
- Kovács Krisztián
- 2021. június 16. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Egy kiváló sorozat kiváló színészt kapott egy már előre borítékolhatóan kiváló harmadik évadra, ezúttal gyilkossági ügyek helyett a 90-es évek talán legnagyobb vihart kavart politikai botránya kerül majd terítékre a Fox világhírű szériájában, ráadásul már a főszereplő is megvan hozzá.
Clive Owen lesz Bill Clinton
Clive Owen alakítja majd Bill Clinton amerikai elnököt az American Crime Story harmadik évadában, melynek forgatása eredetileg 2020. márciusában kezdődött volna, ám a járvány miatt közel egy teljes évet csúszott. A széria legújabb szezonja a Monica Lewinsky-botrányt, és az elnöki hűtlenséget állítja a középpontba, a kreatív készítők szerint meglehetősen kendőzetlenül. Az első évad O. J. Simpson gyilkossági perével, a második a Gianni Versace-gyilkossággal foglalkozott, ezúttal egy politikai botrány teszi változatossá az összképet.
Clive Owen nem először bújik egy történelmi figura karakterébe, korábban eljátszotta már Sir Walter Raleigh-t és Ernest Hemingway-t is. Owen közel harminc éve van már a pályán, 2004-ben Oscar-díjra is jelölték a Közelebb című filmben nyújtott alakításáért, valamint neki ítélték a BAFTA- és a Golden Globe-díjakat is.
A Monica Lewinsky-botrány egy politikai botrány volt 1998-ban, mely szerint az Egyesült Államok elnökének, Bill Clintonnak szexuális kapcsolata volt a Fehér Ház akkor 25 éves alkalmazottjával, Monica Lewinsky-vel. A sajtóban a botrány a január 21-i The Washington Postban megjelent cikk után tört ki. Clinton előbb nyilvánosan tagadta a szexuális kapcsolatot, a First Lady pedig összeesküvést sejtett a háttérben, míg végül a sajtó nyomására az elnök fél évvel a botrány kipattanását követően elismerte a hűtlenséget. Érdekesség, hogy a jelenlegi széria egyik producere maga Monica Lewinsky lesz majd.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.