- Kovács Krisztián
- 2020. szeptember 24. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Rendkívül izgalmas, de eredményeit tekintve tulajdonképpen elkeserítő eredményre jutott egy friss kutatás, melynek részleteit a napokban a Könyves Magazin közölte. A felmérés az emberek olvasási és könyv vásárlói szokásait vizsgálta, rávilágítva néhány szomorú tényre.
A TÁRKI 2020 nyarán átfogó kutatást végzett a magyarok olvasási és könyv vásárlási szokásairól. A felmérés a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szakmai és a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagi támogatásával jött létre, a kapott adatokat pedig a 2005-ös hasonló kutatás eredményeivel vetette össze. Ez alapján világosan látszik, hogy míg tizenöt évvel ezelőtt a felnőtt magyar lakosság 25%-a legalább hetente olvasott, addig ez az arányszám ma csupán 13%. Fontos persze hozzátenni, hogy akkoriban más világban éltünk, nem volt még Facebook, YouTube, sem streaming, de ettől még elkeserítő látni a jelentős visszaesést.
Kiderült az is, hogy 2020-ban a magyar lakosság 58%-a soha, vagy csak elenyésző számban vásárol könyveket, amit persze sokféleképpen lehet magyarázni, akár a hazai átlagbér és a könyvek árának egymáshoz való arányával is. A megkérdezettek körében azok aránya, akik havi rendszerességgel vásárolnak könyvet, csupán 1%. Ők viszont továbbra is a papíralapú kiadványokat részesítik előnyben, köztük is a szórakoztató- és a szépirodalmat. A legkevebbet úgy fest, hogy a kisebb községekben élők, míg a legtöbbet a budapestiek költenek könyvekre.
Szintén a kutatás érdekes epizódja, hogy az országos átlagnál jóval többet olvas a 18 és 39 év közötti női korosztály, valamint a 60 évnél idősebbek. A kérdőív azon része, mely kifejezetten a könyvolvasókra fókuszált, megállapította, hogy átlagosan 37 könyvet olvasnak egy évben, míg azok, akik időszakos hobbiként tekintenek az olvasásra, általában évente 10 könyvet fogyasztanak. Az olvasás mellőzésének indoka legtöbb esetben az időhiány volt.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.