- Kovács Krisztián
- 2019. október 10. | Becsült olvasási idő: 1 perc
A legendás természetfilmes, és állatvédő, David Attenborough idén májusban már a 93. évét töltötte be, de úgy fest, továbbra is fáradhatatlanul dolgozik a bolygónk problémáinak feltárásán, bemutatásán, és ezzel lehetőség szerint a megelőzésén is. Legújabb filmje premierjére Londonban került sor.
A londoni Leicester Square-i moziban mutatták be, de csak a hónap második felétől sugározza majd a BBC a Hét világ, egy bolygó című legújabb filmet, mely az első reakciók szerint minden eddiginél sötétebb képet fest bolygónk jelenlegi állapotáról, és a klímaváltozás hatásairól, és Attenborough-tól is szokatlan módon a legkevésbé sem finomkodik.
Ugyanakkor, ahogy Attenborough világéletében, úgy ezúttal sem egyoldalúan, és főleg nem öncélúan mesél, nem csupán azt mutatja be filmjében, miként mérgezzük meg a kék bolygót, de számtalan pozitív példát is kiemel, melyek akár követendően is lehetnek a jövőben egy globális javulás felé vezető úton.
„Ezt a sorozatot több mint 1500 elhivatott ember készítette az összes kontinenst beutazva, négy éven keresztül.” – nyilatkozta Attenborough a premieren. A természetfilmes 1954-ben kezdet bele a szakmába, azaz immáron 65 éve folyamatosan ott van a képernyőn, és látszólag kimeríthetetlen energiával küzd, hogy felnyissa az emberek szemét.
Íme egy szemet gyönyörködtető előzetes a szériához:
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.