- Kovács Krisztián
- 2021. május 20. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc
James Ellroy minden idők legnagyobb krimiírója, a bűnügyi irodalom élő legendája, akinek nincs szüksége rá, hogy hasonló szavakkal dicsérjem a bűn és a társadalmi korrupció mocskában dagonyázó életművét. Ez szavak ugyanis nem tőlem származnak, hanem saját magától, és bár Ellroy tudatosan törekszik rá, hogy meghökkentse olvasóit, miközben a legkevésbé sem érdekli, mit gondolnak róla, vagy a műveiről, e különös magatartással mégis valószerűtlen magaslatokba volt képes emelkedni a bűnügyi irodalmon belül a 80-as évek eleje óta. Olyannyira, hogy számtalan kritikus egész egyszerűen külön kategóriába sorolja, felcímkézve a nevével. Sosem titkoltam, hogy rajongok az író műveiért, ezért aztán azonnal belevetettem magam legutóbbi regényébe, amint magyarul is megjelent a Jaffa Kiadó gondozásában.
Számos krimiírót ismerünk, akik az igazságszolgáltatás intézményi keretei közül nyergeltek át az irodalom terepére: Michael Connelly bűnügyi újságíró volt, John Grisham védőügyvéd, John Le Carré hírszerzőtiszt. Ez ugyan nem általános tendencia, de bizony előfordul, az azonban már kevésbé, hogy valaki a másik oldalról, a bűnelkövetők közül kerüljön ki, és emelkedjen a krimiirodalom korszakos klasszikusává. Márpedig ha valaki valóban ismeri a bűn természetét, az egy olyan ember, aki egész életében magában hordozta édesanyja meggyilkolásának traumáját, akit a fiatalkori megpróbáltatások az alkohol- és drogfüggőség útjára tereltek, és aki éppen emiatt hosszabb-rövidebb ideig megjárta Kalifornia börtöneit is. Ellroy új nyelvet, új narratívát, és a hitelességnek egy korábban nem látott fokát teremtette meg műveiben, különösen az első L. A. Kvartett-történeteiben (melynek egyik kötetéből Curtis Hanson készített zseniális filmet Szigorúan bizalmas címmel), aztán több mint húsz év után úgy döntött, újabb négy kötettel bővíti a második világháború környéki, és utáni Los Angeles történetét. A második L. A. Kvartett első darabja, a Perfídia zajos sikert aratott, most pedig itt van a folytatás, mely ha lehet, még mélyebbre ás az emberi természet iszonytató voltába.
Az Ez a vihar pontosan ott folytatódik, ahol a korábbi történet abbamaradt, új karakterek, és visszatérők alakja körül bonyolódik a Pearl Harbor után az USA lakosait megőrjítő háborús láz, a korrupció és a mindent átható fajgyűlölet.
Dudley Smith, Elmer Jackson, vagy Hideo Ashida mindannyian igazi túlélők, akik egyikének sem okoz erkölcsi fennakadást, ha be kell piszkolják a kezüket, hiszen egy olyan igazságszolgáltatási rendszer áll mögöttük, mely tudtán kívül ad felhatalmazást a gaztettekre. Az olykor kifejezetten szörnyű cselekedetek azonban nem feltétlenül a gonoszságban, az önzésben, vagy a hatalomvágyban gyökereznek, ezek az emberek ugyanis egyszerűen képtelenek másként élni, mert társadalmuk is erre determinálta őket. James Ellroy pedig ezúttal sem finomkodik, ha bűnről van szó, és egy olyan alternatív múltat vázol fel, mely torkon ragadja, és szétcincálja az olvasót.
Ellroy-ról köztudott, hogy szívesen kísérletezik a narratívával, és a mondatszerkesztéssel, éppen ezért furcsa is, hogy nem nagyon volt két egymást követő regénye, melynek nyelvezete ilyen pontosan illeszkedett volna egymáshoz.
Ellroy már csak ebben is más, mint bármely krimiíró, őt ugyanis nem érdekli, hogy a történet könnyen fogyasztható legyen, éppen ellenkezőleg: minden kötetével újabb kihívás elé állítja olvasóját. Ellroy-t olvasni ugyanis meglehetősen megerőltető feladat, az Ez a vihar sem egy könnyed nyári olvasmány, és nem csak monumentális, féltégla mérete miatt, hanem mert történetének töménysége, a cselekmény szerteágazó mivolta, és a biztos kézzel mozgatott több tucatnyi szereplő igazi kihívássá teszi a regényt, ami azonban kellő idő- és energiaráfordítással minden egyes percet maximálisan meghálál.
Ellroy-t szemmel láthatóan továbbra sem érdeklik a műfaji elvárások, vagy a krimi strukturális szükségszerűségei sem, ő bátran tágítja, sőt, olykor újra is értelmezi a műfaji kereteket, éppen ezért művei nem is feltétlenül férnek be a bűnügyi regények szűk feltételrendszerébe, sokkal inkább afféle átfogó, bűnügyi, történelmi tablót rajzolnak fel ez esetben a második világháború alatti Los Angeles-i viszonyokról. Ráadásul itt nincsenek a szó klasszikus értelmében vett hősök és antihősök, nincsenek jó és rossz karakterek, csak döntések vannak, és a hétköznapi boldogulás és túlélés szükségessége, mely e döntési mechanizmusokat mozgásban tartja.
De mégis miért érdemes Ellroy-t olvasni, ha tudatos törekvése az, hogy megizzassza az olvasót? Azért, mert Ellroy regényeiben minden ellentmondásos momentumuk mellett is van valamiféle groteszk romantika, egy már letűnt kor epikus fénye, mely képes elhitetni velünk, hogy ennyi bűn a mi világunkban egyszerűen nem létezhet, hogy mi már a civilizáltság azon fokán állunk, ahol a jószándék felülkerekedik a hatalomvágyon, és még ha tudjuk is és látjuk is a hétköznapjainkban, hogy ez nem igaz, amíg hagyjuk, hogy Ellroy műveinek hömpölygő története maga alá gyűrjön minket, képesek vagyunk megadni magunkat e különös illúziónak.
Az Ez a vihar tehát nem, hogy nem okoz csalódást, de egyenesen tovább építi a démonkutya (Ellroy előszeretettel hivatkozik így magára) legendáját.
Apropó, jó hír, Ellroy már dolgozik a tetralógia harmadik kötetén, mi pedig kíváncsian várjuk, miként folytatódik Dudley Smith és társai bűnmocskos krónikája.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.