
- Kovács Krisztián
- 2019. október 29. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Kilenc év után tér vissza Magyarországra a világ egyik legjobb gitárosának tartott, többszörös Grammy-díjas mexikói zenész, ráadásul a hazai rajongóknak is garantáltan óriási élményben lesz részük, hiszen a világkörül turné tulajdonképpen átfogó képet kíván adni Santana teljes, több, mint fél évszázados pályafutásáról.
Carlos Santana jövőre Budapesten
Miraculous 2020 címmel bonyolítja világkörüli turnéját az összesen tíz darab Grammy-díjjal büszkélkedő legendás gitáros és zenekara, akik 2020. március 19-én Budapesten is fellépnek a Papp László Sportarénában. Az előzetes ígéretek szerint a turné egyfajta karrierösszegzés lesz, ahol az elmúlt 50 év teljes repertoárjából válogat majd a csapat.
A menedzsment elmondásai alapján a koncert megemlékezik Santana az 1969-es Woodstock Fesztiválon adott fellépéséről, mesterművéről, az Abraxas albumról, a Grammy-vel elhalmozott Supernatural lemezen át egészen a mai napig merít minden egyes alkotói korszakából. A jegyvásárlás először természetesen a hivatalos rajongói klub számára nyílik meg október 30-án, a nagyközönség pedig november 4-től, tehát jövő hétfőtől juthat hozzá a belépőkhöz.
Az idén 72 éves Santana az 1960-as évek közepén kezdte a pályát, egészen egyedi technikája és stílusa egyesítette magában a latin zene, a blues rock, és a fúziós jazz alapelemeit. Szólóban összesen 7, Santana nevű formációjával pedig 25 stúdióalbumot készített, 1998 óta tagja a Rock and Roll Hall Of Fame-nek. Magyarországra kilenc év elteltével tér vissza, legutóbbi 2011. július 5-i teltházas, arénás koncertjét a számtalan kritika egy „háromórás örömzenélésnek” nevezték.
Sting 2022. szeptember 29-én emlékezetes koncertet adott Debrecenben
Egy fülbeszámóan ragadós világ a világslágereken túlról.
Mindössze pár nap és a rajongók láthatják a végeredményt.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.