A szerző régi-új regény fájdalmas olvasmány

Kovács Krisztián
2020. október 5. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Az igazi elmúlás nem a halál, hanem az emlékezés hiánya – Könyvkritika

Elkényeztet minket a kortárs magyar irodalom, amiért nem csupán a szerzőket, de az ő kiadásukat bevállaló könyvkiadókat is hatalmas dicséret illeti. Pár éve még nem volt kérdés, mennyire rizikós vállalkozás a magyar szerzők megjelenése: kevés kivételtől eltekintve igazi lutri, különös berögződés volt ugyanis a magyarokban, hogy inkább az angolszász, de mindenképpen a külföldi neveket kerestük inkább a boltokban, mintha a minőség törvényszerűen csak a határokon túlról érkezhetett volna.

Vagy talán ez csak menekülés volt a magyar valóságból? Nem akartunk arról olvasni, amit nap mint nap idehaza is átélhetünk? Akárhogy is, az utóbbi években alapos változások mentek végbe, aminek az eredménye az lett, hogy egyre több új, kiváló hangú magyar szerző bukkant fel a piacon egészen kiváló művekkel, az pedig, hogy néhányuk most már évek óta maradt is a könyvpiacon, azt jelzi, hogy egyre növekvő kereslet mutatkozik a kortárs magyar irodalomra. Nem csoda, ha olyan aktualitással mesélnek a társadalmunkról, mint Légrádi Gergely régi-új regénye, a Nélkülem-nélküled.

A szerző régi-új regény fájdalmas olvasmány

A Jaffa Kiadó gondozásában látott napvilágot nemrég a civilben jogászként munkálkodó Légrádi Gergely régi-új regénye, a Nélkülem-nélküled. A különös cím nem véletlen, ahogy a régi-új megjelölés sem, hiszen a kötet első fele 2018-ban már egyszer piacra került, most azonban a szerző némileg átszerkesztette, és továbbgondolta annak történetét. Szögezzük le rögtön az elején: Légrádi regénye fájdalmas alkotás, nem csupán azért, mert a cselekményt mozgató mechanizmus jelensége a legtöbb magyar családot érinti, hanem azért is, mert rendkívüli realitásérzékkel mutatja be a demencia fázisait, melyekben a végső, lassú elmúlás felemészti a személyiséget, az emlékeket, és mindent, amit szerettünk abban a másik emberben, mely bizonyos szempontból talán rosszabb, mint maga az út végén várakozó halál.

Légrádi regényének főszereplője sikeres vállalkozó, céget épít, munkát ad embereknek, egész életét a kreatív előrehaladás motiválja, szakmai díjak várományosa, és díjazottja, életének szakmai fele a sikerről, a csillogásról szól. És a felszínen a másik fele is, melyet a család, a férje tekintélye és akarata előtt korábban meghajló feleség, és az apjukat alig-alig ismerő gyerekek alkotnak. Miklós ezen a ponton tudja meg a szörnyű diagnózist: Alzheimer-kórban szenved, mely életében mindent a feje tetejére állít, és melynek köszönhetően át kell értékelnie magában saját, világban és családban elfoglalt helyét, és az életében előforduló tételek fontossági sorrendjét is. Röviden elmesélve Légrádi regényének alapötlete egy kliséktől hemzsegő ál-hollywoodi zsebkendődrámának tűnik, és talán az is lenne, ha kezdőmotívumában nem lenne annyira aktuális, ábrázolásmódjában pedig ilyen hiteles.

Légrádi Gergely civilben jogászként dolgozik

A XXI. században a szakmai egzisztencia felépítése – a valakivé válni alaptétele – túlságosan is hétköznapi jelenséggé, sőt, mit több, elvárássá változott. Napjában tucatjával jönnek létre az új vállalkozások, és havonta ezrével szűnnek meg, mindenki elvadultan keresi a betöltetlen piaci réseket, melyek a mindennapi boldogulást kiegyensúlyozott életté változtatja. A siker hajhászása sokszor felveti azokat a regényben is tárgyalt szociológiai kérdéseket, melyek jelen társadalmunk problémáit is visszatükrözik. Családot akarunk, hogy aztán napi tizennégy-tizenhat órát dolgozzunk azért, hogy tisztességesen eltartsuk, és emiatt sosem találkozunk vele, és nem is tudjuk megélni azt a családi életet, amire vágytunk.

A magyar társadalom ördögi 22-es csapdája ez, egy végtelen spirál, mely átvágási lehetőségeibe a hajtás közepette bele sem gondolunk igazán. Ennek motívumát járja körbe iszonyú éleslátással Légrádi regénye, mely bevallom, az elején megviccelt némileg, mert rendkívül tárgyilagos, már-már szikár stílusával, és epizódokból – vagy sokkal inkább mozaikokból – álló történetvezetési technikájával szokni való élményt nyújtott. Ahogy elmerültem a történet fájdalmában, értettem csak meg igazán, hogy mindez csupán írói eszköz, melyeknek talán szimbolikus jelentőségük is van. Akinek a családjában fordult már elő Alzheimer-kór, vagy demencia, pontosan tudja, hogy egykori szerettünk személyiségéből is csupán felidézni való mozaikok maradnak a végére, miközben a család legalább olyan távolságtartással igyekszik megélni saját szétterjedő fájdalmát, mint amilyenek Légrádi szikár leírásai is.

Légrádi Gergely: Nélkülem-nélküled

Ugyanakkor a regény nem csupán a túlhajszolt szakmai sikerek összeomlásáról beszél, ha lehet ilyet mondani, elegánsan és érthetően járja körbe a gyász folyamatát, az ember szembesülését saját elmúlásával, melyben ugyanúgy jelen van a düh, mint az alkudozás, az igazán fontos rész viszont nem ez, hanem annak ténye, hogy a Nélkülem-nélküled nem csupán a főszereplő kálváriájával foglalkozik, hanem az azt végigkísérő családtagokkal és kollégákkal. Az ehhez hasonló betegségek esetén általában a legnagyobb fókuszt egyébként is maga a beteg kapja – ami nyilván így természetes – de fontos foglalkozni az őt körülvevőkkel, akik fájdalma és megküzdése korántsem biztos, hogy csekélyebb mértékű, és a legtöbbünk esetében egész életünkre kihatással lehet.

A Nélkülem-nélküled fájdalmas regény. Fájdalmasan mai, és fájdalmasan aktuális, egy gyomrossal felérő kirándulás egy túlságosan is ismerős történetbe, mely a legcsekélyebb szájbarágás nélkül apró, de katartikus igazságokra igyekszik ráirányítani a figyelmet: hol keressük a boldogságot, mit jelent a pillanat varázsa? A család nem csupán az egy háztartásban élő emberek összessége, a család egy rendszer, mely a felszínen tartja a személyiségünket, és az egyetlen mentsvár, mely életünk legnagyobb krízise közepette is visszavár minket, az egyetlen kapaszkodó, így, ha a regény elolvasása után mindennap csak egyetlen pillanatra eszünkbe jut mindez, akkor már Légrádi elérte a célját.