Tegdes Péter
2020. május 6. | Becsült olvasási idő: 5 perc

Egy nő évtizedeken átívelő hajszája az amerikai bestia után – Könyvkritika

Talán a 2000-es évek elején, a Helyszínelők és a Gyilkos elmék című sorozatoknak, meg a pár évvel későbbi Zodiákus című filmnek köszönhetően egyre többen kezdtek el érdeklődni a gyilkosok, sorozatgyilkosok iránt, ám az „újhullámos” nyomozósorozatokban már nem magán a bűntényen, inkább a nyomozás technikai módszerein, és a gyilkos lélektanának feltárásán van a hangsúly.

Michelle McNamara: Eltűnök a sötétben c. könyve egy olyan izgalmas dokumentumregény, mely egy ’70-es ’80-as években működő sorozatgyilkos nyomába ered, és minél többet tudunk meg a bűnesetek részleteiről, annál inkább letehetetlenebbé válik a könyv.

Michelle McNamara: Eltűnök a sötétben

Nemcsak a mű témája izgalmas, maga a megszületése is rendhagyó. McNamara 2016-ban meghalt, mielőtt befejezte volna a könyvét, amit végül utólagos szerkesztéssel, korábban megjelent újságcikkei felhasználásával küldtek a nyomdába, ami sajnos érződik is a köteten. Bár a négyszáznegyven oldal túlnyomó többsége izgalmas és feszültséggel teli, vannak kissé vontatott részek, ezek leginkább magáról a szerzőről szólnak, arról, mikor kezdett el vonzódni a bűntényekhez, hogyan alakult a magánélete a nyomozás alatt. Ezek az indokolatlan, a bűntények és nyomozás szempontjából irreleváns betoldások kissé nehézkessé teszik az amúgy rendkívül izgalmas olvasmányt.

Maga a bűnténysorozat, melyet a McNamara által Kaliforniai gyilkosnak elnevezett személy követett el, kisstílű rablásokkal kezdődött, aztán, ahogy a neve is mutatja, hamar gyilkosságokba torkollott. A férfi megfigyelte áldozatait, tisztában volt napi rutinjukkal, tudta, mikor lepheti meg őket váratlanul. Az áldozatok férjeit ugyanúgy megkötözte, mint női kiszemeltjeit, a cselekvőképességüktől megfosztott családfőknek pedig végig kellett nézniük, ahogy a gyilkos fajtalankodik feleségükkel. Arra is volt példa, hogy tányért tett egy megkötözött férfira, hogy így kényszerítse őt teljes mozdulatlanságra, ha ugyanis a tányér eltört volna, meglett volna az ára. Olyan esetről is ír McNamara, amiben a férfi aközben erőszakolt meg egy anyukát, hogy a gyermeke a szomszéd szobában tartózkodott.

És ami ennél is riasztóbb, az az elkövetőnek az a hihetetlen nyugodtsága, ami megengedte neki, hogy az erőszakoskodás után még kinyissa áldozatai hűtőjét, aztán falatozzon az ott talált ételekből, elhitesse velük, hogy már elment, aztán tudtukra hozza, még mindig ott van, ők pedig továbbra is életveszélyben vannak.

Joseph James DeAngelo, a Golden State Killer

McNamara nemcsak a gyilkosságokat írja le, az áldozatok életének a bűnügyek szempontjából fontos részleteiről is beszámol, és remek képet fest arról, hogyan is nézett ki Kalifornia az 1970-es, ’80-as évek Amerikájában, milyen hangulat telepedett azokra a városokra, melyeket egy ismeretlen, álarcot és teniszcipőt viselő gazember tartott rettegésben, akiről bár több fantomkép is készült, nem sok közös volt bennük.

A könyv legnagyobb erénye, hogy érződik rajta, McNamara rengeteg idejét szentelte az általa Kaliforniai gyilkosnak elvezetett férfi leleplezésére, még ha ez nem is sikerült neki. Egy gyilkos bűntetteinek részletes, szemléletes és éppen ezért rendkívül izgalmas ábrázolását olvashatjuk, ami sokkal jobban beszippant, mint egy hasonló témájú film vagy sorozat, itt tényleg úgy érezhetjük, együtt nyomozunk, és jutunk zsákutcából zsákutcába a nyomozókkal karöltve.

Ahogy említettem, a gyilkost az írónő halála után elkapták, így joggal várhatná el az olvasó, hogy ha már egyszer McNamara ennyire lelkiismeretesen loholt a nyomában, megtudhatjuk, ki is az a férfi, aki ezeket a rémes bűntetteket végrehajtotta, milyen lelki traumák vezették őt odáig, hogy sorozatgyilkos lett belőle. Pont ez, a hab a tortán hiányzik a könyvből.

Michelle McNamara: Eltűnök a sötétben

Mivel a férfit McNamara halála után kapták el, elfogását nem a nő írta meg, ami érződik is a könyvön. A gyilkosról csak a nevét és egy arcképét közlik, meg azt, hogyan buktatták le. De hogy mi motiválta ámokfutását, nem tudjuk meg, ami jogosan hagy bennünk fájdalmas hiányérzetet. Olyan ez, mintha egy Agatha Christie krimiben Poirot nem leplezte volna le a gyilkost. Vagy igen, de csak a nevét súgta meg.

Kár, hogy pont a végén csúszik ki a feszültség a sorokból. Ennek ellenére a könyv vitathatatlan érdeme, hogy rendkívüli alapossággal tárja fel előttünk a Kaliforniai gyilkos rémtetteit, ahogy az is, hogy olyan kérdéseket is felvet, amiket nem is feladata megválaszolni sem a szerzőnek, sem a szerkesztőknek.

Vajon hány sorozatgyilkos mászkál ma is szabadon? Miért lett ekkora kultuszuk Amerikában? Miért pont az Egyesült Államokra asszociálunk elsőként, ha a sorozatgyilkos szót halljuk, mi volt (van?) az ottani levegőben, ami ennyire megfertőzte a társadalmat? Szeretem a horrorfilmeket és a thrillereket, de nagyon kevés van közülük, ami tényleg a frászt hozza rám. Ez a könyv viszont olyanfajta borzongást okozott, amit csak nagyon kevés film, vagy könyvélmény tudott előidézni. És ha belegondolunk, hogy az írónőnek nem is kellett szabadjára engednie a fantáziáját, hiszen, minden, amiről írt, ténylegesen megtörtént, nos, akkor még vérfagyasztóbbá válik az egész sztori.