• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Dűne (2021)

Filmkritika

Dűne körültáncoló, avagy végre nem kell homokba dugnunk a fejünket – Filmkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Miután több mint húsz kiadó visszautasította a korszak elvárásaihoz túlzottan terjedelmes eposzt, Frank Herbert ökotudatos alapokon nyugvó klasszikusa, a Dűne végül 1965-ben jelent meg. A Hugo- és Nebula-díjakat (a sci-fi kategóriájának legrangosabb kitüntetéseit) elnyerő kötet sikere lassú fokozatossággal épült a hatvanas-hetvenes évek során, egészen a kultikus státuszig. A később számos folytatásban kiteljesedő (?) történet időszámításunk után 10,000 évvel kezdődik, a harmadik világháborút követően, amely során a túlzott technológiai előrehaladás majdnem az emberiség vesztét okozta. A jövőben egymással hadban álló nemesi házakat egy kegyetlen galaktikus császár tartja kordában, akit különösen aggaszt az Atreides-ház felemelkedése.

Dűne (2021)

Dűne (2021)

Leto herceg a császári intrika részeként arra kényszerül, hogy családját a sivatagos Arrakis bolygóra költöztesse, amit a köznyelv Dűneként ismer. Az Arrakis stratégiai fontosságú, ugyanis egyedül innen exportálható a melanzs, másnéven fűszer nevű anyag, ami azon túl, hogy rendkívül addiktív és fogyasztóinak égkék szemeket varázsol, megnöveli az élettartamot, kiterjeszti a tudatot, valamint nélküle elképzelhetetlen az űrutazás. A groteszk pszichopatákból álló Harkonnen-ház nem veszi éppen örömmel a császári döntést, miszerint az addig általuk kontrollált Dűne kincsei ezentúl nemezisük, az Atreides-ek vagyonát gyarapítják, ám hamar meglátják a lehetőséget, hogy a helyzet apropóján egyszer és mindenkorra elpusztítsák ellenlábasukat.

A Dűne erőteljes lenyomata annak a korszellemnek, amiben született: megjelenik benne a fejlődő országok harca az indusztrializmus kizsákmányolása ellen, az emberi potenciál határainak kérdésköre, a környezeti stressz feletti aggályok, valamint a változó tudatállapotok felszabadító erejében való hit. Mindez olyan koherenciával alkot egységes világképet, hogy a rajongó közönség némi túlzással szinte követelte a méltó filmadaptációt. 1977-ben az meg is született: Csillagok háborúja címmel.

A sivatagi bolygóról világmegváltó küldetésére induló messiás meséjében, valamint az alig látható fűszernek a mindent átható Erőre való konvertálásában persze nem merül ki George Lucas sagájának „kölcsönlistája” – Herbert néhány kollégájával keserű tréfaként meg is alakította a „We’re Too Big to Sue George Lucas Society-t” (Túl nagyok vagyunk ahhoz, hogy bepereljük George Lucast-szervezet). Ugyanakkor míg a Skywalker-család kanosszája – utólagos okoskodás, tudom – a mozikasszákat könnyebben meghódító űrkaland, a Dűne komplexitása inkább Asimov Alapítványához hasonlít, ezért is tartom izgalmasnak, hogy az alapregényből végre 165 millió dolláros költségvetésű feldolgozás született, amit, ha minden jól megy, még egy epizód követ.

Dűne (2021)

Dűne (2021)

Hogy erre ötvenhat évet várt a nagyérdemű – az írónak pedig esélye sem volt megérni -, azért nem teljesen igaz. Először a chilei Alejandro Jodorowsky veselkedett neki, hogy vászonra vigye a regényt, de a producerek annak ellenére hátráltak ki mögüle, hogy olyan neveket sorakoztatott fel versenyistállójába, mint Orson Welles, Salvador Dalí, az Alien-dizájner H.R. Giger, a legendás illusztrátor, Moebius, valamint a Pinky Floyd. Ezt követően David Lynch futott neki a mű adaptálásának 1984-ben, ám az Universal Studios olyan agresszíven megvágta az alapanyagot, hogy a rendező felháborodásában neve eltávolítását kérte a stáblistáról. Ezután a kétezres években televíziós minisorozat formájában nyúltak ismét a témához, aminek legnagyobb húzóneve William Hurt, csak hogy 2021-ben olyan színészi felhozatallal támadjon fel a Dűne, hogy azt leírni is térdremegtető: Timothée Chalamet, Zendaya, Rebecca Ferguson, Jason Momoa, Oscar Isaac, Stellan Skarsgård, Javier Bardem, Josh Brolin és Dave Bautista dolgoznak Denis Villeneuve rendező (Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049) keze alá. Az új Dűne némileg aggasztó módon egy nappal korábban érkezett a HBO Max streaming-platformjára, mint a mozikba, így a kalózok „jóvoltából” rapid tempóban előfizetés híján is tékázhatóvá vált az internetről, én már csak a történet lezárását jelentő folytatás biztosítása érdekében is a mozis megtekintésre sarkallnék minden érdeklődőt. De nem csak ezért.

