Eva Ibbotson: Mindenkinek kell egy kutya!

Vitkolczi Ildikó
2022. május 12. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Eva Ibbotson szerint mindenkinek kell egy kutya (vagy inkább öt) – Könyvkritika

Sam egy átlagos kisfiú, akinek nincs más vágya, csak egy saját kutya. Épp közeledik a születésnapja, így hát reménykedik, hogy ebben az évben végre nem valami méregdrága, de unalmas játékot kap, amire sosem vágyott, hanem egy kutyát. Aztán eljön a születésnapja, és van egy rakás ajándék, hatalmas parti iskolai barátokkal – egyedül kutya nincsen. Mert Sam anyukája félti a szuper házát a kutyáktól, a behurcolt kosztól, a nyáltól, a… bármitől, ami egy kutyával jár. Pláne, hogy épp most akar fehér szőnyeget a házba, mert most épp az a trendi. És hogy nézne ki a vadiúj szőnyeg, ha egy koszos kutya összejárkálná? Sam apja meg nem szól bele semmibe, mert sosincs otthon, folyton a világ egyik részéből repül a másikba, a szuperfontos munkája miatt.

Eva Ibbotson: Mindenkinek kell egy kutya!

De Sam annyira elszomorodik, hogy mégsem kapott kutyát, hogy az apjának támad egy zseniális gondolata. Van a közelben egy kutyakölcsönző, az Állat Expressz, onnan kölcsönözzenek kutyát a fiúnak. No, nem örökre… csak a hétvégére. És persze Samnek arról nem kell tudnia, hogy a kutya a hétvége leteltével majd szépen visszakerül a kölcsönzőbe… És így is történik… csakhogy a mindig csendes és jólnevelt Sam ebbe egyszerűen nem törődhet bele.

Így kezdődik Eva Ibbotson izgalmas gyerekkönyve, amit jó szívvel ajánlok a célközönségnek, a 9-12 éves korosztálynak (de akár felnőtt olvasóknak is). Mert Sam nem egy elkényeztetett kisfiú, aki jódolgában már nem tudja, mit akar – bár a szülei azért egy cseppet eltúlzott, néha kicsit túl gonosz(nak tűnő) képeskönyvszülők. Az egyik munkamániás, nagyon fontos ember, a másik meg csak a társadalmi helyzetével és a pénzen vehető dolgokkal van elfoglalva… kettejük között meg a gyerekkel igazából csak a folyton cserélődő, fura nyelveket beszélő bejárónők törődnek. És csak amikor Sam eltűnik, akkor döbbennek rá, hogy a gyerekük mégis csak fontosabb volt, mint az új, úszómedencés ház vagy az a nagyon fontos munka.

Tehát van egy kis didaktikus mondanivaló a regényben, hogy lám, pénzzel nem lehet mindent megoldani. Ugyanígy a kutyakölcsönző tulajdonosai, a Carker házaspár is annyira gonosz és buta, hogy az már cseppet túlzás. Az tény, hogy amivel foglalkoznak, attól minden állatbarát hátán felállna a szőr (vagy sörény… vagy toll… vagy akármi).

Eva Ibbotson

Mert Carkerék „zseniális” ötlete az, hogy kutyákat lehet tőlük kölcsönözni, akár csak egy órára is. Ha például randid van, és a partner úgy tudja, nagy kutyabarát vagy, akkor a randi idejére kölcsönzöl magadnak egy kutyát, amit magaddal is viszel… utána meg szépen leadod a kölcsönzőben. Ha a város szegényebb negyedébe mész, akkor viszel magaddal egy nagy és erős kutyát, hogy megvédjen a szegényektől (akik a kutya nélkül nyilván tutira rád támadnának). És még lehetne sorolni a lehetőségeket, amikor mindenképpen kell egy kutya… persze csak rövid időre. És hogy ezzel mennyit ártanak a kikölcsönzött, majd visszavitt, reménykedő kutyáknak, arra se a házaspár, se a kölcsönző emberek nem gondolnak. Pedig Otto, a bernáthegyi, Francine, az uszkár, Lee-Chee, a pekingi palotakutya és Honey, a skót juhász minden alkalommal kicsit belehal abba, hogy már megint nem kellettek az új gazdinak. Így amikor Sam megjelenik, tudják, hogy nem engedhetik, hogy ő is lemondjon róluk.

Amitől ez a történet olyan jól működik, az Sam karaktere, és Pöttyé, a kikölcsönzött kutyáé, no meg a könyvben ábrázolt kapcsolatuk, ami az első pillanattól megérinti az embert. Ráadásnak ott van négy másik kutya, akik tényleg „csak” arra vágynak, hogy végre egyetlen emberhez tartozhassanak, és azt tehessék, ami a dolguk. Francine például visszamehessen a cirkuszba, Honey meg újra terelhessen nyájat… És erre lehetőség is nyílik a hatalmas kaland során, amibe Sam miatt keverednek. Aki inkább elszökik, és elindul a nagyszüleihez Pöttyel, csak hogy többé ne kelljen elválniuk egymástól. És ebbe a kalandba belekeverednek a kutyák is, no meg Pippa, az egyik gondozójuk, aztán cirkuszosok, árvaházi gyerekek, nyomozók, gonosz, szemétlerakó emberek, és persze olyanok is, akik a szülők által felajánlott nyomravezetői díj miatt folyton el akarják kapni Samet.

Az út során a kutyák is kapnak lehetőséget egy új életre, és ahogyan ezt Eva Ibbotson ábrázolja, és végül megoldja a konfliktusokat, az is szívet melengető. És mivel az írónő folyamatosan váltogatja a nézőpontokat, nem csak Sam, a szülei, Pippa és az állatokat gondozó nővére, Kayley szemszögéből ismerhetjük meg a történetet, hanem Pötty és a többi kutya nézőpontjából is, amitől sokkal érdekesebbé válik a regény.

Sharon Rentta illusztrációja az eredeti kiadáshoz

Eva Maria Charlotte Michelle Ibbotson (1925-2010) zsidó családba született, Bécsben élt, majd, még gyerekként Angliába került. Már az édesanyja is írt, sőt, együtt dolgozott Bertolt Brechttel, és a náci rezsim elől menekült el Ausztriából. És bár Eva tudományos pályára készült, és tanárként dolgozott, sőt, az első (gyerek)könyvét meglehetősen későn, ötvenéves korában publikálta, azonnali sikert ért el, és több díjat is kapott a könyveiért.

Később írt felnőtteknek szóló és YA-regényeket is, és mindet a mély humanizmus, valamint az állatok és a természet szeretete jellemzi, és ez igaz az általa kitalált világokra is.

A Pozsonyi Pagonynál, az Abszolút Könyvek sorozatban megjelent regénye – amely az utolsó, még életében publikált gyerekkönyve – nagyon kíváncsivá tett a többi írására is, így remélem, más történeteit is olvashatjuk majd magyarul.