
- Kovács Krisztián
- 2020. november 26. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Alig egy hét telt csupán el azóta, hogy a tengerentúlon boltokba került a volt amerikai elnök, Barack Obama saját kezűleg írt memoárja, de már most megdöntött minden korábbi rekordot, ami az elnökök önéletrajzát illeti. Közben az Egy ígéret földje című kötet hamarosan – egészen pontosan december elején – idehaza is elérhető lesz a HVG Könyvek gondozásában.
Obama önéletrajzából eddig közel 2 millió darabot adtak el
Ahogy az egyébként várható volt, a bestsellerlisták csúcsát ostromolja Barack Obama nemrég megjelent memoárja, mely azonban minden korábbi elnökmemoárokra vonatkozó rekordot is megdöntött. A kötetből az első pár napban 900 ezer példányt értékesítettek, majd az első héten az összesített statisztikák szerint már 1,7 millió eladott darabnál járt. Ez egyben azt is jelenti, hogy jobban fogyott, mint az előző két amerikai elnök, Bill Clinton, és George W. Bush önéletrajza együttvéve, hisz előbbiből nagyjából 1 milliót, utóbbiból 770 ezret adtak el a megjelenése utáni első héten.
Obama kötetének az elnökválasztással párhuzamos megjelenését tűkön ülve várták az amerikaiak, ezt a számok is alátámasztják, ráadásul még az egyik legrangosabb irodalmi kitüntetés, a Man Booker-díj átadását is elhalasztották két nappal, hogy ne essen egy napra vele. Akkor Gaby Wood, a Booker-díj alapítványának egyik vezetője azzal indokolta a döntést, hogy nem szeretnék, ha az év két legfontosabb irodalmi eseménye egy napra esne.
Obama memoárját egyelőre egyébként dicsérik a kritikák, különösen a személyes, családot és magánéletét érintő részeket, melyet a kiváló nigériai író, Chimamanda Ngozi Adichie is magasztalt a The New York Times-ban megjelent kritikájában, az egykori elnököt kiváló prózaírónak nevezve. Obama egyébként rengeteget ír saját érzelmeiről, arról, milyen feketeként indulni az elnökválasztáson, hogyan élte meg a kampányt, és teljes politikai pályáját, vagy a még általa is kissé indokolatlannak tűnő béke Nobel-díját, és persze az Egyesült Államok kül- és belpolitikai működésének dinamikájába is betekintést enged.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.