Forrai Márton
2022. március 23. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Egy könyv, amiért még az írók is ölre mentek – Könyvkritika

Az írás (és nem csak a dráma, de erről később) felé kacsintgatók 2008-ban találkozhattak magyarul először a szakmájuk alapjait lefektető művel, A drámaírás művészetével. A nevével származási helyét is pontosan megjelölő, először New Yorkban, majd Los Angelesben tanító Egri Lajos 1946-os The Art of Dramatic Writing-je hatvankétéves késése megtette hatását; a könyv hamar hiánycikké vált, az antikvár piacon pedig amint feltűnt egy példány, már fel is falta a keresleti oldal.

Egri Lajos: A drámaírás művészete

Íróaspiráns ifiíró farkasává vált a továbbképződésért vívott harcban, amit az egyszeri regény- vagy novellakovács számára (a tavalyi újrakiadásig) talán csak Stephen King Az írásról című elmélkedése tudott volna valamelyest enyhíteni, ám ennek másodkezű példányáért a lelkes tanonc szintén párbajhőst megszégyenítő online-vásárló-reflexekkel és huszonezer foritnyi vastagságú pénztárcával kellett, hogy rendelkezzen. A piac persze folyamatosan kínál egészen remek, fókuszában mégsem egy az egyben komplementer pótlékokat, amelyeknek felsorolásával meg sem próbálkoznék, ám A drámaírás művészete legfeljebb angolul, vagy pdf-ben cirkulált. Mostanáig.

A Gabo Kiadó idén betöltötte a tizennégyéves űrt, és modernizált borítóval, Köbli Norbert eredeti fordításában újra elhozta az írók bibliájának túlzás nélkül aposztrofálható kötetet, amit Woody Allen joggal méltat a valaha írt legjobb (írástechnikai) tanulmányként. És emiatt nem csak a hívőknek érdemes örvendeniük. Egri filozófiájának érdekessége, hogy homlokegyenest szembehelyezkedik az Arisztotelész Poétikájában foglalt állítással. A karakter, vallja, fontosabb a cselekménynél, ugyanis az belőle fakad – ezzel egyébként Stephen King is egyetértését fejezi ki a már említett Az írásrólban. A tézis folyományaként, hogy a karakter cselekményformáló ereje hitelt érdemlően kibontakozhasson, az alkotó nem érheti be kevesebbel, mint a szereplőinek háromdimenziós, az utolsó hajszálig történő kidolgozásával.

Ebből a hiperrealista szobrászathoz hasonlatos részletességből aztán elég, ha annyi jelenik meg a műben, amennyi feltétlenül szükséges, de a jéghegy csúcsát a felszínen lebegtetni kevés; három dimenzió, vagyis a fiziológiai, szociológiai és pszichológiai mentén aprólékosan felépített karakterek konfliktusai lendítik előre a cselekményt. A konfliktus hajtotta fejlődés evolúció, a tetőpont revolúció – hasonló gondolatokkal szembesülni nem kevésbé felemelő.

Az amerikai kiadás

Talán egy műértőbb, analitikusabb felfogás kialakításához sem hátrányos Egri munkásságával ismerkednünk. „És Isten mondá: légyen premissza”, foghatnánk meg hitvallásának alfáját és omegáját. Premissza nélkül a színdarab, forgatókönyv, vagy egyéb történetmesélést alkalmazó kulturális termék, ami szemlélője előtt kibontakozik, mind futóhomokra építkezik majd. De mi is ez a „nagy P”? Egy vélt, vagy bizonyított előtétel, amit igazolandó a dráma megszületett, fejti ki a szerző. Ennek igazolására aztán megnyílik Egri kötelezők nagyon röviden, sebészkés alatt rovata (apropó, időhiányos fiataloknak a Drámaírás művészete valóságos aranybánya), és sorra veszi a világirodalom klasszikusainak alaptételeit. No meg számos olyan címnek, amikről a legtöbbünk sosem hallott, paradox módon mégsem inog meg érvelése az olvasói ismeret hiányában, sőt.

A művészetet Egri, mint a világegyetem tökéletességének kicsinyített mását fogalmazza meg, ami gyönyörű idea, de talán helyesebb lenne tanításait a (Dráma)írás eszköztárának titulálni. Hogy mindjárt ellent is mondjak magamnak, tény, hogy a kötet mondandójának időtlensége a kozmikus ívű összehasonlítást támogatja. Annak ellenére például, hogy a televízió új médiumként, szinte lábjegyzetként kap helyet a könyvben, valamint, hogy annak mind filmes, mind irodalmi referenciái a múlt század negyvenes évei előttről származnak, képíró szakemberek és aspiránsok előszeretettel forgatják a mai napig.

A konfliktusok típusai, a karakteralkotás lényegi összetevői, a hatásos dialógusokkal kapcsolatos megfigyelések – nincs új a Nap alatt, ugyebár – legfeljebb kiegészültek az évek során, de a meg nem dőltek. Az egyes fejezeteket megszakító fiktív kérdés-felelet (kétkedő) olvasó és a mester között remek tisztázási módszer; bár sűrűbben alkalmaznák oktató célzatú anyagoknál.

Egri Lajos: A drámaírás művészete

A legjobb dolog A drámaírás művészetével kapcsolatban mégis az, hogy rendkívül olvasmányos. Ez fontos is, mert akiben él képzeni való tehetség, az garantáltan végig fogja rágni magát rajta egynél többször, és persze nem árt, ha él némi függöny mögé pillantási vágy abban, aki a kezébe veszi. A kritikai oldalon talán annyit tudok felróni, hogy Egri kicsit talán túl sokszor vonszolja a reflektorfénybe Ibsent, ami vagy az iránta való rajongásból, vagy Babház című művének állatorvosiló-mivoltából fakadhat. Mindenesetre engem meggyőzött, és a folytonos sulykolás hatására beszereztem belőle egy példányt.