Forrai Márton
2022. február 7. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Amikor Philip K. Dick még követte és nem diktálta a sci-fi trendeket – Könyvkritika

Az 1982-ben elhunyt Philip K. Dick (portrénk az íróról ITT) munkássága úgy tűnik, nem tud kikopni a köztudatból. Ennek oka elsődlegesen talán az, hogy míg a hatvanas évek közepéig ő követte a sci-fi műfaját, azután az kezdte el követni a profetikus előrelátással megáldott írót, aki az általa teremtett világokat bosszúszomjas entitásokkal, esendő szereplőkkel és fanyar humorral keltette életre. A terebélyes életműben történő elmerülésre nem csupán a nosztalgia csábít; Dick mára kultikussá vált történetei (Különvélemény, Szárnyas fejvadász, Az emlékmás stb.) olyan minőségi igényt támasztanak, amit a mindenkori olvasó az író újabb megjelenéseinek kézbevételével igyekszik csillapítani.

Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa

Ez hol jobban sikerül, hol kevésbé. A „Vulkán pörölye” 1953 és ’54 között formálódott, vagyis abban az időszakban, amikor Dick második feleségével, Kleóval nem ritkán az állateledelboltban vásárolt húson tengődött, és szerény betevőjét a leütésszám maximalizálásával igyekezett megtermelni. Ebben az egyébként relatíve nyugodt időszakban, 1959-ben bekövetkezett válásáig tizenötnél is több regényt gépelt le szédítő sebességével.

Ezeknek egy része puhafedeles duplakiadványként látott napvilágot: a Vulcanus második, végleges változata 1960-ban a brit John Brunner The Skyenappers-ével osztozott egy köteten; eddigre az író a harmadik feleségét „fogyasztotta”, a beszámolók szerint afféle szerelmes lila ködben.

Talán ennek köszönhető, hogy a Vulkán kevésbé depresszív, mint a bibliográfia java. A könyv sztorija szerint 2029-ben, a huszadik század pusztító háborúi utáni Földön járunk, amit az Egység nevű szervezet irányít. Ez a kormányokat tömörítő militáns struktúra nem mellőzheti az autokrata vezetést, ami azonban nem ember, hanem egy Vulcanus 3 nevű szuperszámítógép. A gép nem csupán iránymutatást ad, hanem kontroll nélkül fejleszti magát, illetve visel hadat a fennálló világrend ellen terrorakciókat végrehajtó Gyógyítók mozgalma ellen. A lázadók vezetője Fields atya, akit az Egység képtelen volt rettegett pszichiátriai intézetében átkondicionálni, így az nem riad vissza az Egység egyik fontos emberének meglincseltetésétől sem. Arthur Pitt, a szerencsétlen elhalálozó hátrahagyja ambiciózus, gyönyörű feleségét, akibe beleszeret volt főnöke, William Barris, majd velük együtt keveredünk az egyéni célok és hatalmi struktúrák szövevényébe, amíg záporozni nem kezdenek az atombombák.

Illusztráció a regényhez

A Vulcanus kalapácsa aligha nevezhető az író legkiforrottabb munkájának. Azt nem mondanám, hogy születésének kezdeti, hányattatott körülményei látványos nyomot hagytak volna rajta, de helyenként kapkodósnak hat, ami a karakterek mozgatásában, vagy a végső konfliktus kidolgozásában érhető leginkább tetten. Megesik, hogy egyes szereplőinek elengedi a kezét, vagy egy huszárvágással ki(ny)írja őket, máskor pedig egy mondattal elintézi a háttérvilág bizonyos elemeinek felépítését.

Ötletelésben tehát jobb, mint az ötletek kidolgozásában. A hidegháborús paranoia, amely ezúttal a nagyhatalmi elnyomást a gépek elleni küzdelemmel fűszerezi, korszellemes tünet; Dick saját egzisztenciális szorongása itt még hagy az emberiségnek némi reménysugarat, mely megközelítés egybecseng a science fiction győzedelmes hősöket követelő klasszikus fősodrával. A ponyvairodalomra jellemző hatásvadász fordulatokkal ugyanakkor hiába próbálkozik, azok üresen puffannak, mint ahogy érettebb alkotóként már szerencsére ő is kidobta ezeket eszköztárából.

Stílusa mégis összetéveszthetetlen: az írásaiban rendre előkerülő toxikus nő archetípusa már most megjelenik, de az „ujjakkal gondolkodó” történetvezetés, amit olvasva mintha az általa irányított marionetteken keresztül töprengene a dolgok természetéről, néha hangsúlyosabbnak tetszett, mint a regény egyszerű narratívája.

Philip K. Dick

A Vulcanus véglegesítése után alig egy évvel készült el a szerzőjének 1963-ban Hugo-díjat hozó Az ember a fellegvárban, ilyenformán előbbi a kor elvárásaiba ágyazott kezdőpont, ahonnan (amfetamin)verejtékes munka vezetett a későbbi, az elvárásoknak megfelelni már nem vágyó remekekig.