Szabó Fruzsina
2022. január 3. | Becsült olvasási idő: 4 perc

Dühös emberek túlfűtött vitája légkondi nélkül– Színikritika

Tizenkét fáradt, ingerült férfi egy szűk raktárhelyiségben összezárva. Céljuk, hogy eldöntsék: a vádlott, egy tizenhat éves migráns fiú, bűnös-e apja meggyilkolásának ügyében. Fülledt nyári nap, a légkondicionáló nem működik, a kedélyek egyre rosszabbak. Vajon sikerül-e egyetértésre jutnia az esküdteknek, akik még abban sem tudnak megegyezni, hogy nyitva legyen-e a raktárban az ablak, vagy csukva?

12 dühös ember

Könnyen válhatott volna a 12 dühös emberből egy végtelenül unalmas előadás, ha azt nézzük, hogy lényegében tizenkét színész beszélgetése az egész cselekmény, statikus díszletek között, mégsem lett így. Leginkább ez a darab tűpontos dramaturgiájának köszönhető. Mindig a megfelelő ütemben történnek az újabb és újabb fordulatok az esküdtek vitájában, ami végül a katartikus lezáráshoz vezet. A színészek színpadi mozgása alá is húzza ezeket a pontokat, nem fenyeget annak a veszélye, hogy elsiklunk egyik vagy másik felett.

Császi Ádám, a darab rendezője megváltoztatta kissé az eredeti dráma díszleteit is, és az esküdteket egy felújítás alatt álló, rendetlen raktárhelyiségben helyezte el. Vajon ennyit romlott azóta a törvény presztízse, vagy hazánkban szokás csak az Átrium rendezője szerint az igazságot a sufniba dugni?

Mindenesetre Reginald Rose eredeti törvényszéki kamaradrámájában a férfiak vitája egy arra méltó tárgyalóteremben zajlik. Az író maga is volt esküdt egy hasonló tárgyaláson, ahol a vád szintén emberölés volt. Visszaemlékezése alapján nyolc óra hosszán át tartott az indulatoktól sem mentes vita. Rögtön felismerte a lehetőséget, hogy feldolgozza az élményt egy dráma formájában. 1957-ben Sidney Lumet rendezésében készült mozifilm az eredetileg televízióban debütált történetből.

12 dühös ember

A színészek közül a két főszerepben Mucsi Zoltánt és Gyabronka Józsefet láthattuk: Mucsi volt az igazához a végsőkig makacsul ragaszkodó hármas esküdt, Gyabronka pedig a kételkedő, a többieket is kérdések feltevésére ösztönző nyolcas. Az őt elsőként támogató, szerény és mély önismeretről tanúbizonyságot tevő kilences esküdtet Lugosi György játszotta.

Ki kell emelni még a tízes esküdtet alakító Brasch Bence játékát is, akinek az előadás kétharmadánál elhangzó monológja a nézőtéren mindenkit egyaránt letaglózott, és amely Mihályfi Balázs az Őrült nők ketrecében elhangzott hasonlóan tébolyult kirohanását idézte számomra.

A dráma az előítéleteken túl a vitához való viszonyunkat dolgozza fel. „A darab örök érvényű igazságából indulnék ki, ami hol hangsúlyosabban, hol kevésbé ráhúzható minden korra. És ez nem más, mint hogy van-e vitakultúránk, tudunk-e racionális érvekkel vitatkozni úgy, hogy félretesszük az érzelmeinket, és nem a magunkkal hozott vagy a belénk nevelt sérelmek, előítéletek határozzák meg az érvelésünket” – nyilatkozta Mucsi Zoltán a darab kapcsán a színház.org-nak. Szerepével kapcsolatban pedig a következőt mondta: „Nem veszi figyelembe a valós érveket, hiába szól minden ellene, már csak azért sem enged a maga igazából. Ő adja meg a legnehezebben magát.”

12 dühös ember

Mucsi harmadik esküdtje mellett a másik tizenegy sajnos nem rúghat labdába. Persze érthető, hogy a karakter, akit játszik, egy tenyérbe mászó, harsány figura, de alakításának intenzitása mégis inkább a többi szereplő jelenlétének rovására izzik.

Mintha nem tudnának eléggé jelen lenni mellette a színpadon, a többi karakter sokszor csak halvány körvonalú alak a színpadon a harmadik esküdthöz képest.

Az olyan súlyos témájú művekben, amilyen a 12 dühös ember is, szokás egy kis humorral oldani a feszültséget. Ezzel kapcsolatban jó lett volna, ha az Átrium Színház a kevesebb több elvet tartja szem előtt, néha ugyanis olyan éleket kerekített le egy-egy vicces gesztus vagy megjegyzés, amitől nem kellett volna megóvni a nézőt. Ugyanakkor talán pont emiatt teremt az Átrium egy szélesebb közönség számára lehetőséget arra, hogy megismerkedjenek Reginald Rose zseniális drámájával.