Villeneuve Dűnéje 155 percen keresztül bontakozik ki, hogy félidőhöz érkezhessen, és ezt szinte végig figyelemodaszegező hatású atmoszférát fenntartva teszi. A látványra és a zenére (Hans Zimmer) nem találok pontosabb jelzőt az elementárisnál, pedig jó nyolcvan percet kell várjunk az első katartikus pontig, ami után újabb karakterépítésbe kezd a film. Ha valaki nem nyitottan – és direkt nem akarom azt írni, hogy rajongóként – ül be a Dűnére, könnyen elképzelhető, hogy megsínyli ezt a dramaturgiai döntést, főleg, hogy a végkifejlet, és ez az előzmények ismeretében már nem spoiler, a filmtörténet talán legnagyobb folytatása következik-ígérete a Birodalom visszavág óta. Eretnek módon viszont ki kell jelentsem, hogy Herbert nem festett olyan hatású képeket szavakkal, mint amiket látványtervezők megalkottak: szinte mindegy is, milyen események zajlanak éppen, a részben itthon alkotott kulisszákat nézni már önmagában műélvezet.

Emellett a Dűne tökéletesen lövi be azt a pontot, ami a regényeket töviről-hegyire ismerő közönség, valamint az egyszeri mozilátogató értelmezési keresztmetszetén található. Belső szabályrendszere ismeretlenül ismerős annak is, aki először hall a fűszerről/Arrakisról/Harkonnenekről, ami pedig kimaradt a könyvből, azt vagy majd a folytatás kiegészíti, izgalmas táptalaja a teóriagyártó értelmezésnek, vagy felhívás a kimaradt olvasmányok pótlására.

Hiányérzetet úgy vélem, egyik körnek sem fog okozni a film, ugyanis pont annyira bízik nézője értelmi képességeiben, mint ahogy el is várja attól a várakozással teljes befogadást. Esetemben az elvárások találkoztak.

Dűne (2021)

Dűne (2021)

A produkció utolsó képkockájából is az süt le, hogy Villeneuve és alkotótársai értő módon nyúltak a forrásanyaghoz, csalódást, ki merem jelenteni, még a legelvakultabb fanatikusnak sem okozva. Az átirat természetesen nem lett szolgai, így előfordul, hogy enyhén kreol férfit most fekete nő játszik, továbbá felduzzasztották néhány látványos csatajelenettel a cselekményt. Ez egyébiránt lineárisabb is lett az eredetinél, és a hangsúlyok áthelyezését is hozta a mozis formanyelv – ami fölött el lehet vitatkozni. Mindezek ismeretében sem tudom elképzelni, hogy jobb Dűne készülhetett volna bárki keze által a múltban, mint amit most kaptunk, vagy hogy erőteljesebb reményeket kellene táplálnunk, minthogy néhány éven belül megérkezzen a történet méltó lezárása.

Ilyen az, amikor a sci-fi mesterei évtizedek távlatait áthidalva ráznak kezet, én pedig nem is kérek többet, minthogy újra fejet hajthassak előttük a végjátéknál. Máskülönben az adaptációt készítők erőfeszítései sajnálatos módon leértékelődnének.

Kapcsolódó cikkek

Johnny Depp bújik minden idők egyik leghíresebb fotóriporterének bőrébe

Hiába a kiváló alapsztori, Depp pere miatt nem találtak forgalmazót.

Adventi, családi ünnepindító, vagy MacGuffin-családi móka – Filmkritika

Kellemes meglepetés a Nintendo konzolért zajló küzdelem.

Idegenvezetőből lett Amerika halk szavú hőse – 105 éve született Gregory Peck

Példaértékű életút a jogásztól, Ahab kapitányon át Josef Mengeléig.

Egy piaci nap

Szembenézés saját múltunkkal egy piaci napon – Színikritika

Závada Pál regénye a Radnóti Színház színpadán kelt életre.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Don DeLillo az amerikai posztmodern talán leghíresebb alakja

    Don DeLillo: Az íróknak továbbra is ki kell állniuk a gondolat- és szólásszabadság mellett

    A leghíresebb amerikai posztmodern író nemrég ünnepelte 85. születésnapján.

    Legutóbbi cikkek

    • 2021. december 6.

    Adventi, családi ünnepindító, vagy MacGuffin-családi móka – Filmkritika

    Kellemes meglepetés a Nintendo konzolért zajló küzdelem.

    • 2021. november 26.

    A tériszonyos tűzoltó és a betlehemes, avagy itt a magyar karácsony-film – Filmkritika

    Magunk sem gondoltuk volna, de kifejezetten jól sikerült.

    • 2021. november 16.

    Egy gendersemleges akcióhős egyenesen 1987-ből – Filmkritika

    A Robotzsaru első része köré mára valóságos kultusz épült.

    • 2021. november 12.

    Ha Tom Hanks van a vásznon, nem számít az őt körülvevő díszlet – Filmkritika

    A színész új filmjében nem sok önálló gondolat van, de az legalább jó helyen.

    • 2021. november 2.

    Az istenek köztünk élnek, avagy 21. századi eposz Marvel-módra – Filmkritika

    A Marvel-újhullám első, grandiózus alkotása messze más, mint amit megszoktunk.