
- Kovács Krisztián
- 2019. október 4. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Az egykor Hollywood egyik legcsillogóbb vígjátéksztárjának élete alapos változásokon ment keresztül az elmúlt években, most pedig az immáron sokkal inkább a képzőművészetnek, mint a színészetnek élő Carrey ismét új területbe kóstol bele.
Jim Carrey
Memoirs and Misinformation címmel 2020. május 5-én jelenik meg az Egyesült Államokban Jim Carrey első regénye. A Dana Vachon társszerzővel íródott kötet állítólag olyan, Carrey által jól ismert témákat érint, mint a hírnév, a színművészet, a humor és a szerelem, és noha fikcióról van szó, vélhetően lényegében Ace Ventura megformálójának életrajzi elemeiből táplálkozik majd.
Carrey-nek van mit kiírnia magából, hiszen az elmúlt években egzisztenciális és magánéleti válságok sora váltogatta egymást az életében, barátnője öngyilkos lett, a nő szülei gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták a színészt, ráadásul ő maga is egyre inkább elvonult a filmezéstől, hogy a festészetnek éljen, képeivel és kósza nyilatkozataival pedig rendre megbotránkoztatta a sajtót.
A kétszeres Golden Globe-díjas, hamarosan az 58-at töltő Carrey a 2018-as Most nevess! című keserédes sorozatával jelentkezett legutóbb, mely afféle önéletrajzi karrierösszegzésnek is tűnt a részéről, valahogy hasonló hangulatúnak tudjuk elképzelni első regényét is. Carrey karrierjével korábban hosszabb cikkben is foglalkoztunk, melyet itt tudtok elolvasni.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
Újra műsoron a Quantum Leap – Az időutazó.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.