
- Ectopolis
- 2022. április 13. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Blake Crouch jelenleg idehaza is az egyik legnépszerűbb fiatal sci-fi és thriller írónak számít, akit 2020 tavaszán az Agave Könyvekkel együttműködve láttunk volna vendégül Budapesten, de a COVID-19 járvány ellen hozott intézkedések sajnos meghiúsították a terveinket. Crouch körül azóta is zajlanak az események, nemrég saját SFF antológiával jelentkezett.
Elhagyott part címmel ezúttal szerkesztőként gyűjtötte össze a jelen legjobb amerikai SFF íróit egy kötetbe a Sötét anyag és a Wayward Pines-trilógia szerzője, mely nemrég jelent meg az Agave Könyvek gondozásában. A gyűjteményben többek közt megtalálható N. K. Jemisin Szükségbőr című novellája is, melyet Hugo-díjjal tüntettek ki 2020-ban, míg a címadó Elhagyott partot hamarosan Neil Burger adaptálja filmre.
A kötet ide kattintva megrendelhető, és íme a fülszöveg: „Egy VR-játékfejlesztő egy kódolási hiba következtében létrehoz egy szuperintelligenciát. A távoli jövőben emberek kis kolóniája visszaküld a Földre egy katonát, ám a küldetés nem várt fordulatot vesz. Egy megtermékenyítéssel foglalkozó cég a főbb tulajdonságok befolyásolása mellett már különböző projekciókat is készít a szülőknek, hogy születendő gyermekük milyen életre számíthat. 2019-ben az Amazon felkérte Blake Crouchot, hogy állítson össze egy hat történetből álló sci-fi antológiát az Original Stories-sorozatuk keretében. Crouch ennek alkalmából írta meg Elhagyott part című kisregényét, valamint e mellett bemutat egy-egy izgalmas novellát a műfaj elmúlt időszakának legismertebb szerzőitől. A történetek közt egyaránt található klasszikusabb hangvételű, Philip K. Dicket felidéző írás és olyan realistább gondolatmenet is, ami akár már holnap megvalósulhat.”
Crouch kapcsán hír, hogy az AppleTv részére épp most ír adaptációt saját, Sötét anyag című regényéből. A kilenc epizódosra tervezett széria főszerepét a Warrior – A végső menet, A nagy Gatsby és a Vörös veréb című filmekből is ismert Joel Edgerton alakítja majd, producerként pedig Matt Tolmach áll be a produkció mögé, akinek a nevéhez fűződik többek közt a két legutóbbi Jumanji-film és a Venom is. Blake Crouch-csak a COVID-19 járvány alatt készítettünk interjút, melyet ITT olvashattok el.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.