pedig a Hamis emlékeket, melyek ebben a formában tökéletesen lefestik egy bestselleríró karrierívét és fejlődéstörténetét.

Bár az élményem meglehetősen felemás a Menekülj kapcsán, a továbbiakban is vevő leszek minden újonnan megjelent Crouch-regényre, mert bár abszolút vallom, hogy ostobaság King utódjának tekinteni (sem narratívában, sem témában, sem stílusban, sem irodalmi jelentőségben nem sok közük van egymáshoz), de értem a szerző hangos nemzetközi sikerét, és időről-időre szívesen merülök el a történetei filmszerűen pergő világában.

A szerzővel tavaly, nem sokkal az elmaradt budapesti látogatás után készítettünk interjút, melyet itt olvashattok el.

Kapcsolódó cikkek

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

Konkurens kiadók összefogásából született az új budapesti könyvkuckó

Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.