Patricia Highsmith 101 éve született, és már 1995 óta nincs köztünk, ám életművén Hollywood azóta is rajta tartja a szemét, ami nem véletlen: rendkívüli feszültséggel teli regényei többek közt Alfred Hitchcock kedvencei közé tartoztak, aki Idegenek a vonaton című regényéből készített klasszikust.
Most pedig az eredetileg 1957-ben, az életművében negyedikként megjelent Mélyvíz című regényéből készült adaptáció, melynek főszerepeit Ben Affleck és Ana de Armas kapta. A film március 18-án, tehát a jövő héten debütál majd a Hulu streamingszolgáltató kínálatában, a rendezésért Adrian Lyne felelt, ő rendezte többek közt a 9 és fél hét, valamint a Flashdance című filmeket, vagyis van gyakorlata benne, miként kell erotikától túlfűtött atmoszférát teremteni.
A regény fülszövege így hangzik: „Melinda mindenki szeme láttára csalja a férjét, Victor Van Allent. Victor a társaság legnagyobb csodálkozására egykedvű nyugalommal viseli a helyzetet. Ám Melinda három szeretője is titokzatos módon eltűnik. Vannak, akik Voctort gyanúsítják, azonban az intelligens, magabiztos, józan, baráti körében nagy bizalomnak örvendő férfi támadhatatlannak bizonyul. „
Highsmith műveinek legnépszerűbb adaptációja egyértelműen első regénye feldolgozása, az Idegenek a vonaton, melyet a feszültségkeltés nagymestere, Alfred Hitchcock rendezett 1951-ben, és melynek forgatókönyvét a hard boiled krimi egyik királya, Raymond Chandler írta. Később persze még számos regénye visszaköszönt a filmvászonról, Carol című regényének adaptációjában Cate Blanchett és Rooney Mara tűnt fel, míg A tehetséges Mr. Ripley főszerepeit 1999-ben Matt Damon és Jude Law alakította. A Mélyvíz első előzetesét lentebb megtekinthetitek:
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.