• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
Viet Thanh Nguyen: A szimpatizáns

Hírek

Fanyar társadalmi szatíra amolyan Kubrick-módra – Könyvkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Pulitzer-díjas regény. Kérdés persze, manapság – amikor Bob Dylan, nem elvitatva rendkívüli dalszerzői tehetségét, megkaphatja az irodalmi Nobel-díjat – van-e még valódi fokmérője egy-egy irodalmi kitüntetésnek? Alighanem az irodalmi döntéshozók még messze nem silányodtak le annyira, mint mondjuk az Oscar-díj, és bár kétségtelenül itt is akadnak slágertémák (elég csak Colson Whiteheadre gondolni), azért a Pulitzer-díj hármas döntőjébe jutott művekről talán egy fokkal nehezebb azt mondani, hogy nem megérdemelten tartanak igényt a szakma elismerésére. Amikor pedig egy mű képes azt a minőséget produkálni, mint Viet Than Nguyen első regénye, akkor kétségünk sem lehet afelől, hogy jó helyre került-e az elismerés.

Viet Thanh Nguyen: A szimpatizáns

Viet Thanh Nguyen: A szimpatizáns

Viet Thanh Nguyen Vietnámban született 1971-ben, jelenleg a Dél-Kaliforniai Egyetem angol-amerikai tanszékének professzora, aki a 2010-es évek elején döntött úgy, hogy belevág egy az amerikai mintától jelentősen eltérő Vietnám-regény megírásába. Hogy miért volt ez részéről komoly döntés, ahhoz elég csak megvizsgálni a Vietnámi-háborúról rendelkezésre álló amerikai forrásanyagot, mely hosszú-hosszú évekig igyekezett tagadni a nyilvánvalót, és észszerű kivonulásnak bélyegezni a hadtörténet talán legkellemetlenebb amerikai háborús vereségét. Még a filmiparban is hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Oliver Stone le merje forgatni A szakasz, aztán pedig a Született július 4-én című filmjeit, melyek talán elsőízben voltak képesek rámutatni a háború léleknyomorító erejére, és az amerikai katonák indokolatlan kegyetlenségére.

Erre most itt van egy épp csak 45 éves vietnámi származású, de már az Egyesült Államokban nevelkedett író, aki eldönti, hogy egyetlen kötetben igyekszik megragadni mindkét fél felelősségét, a háború feleslegességét, a politikai eszmék elmét kizsákmányoló erejét, ráadásul mindezt egy már-már Stanley Kubrickot idéző szatírába csomagolva.

Nguyen története elsülhetett volna másként is, mint ahogy tett, de hálisten manapság talán az amerikai átlagpolgároknak már van annyi önkritikája, hogy a csillagos-sávos lobogót látva ne tegyék rögtön zokogva a szívükre a kezüket, mert az a zászló, és a rajta lévő szimbólumok nem csupán hazaszeretetet, de mérhetetlen hatalomvágyat is jelenthetnek, és éppen ez a kettősség az, melyre Nguyen regénye is felhívja a figyelmet: hogy a történelemnek legalább két oldala van, nézőpont és nézőpont közt különbségek mutatkoznak, és csak szubjektív igazság létezik, nem pedig egyetlen egyetemes igazság. Nguyen főhőse a kommunizmus ellen harcolt hazájában, de aztán a történelem őt is elsodorta. Századosként tábornoka oldalán az utolsó amerikai gépek egyikén kénytelen elhagyni Vietnámot, hogy aztán az Egyesült Államokban keressen menedéket, és titokban a visszatérésen dolgozzon. Igen ám, de hősünk élete nem éppen egyszerű: cserediákként fiatalon az Egyesült Államokban tanult, amerikai apától született, tehát sokan egyszerűen fattyúnak tartják, politikai szerepvállalásával sincs teljes mértékben kibékülve a környezete, és ha még nem mondtuk volna, valójában elvhű kommunista, és a kommunisták kémje.

