
- Kovács Krisztián
- 2021. április 8. | Becsült olvasási idő: 1 perc
A képregény hőskorának első kiadásai manapság a gyűjtők körében igazi relikviának számítanak, köszönhetően annak, hogy az egykor több százezres példányszámban kiadott lapszámokból mára alig pár száz darab maradt fent épségben, az viszont kifejezetten ritka, amikor egy-egy szinte érintetlen darab bukkan fel az aukciós piacon.
Az Action Comics első száma 1938 júniusában jelent meg
Átszámítva közel egymilliárd forintért, egészen pontosan 3,25 millió dollárért cserélt gazdát az Action Comics 1938. júniusi lapszáma, melyben először tűnt fel a Kryptonról a Földre érkezett szuperhős, Superman. A korábbi tulajdonos is már közel 2 millió dollárért vásárolta néhány évvel ezelőtt a ritkaságot, a mostani aukción pedig az eredeti ár közel másfélszeresét kereste meg rajta. Nem csoda egyébként, a világháború előtt kiadott képregény általában több százezres példányban kerültek az újságosbódék polcaira, ám mára alig pár száz maradt fent belőlük, az Action Comics első száma esetén a szakértők mindössze száz értékelhető állapotú példányról tudnak.
Ez a lapszám ráadásul különösen értékes, mondhatni a modern képregényipar egyfajta Szent Grálja, hiszen nagyjából innentől datálják a szuperhősök képregényes forradalmát, Superman pedig közülük is az egyik legnagyobb népszerűségre tett szert. A szuperhőst egyébként A kitalált szereplőt a kanadai rajzoló, Joe Shuster és az amerikai író, Jerry Siegel alkotta meg 1932-ben, és adta el az akkor még Detective Comics néven létező DC Comicsnak. A két ötletgazda későbbi kálváriáját az okozta, hogy az akkori piaci gyakorlatnak megfelelően nem csupán a karaktert, de minden azzal kapcsolatos szerzői jogot is átadtak a kiadónak a szerződés szerint. Bár 1941-ben így is évi 75 ezer dollárt kerestek, ez csupán aprópénz volt a DC a képregény miatt milliós árbevételeihez képest.
Shuster és Siegel részesedést akart a gázsiból, ezért perre vitték az ügyet saját munkaadójuk ellen, aminek egy vesztes per lett a vége, ráadásul a DC igazgatósága ezt követően mindkettejüket azonnali hatállyal eltávolította a szerkesztőségből. Több mint 30 évvel később, 1975-ben ismét pert indítottak a kiadó ellen, aminek méltányosságból az lett a vége, hogy a botrányt elkerülendő végül megállapodtak egy fejenként évi 35 ezer dolláros nyugdíjban, ami végül viszonylag békés körülmények közt tett pontot az ügy végére.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.