
- Kovács Krisztián
- 2020. február 6. | Becsült olvasási idő: 1 perc
Nemrég mi is igyekeztünk hosszabb cikkben megfejteni, mi lehet Neil Gaiman titka, miért számít manapság a fantasy egyik koronátlan főjének, aki szerencsére sosem akar kimenni a divatból. A szerző hazai kiadója ezúttal azoknak igyekszik kedvezni, akik lemaradtak az angol szerző néhány korábbi hazai megjelenéséről.
Gaiman-újrakiadások jönnek hamarosan
Felújított, és illusztrált kiadásban kerül újra forgalomba három különböző Neil Gaiman regény is, melyek manapság idehaza már szinte csak antikváriumokból, vagy könyves adok-veszek oldalakról szerezhetőek be. Ráadásul nem is csupán megszokott utánnyomásokról van szó, a kiadó igyekszik kedveskedni az olvasóinak, így a regények exkluzív kivitelt, és beltartalmat kapnak. Íme az Agave Könyvek közleménye:
„Három könyvet is felújítunk Neil Gaimantől, még hozzá nem akárhogy: új szerkesztésben és borítóval érkezik a régóta hiánycikknek számító Anansi fiúk és A temető könyve, valamint Az óceán az út végén is, ráadásul mindegyik illusztrált kiadásban! Az utóbbi esetén nagyon komoly mennyiségű képanyagra lehet számítani, a másik kettőnél a fejezetek közt szerepelnek képek (A temető könyvét régen is illusztráltan adtuk ki, de a korábbi kiadásokban Dave McKean rajzai szerepeltek, a mostaniban pedig Chris Riddellé fognak). Hamarosan kedvcsináló gyanánt felteszünk ezekből néhányat. Lesz díszdobozos kiadása is a három kötetnek, remélhetőleg egy-két héten belül meg tudjuk mutatni nektek. Szeretnénk még a hónapban elindítani az előrendelést, amint felkerülnek a kötetek a webshopba, hírt adunk itt. Ezen kívül a második féléves terveink közt szerepel a Szerencsére a tej utánnyomása, úgyhogy arra sem kell már sokat várni.”
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.
A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat
A rémesen vicces Addams-feldolgozás
Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.
Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.