A szerző dedikál

A szerző dedikál

Nguyen műve igazi identitásregény, ha létezik egyáltalán olyan, hősünknek ugyanis annyi személyiség közt kell lavíroznia, hogy abba olykor az olvasó is komolyan beleborzong, miközben feltárul előttünk a poszt-Vietnám szindróma mind amerikai, mind vietnámi oldalról, melyen a szerző annyi színt és összetevőt fest meg, egyúttal olyan töménnyé és komplexé téve a regényt, ami összességében egy ilyen szösszenetnyi kritikánál jóval fajsúlyosabb elemzést is megérne.

Nguyen feltár egy hírszerzői világot, mely ugyan Graham Greene és John Le Carré kedvelőinek nem sok újat fog mondani, de nem szorítkozik a hírszerzési módszerek technikai adottságainak taglalására, sokkal inkább az azokkal párhuzamos lélektani szálat boncolgatja. Tulajdonképpen minden egyes ötlet, minden tett mögöttes gondolatait megismerjük, lenyűgöző tablót faragva a menekültek, bevándorlók, félvérek, katonák, ellenállók, forradalmárok életéről.

Nguyen egész közel hozza hozzánk hőseit, de mégis egyik sem az az alak, akivel könnyedén azonosulunk, sőt. Tulajdonképpen visszataszító figurák a maguk illuzórikus gondolataival, kicsinyes döntéseikkel, és helyzetüket elfogadni képtelen attitűdjükkel. A saját országát visszafoglalni szándékozó tábornoktól, a Vietnámi-háborúról filmet forgató hollywoodi filmmogulig mind szánalomra méltó alak, és az, hogy Nguyen ilyen egyértelműen egyenlőségjelet tesz a háborúban szemben álló felek közé, félreérthetetlen üzenete a regénynek, és lényegében a mondanivaló meg is érkezik oda, ahol pl. Stanley Kubrick Dr. Strangelove-ját megismertük. Nincs jó és rossz, vagy ha volt is, a háború kiegyenlítette a lelki tényezőket, és megnyomorított mindenkit, akit csak elért, és bár, ahogy ott, úgy itt is akad bőven megmosolygtató elem, mindvégig ott bújik a felszín alatt valamiféle baljós előérzet, ami ki is csúcsosodik a regény fináléjára.

A Pulitzer-díj átadó ünnepségén

A Pulitzer-díj átadó ünnepségén

Ám mire eljutunk idáig, ahogy főszereplőjét a szerző, a történet úgy csavarja ki az olvasót. Nguyen stílusa elképesztően olvasmányos és gördülékeny, ugyanakkor olykor már zavaróan sűrű a rengeteg eszmefuttatással, ami meg-megtöri a cselekmény ívét még akkor is, ha értem, miért volt szükség rá. A szimpatizáns nyíltan rokonítható George Orwell 1984-ével, és Arthur Koestler Sötétség délben című regényével is, ugyanakkor épp némileg dagályos formája miatt nem képes felnőni a szintjükre, ami egyébként egyáltalán nem baj. Nguyen nem klasszikust akart írni, és már így is többet tett a Vietnámi-háború lélektanának megismertetéséért, mint komplett filmstúdiók a 80-as években, munkája ráadásul kétségkívül tiszta, és a szó klasszikus értelmében véve igazságos.

Nem tör ugyanis pálcát sem saját népe, sem az amerikaiak feje felett, de még a kommunistákat sem hibáztatja a vérontásért, és kiemeli, hogy mindez valahol sajnos az emberi psziché sötét mélységeinek végterméke, mely nem nép- vagy nemzetfüggő, mert bárhol a világon megtörténhetett volna, és vélhetően meg is fog történni. Mert az ember nem változik, mindegy, melyik politikai ideológia törvényeit is nyögi.

Kapcsolódó cikkek

Richard Osman: Az eltévedt golyó /Forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=577645514365115&set=a.546160457513621/

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo: Papirusz

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Egri Lajos: A kreatív írás művészete

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

Konkurens kiadók összefogásából született az új budapesti könyvkuckó

Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2023. március 10.

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    • 2023. január 5.

    A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

    A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

    • 2023. január 5.

    Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

    A rémesen vicces Addams-feldolgozás

    • 2023. január 5.

    Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

    Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

    • 2023. január 5.

    Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

    Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.