Tegdes Péter
2020. június 10. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Félig krimi, félig romantikus regény, száz százalékban Musso – Könyvkritika

Annak, aki szereti a krimit, különösen izgalmas lehet kezébe vennie egy Musso-könyvet. Az író, valószínűleg franciasága miatt, sem a skandináv, sem az angol-amerikai bűnügyi regények hagyományait nem akarja követni. Sőt, még a sajátjait sem, Musso ugyanis egy olyan szerző, aki minden könyvében meg tud újulni egy kicsit. És mivel kreativitásának és egyéni stílusának köszönhetően ennyire nehezen bekategorizálható, könyvei, mint például a legutóbb megjelent Az írók titkos élete még azoknak is nagy eséllyel tetszik majd, akik nem különösképpen rajonganak a bűnügyekért.

Az írók titkos életében a fiatal, írói ambíciókat dédelgető Raphael Bataille minden erejével azon van, hogy kiadják első regényét. Mivel azonban eddig nem járt sikerrel, fejébe veszi, hogy felkeresi kedvenc íróját, a csaknem húsz éve a nyilvánosság elől visszavonult élő Nathan Fawlest, hogy segítsen neki jobbá tenni kéziratát.

Guillaume Musso: Az írók titkos élete

Fawles egy fiktív francia szigeten lakik, ahol még ingatlaniroda sincs, a lakosok maximum akkor vesznek új lakást, ha valaki meghal közülük, és megüresedik egy ingatlan. Az idilli szépségű, turistáktól többnyire mentes szigeten Fawlest mindenki ismeri, ám egy mogorva, visszahúzódó ember hírében áll, aki puskával támad azokra, akik birtokára merészkednek, így Raphaelnek is szembe kell néznie a puskacsövével, amikor először találkozik vele.

A könyvben két nagy rejtély tartja feszültségben a történetet. Az egyik, hogy miért vonult vissza Fawles a nyilvánosságtól, miért vált goromba, magának való emberré, teljes mértékben feladva írói karrierjét. A másik pedig az, hogy ki és miért ölte meg azt a nőt, akinek holttestét a sziget híres fájára szegezték ki, miután már több héttel azelőtt végeztek vele.

És ha már van rejtély, van egy bonyodalmakért felelős szereplő is, ő Mathilde Monney, újságírónő, aki megtalálta Fawles elveszett kutyáját, majd amikor visszaszolgáltatta neki, furmányos módon elérte, hogy a remeteéletet élő író beszédbe elegyedjen vele.

Az író rendkívüli népszerűségnek örvend

A könyv rövid, alig több mint kétszáz oldal, és talán ezért is tűnik úgy, hogy Musso minden oldalra újabb csavart tesz. Nem elég a fenti szövevényes történet, a könyv végére (minimális spoiler) még a délszláv háború is képbe kerül. Ez a nagyon vadul csapongó fantázia egyrészről egy nagyon is olvasmányos krimivé teszi a könyvet, másrészről picit olyan érzésünk lehet, mintha Mussónak kimondott célja lett volna, hogy minél több meseszerű csavart belepréseljen egy rövidke regénybe, amik talán hitelesebbek és drámaibbak lehettek volna, ha jobban megágyazott volna nekik.

A könyv legnagyobb erénye, ahogy a bevezetőben is írtuk, Musso egyedi stílusa, az, hogy a könyv elején még sejtésünk sincs, mi vár ránk az utolsó oldalakon. Az írók titkos életét olvasva nem is olyan érzésünk lehet, mintha krimit olvasnánk, hanem inkább olyan, mintha egy szövevényes kalandregényt, ami szerintem ismét egy plusz pontot ér, ugyanis tovább tágítja a krimi amúgy sem szűkös műfaji határait.

Guillaume Musso

Musso másik nagy érdeme, hogy bár könyvei alapfelállásai általában klisések (tucatnyi könyvet olvasunk már morgolódó, visszavonult írókról és szinte természetfelettien gyönyörű szigetekről), mégis úgy teremti meg regényei világát, hogy elhisszük, ez egy egyszeri és megismételhetetlen világ, amiben kizárt, hogy közhelyes megoldások lennének – mint ahogy általában nincsenek is.

Guillaume Musso Az írók titkos életével megint egy olyan könyvet írt, amit öröm volt olvasni, legfeljebb azt fájlalhatjuk, hogy ezúttal túl rövidre fogta a sztorit, de annyi baj legyen, legalább utazás közben is van mit olvasni.