Cumberbatch nemrég egy hidegháborús thrillerben vállalt szerepet, sokan pedig a Doctor Strange második részét várják, melyben újra a mágus bőrébe bújik, ám mindemellett még egy tárgyalótermi drámában is láthatjuk majd, ahol a szeptember 11-i terrortámadásnak jár utána.
The Mauritanian címmel 2021. február 19-én érkezik majd Benedict Cumberbatch új filmje, melyben ügyészként igyekszik a végére járni a szeptember 11-i terrortámadásnak. A filmben a kétszeres Oscar-díjas Jodie Foster lesz a partnere, aki a gépeltérítők toborzásával vádolt férfi védelmét látja el, míg Cumberbatch a vádakat igyekszik majd bizonyítani. A történet egyébként Mohamedou Ould Slahie memoárján alapszik, aki 2002 és 2016 között a Guantanamo-öbölbeli fogolytáborban raboskodott.
A rendezői székben Kevin MacDonald foglalt helyet, akinek korábban olyan kiválóan sikerült politikai filmeket köszönhettünk, mint A dolgok állása, vagy Az utolsó skót király, de ő készítette 2018-ban a Whitney című dokumentumfilmet is a világhírű, és tragikus körülmények közt elhunyt énekesnőről, Whitney Houstonról.
A forgatás tavaly december 2-án indult a Dél-Afrikai Köztársaságban, a stúdió pedig eredetileg idén decemberben szerette volna mozikba küldeni a filmet, de a koronavírus-járvány keresztülhúzta a számításokat, ami miatt még nyáron a rendező azt nyilatkozta, fogalma sincs, mozikba mehet-a majd egyáltalán a film, de mostanra a helyzet normalizálódott annyira, hogy legalább egy premierdátumot kijelölhettek neki. Az első előzetest lentebb megtekinthetitek:
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Utazás a lélek mélyére, kizárólag a legbátrabb olvasóknak!
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.