Forrai Márton
2021. november 16. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Egy gendersemleges akcióhős egyenesen 1987-ből – Filmkritika

A nyolcvanas évek legelején, a Szárnyas fejvadász forgatásán egy fiatal fickó éppen azzal foglalatoskodott, hogy megfelelően legyen szétszórva a kulisszákat hitelesítő műszemét, amikor a filmben lebegve közlekedő járműveket szemlélve látomása támadt. A vízióban az egyik ilyen légi kocsi mellett egy humanoid robot állt, a kép elé bekúszó cím pedig ez volt: Robotzsaru. Emberünkkel, bizonyos Edward Neumeier-rel – aki nem mellékesen forgatókönyveket is írt – sem azelőtt, sem ezután nem esett meg, hogy egy cím ilyen egyértelműséggel jelenjen meg előtte. A tervezett történet első szikráiként egymást gyilkolászó felsővezetők ötlöttek fel benne, ami egyúttal felveti, hogy a szemetes brigád vezetőjével nem ápolt szoros barátságot.

Robotzsaru (1987)

Neumeier évekig csiszolgatta a szöveget, amit aztán a pszichedelikus drogok elhivatott fogyasztójával, Michael Minerrel öntött végleges formába. Az Orion Pictures vezetőségének tetszett a végleges változat, aminek kapitalista társadalomkritikus hangjait egy európai rendező, Paul Verhoeven (Az emlékmás, Elemi ösztön) segítségével szólaltatták meg. Hogy a meglehetősen bugyuta, inkább a gyermekközönséget megszólító névválasztás – született is később rajzfilmből a habfürdőtubusig megannyi licenszelt termék – terebélyesedő lavinaként olvasztotta magába a tehetséges alkotókat, az írás minőségének volt köszönhető.

Bár a cselekmény bőven elfért egy ötven oldalas képregény lapjain, valójában egy máglyarakás rétegeltsége húzódott meg alatta: a fogyasztói kultúrának kiosztott gyomrostól a „Mi az ember?” kérdéskörén át egészen az első gendersemleges akcióhős/sidekick-kettősig bőven jut tápanyag az elemzésnek. Ez utóbbi, teszem hozzá, a nemek fölé hivatott emelni az emberlétről tartott diskurzust, még köze sem volt napjaink átpolitizált csörtéihez.

A Robotzsaru elkészüléséhez az sem ártott, hogy a büdzsé fölött rendelkező Orion 1984-ben kihozott már egy sikeres androidos lövöldét, a Terminátort. Az pedig vélhetőleg senkit sem zavart, hogy az új robot valójában kiborg, a nép fémet akart, és ezt meg is kapták. Arnold Schwarzenegger éppen testalkata miatt rostálódott ki a jelöltek közül –a maratoni futó, Peter Weller vékony testalkata és tökéletes arcéle alkalmasabbnak bizonyult a géppáncél viseléséhez az osztrák kolosszusnál. De érintsük végre a történetet is, amiben Alex Murphy (Weller) minden idők legrosszabb első napját kezdi a detroiti rendőrségen, lévén ebédidő környékén cafatokra lövi egy pszichopata drogbanda. „Szerencsére” a bűnüldözést, mint privatizált üzletágat az Omni Consumer Products nevű lelketlen multi tulajdonolja, aminek öltönyös-nyakkendős katonái egymás torkát marcangolva ostromolják a vállalati ranglétra magasabb fokait.

Robotzsaru (1987)

Egyikük, a feltörekvő Bob Morton éppen eladta egy robotizált rendőr ötletét főnökének, így Murphy kap még esélyt az élettől (már, ha eljövendő napjait lehet annak nevezni). Ezután ő termékké, Morton pedig péppé degradálódik, ugyanis a drogbanda vezére egyúttal fő céges riválisának láncos kutyája is, akit az illető nem átall ráuszítani könyökölő ellenlábasára. Az ügyet ki más is kezdhetné el felgöngyölíteni, mint vasfakabátunk, akinek betörő emlékei nem hagyják, hogy a privatizált rendőrség legújabb termékeként marketingcélok érdekében állítsák csatasorba. Murphy lényegében férfivá avanzsálódott női partnere, Anne Lewis (Nancy Allen) felismeri Robóban korábbi társát, és segítségére siet az egyébként erőteljesen az angolszáz munkamorál értékei mentén kibontakozó küzdelembe.

Ahogy Verhoeven eltúlozza az erőszakot, az egyszerre hatásvadász és önreflexív. Murphy kivégzését még a stábtagok gyomra is megsínylette, annyira véresre sikerült, az első – némileg megkurtított – verzió vetítéséről pedig többen kisétáltak.

Még a mostani, felheccelt ingerküszöb mellett sem könnyen befogadható a családapa brutális kivégzése, és látványos halálnemekben később sem szenvedünk hiányt. Oly mértékben igaz ez, hogy a nyers vágás kiérdemelte a cenzoroktól a legszigorúbb, X-kategóriás besorolást, amit fogcsikorgatva sikerült csupán R-esre (mint mondjuk a Terminátor 2) szépíteni.

Robotzsaru (1987)

Bár Irvin Kershner (A Birodalom visszavág) vérben és színvonalban egyaránt méltó folytatást dirigált a Robotzsaruhoz, a cím és a karakter csak megtalálta a fiatalabb korosztályt. Ebben még az sem tudta hátráltatni a franchise-t, hogy a harmadik, már szülői felügyelettel tiniknek is ajánlott besorolással futó epizód nézhetetlenül rossz lett, és nem meglepő módon csúfosan megbukott.