A Vámpírkrónikák a modern horrorirodalom történetének egyik legtöbb példányban elkelt szériája, világszerte 100 millió darabban fogyott, első részéből pedig 1994-ben világsikerű film is készült Tom Cruise, Brad Pitt és Antonio Banderas főszereplésével.
Nyolcvanéves korában szélütés következményeiben elhunyt Anne Rice, a popkultúra egyik legolvasottabb szerzője. A hírt fia, Christopher Rice közölte az író közösségi oldalain. Az írónő leghíresebb könyve első publikált regénye, az Interjú a vámpírral, amelyet öt hét alatt írt 1973-ban, és amelyből 1994-ben azonos címmel nagysikerű film is készült Tom Cruise és Brad Pitt főszereplésével. Ez a film hozta el Rice-nak az igazi világhírt. A Vámpírkrónikák sorozat utolsó kötete 2016-ban jelent meg Prince Lestat and the Realms of Atlantis címmel.
Rice életét súlyos tragédiák szegélyezték. Nem sokkal azután, hogy hozzáment Stan Rice költőhöz mindössze húszéves korában, első gyermekük ötévesen elhunyt leukémiában, az írónő pedig 2002-ben férjét is eltemette, akivel agydaganat végzett. Miután egyedül maradt, Rice Kaliforniába költözött, aztán pedig vissza New Orleans-ba, ahol több műve is játszódott. Itt érte a halál tegnap éjjel.
Az Interjú a vámpírral című regényért az Alfred A. Knopf kiadó az addig legmagasabb elsőkönyvesnek járó előleget, 2.500 dollárt fizetett. A regény meglehetősen vegyes kritikákat kapott, de a közönséget hamar meggyőzte, és 2008-ig 8 millió példányban kelt el világszerte, ezt követően tizenegy folytatást írt, és számos más sorozatot, melyek szinte mindegyike felkerült a The New York Times bestsellerlistájára. Rice-t szűkkörű ceremónia keretében New Orleans-ban, a családi kriptában helyezik örök nyugalomra férje és lánya mellé.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.