
- Kovács Krisztián
- 2020. augusztus 11. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Hihetetlen, de épp ma van Robin Williams halálának már a hatodik évfordulója, a kiváló színész-komikus önkezével vetett véget az életének 2014-ben, ám pályatársai, és ismerősei igyekeznek mindent megtenni érte, hogy a lehető legméltóbb módon ápolják az örökségét, most például dokumentumfilmet készítettek róla.
Williams az utolsó hónapjaiban saját bevallása szerint sem volt önmaga
2014. augusztus 11-én, azaz napra pontosan 6 évvel ezelőtt dobta el magától az életet Robin Williams. Mint kiderült, a korábban súlyos alkohol- és drogfüggőségéből kigyógyult színész-komikusnál Parkinson-kórt diagnosztizáltak, melynek híre visszalökte függőségeibe, és végül állítólag attól való félelmében döntött az öngyilkosság mellett, hogy többé nem lesz képes úgy dolgozni majd, mint előtte.
Ezekről az utolsó napokról készült most dokumentumfilm egykori kollégái és barátai részvételével, hiszen, ahogy elmondták, már utolsó filmje, az Éjszaka a múzeumban harmadik epizódjának forgatása alatt is Williams arra panaszkodott, hogy nem önmaga, és nem érzi jól magát. A pontos formátumról, résztvevőkről, vagy épp a filmforgatás kezdetéről és a premier dátumáról egyelőre nem érkeztek hírek. Az Oscar- és többszörös Golden Globe-díjas színész munkássága kapcsán egyébként idén áprilisban Youtube-csatornát is indították, ahol korábbi fellépéseit, filmrészleteket, interjúkat lehet megtekinteni.
Williams nekünk is nagy kedvencünk volt, korábban ezt írtuk róla portrécikkünkben: „A komikusból lett színész, aki minden létező díjat megnyert, valóban az álomgyár egyik legsokoldalúbb, jó értelemben vett művésze volt, aki gyűlölte a skatulyákat, és aki ugyanúgy megállta a helyét sorozatgyilkosként, mint rádióbemondóként, tanárként, pszichológusként, vagy épp Theodore Rooseveltként egy viaszló nyergében.” A teljes írást ide kattintva tudjátok elolvasni.
Íme az előzetes:
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A Warner döntése értelmében nem annyira biztos.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.