Gentleman vagy szadista dandy? Alfred Hitchcock 12 élete – Könyvkritika

„Sok minden van még a tarsolyomban, és mindig kitalálok valamit, ami érdekelni kezd. Figyelmeztetem Önöket, örökké akarom csinálni.”

Alfred Hitchcock neve minden krimi- és horrorrajongó számára ismert, azonban nemcsak a számukra. Hitchcock filmtörténeti ikon, a valaha élt és alkotott filmrendezők egyik legismertebbike, aki nemcsak a krimi és a félelemkeltés mestere volt, hanem a filmé is, annak kezdetétől a végéig. Filmjeiben nemcsak a szereplők voltak kivételesek, hanem a karakterek „tálalása”, a zenék, a vágás és különösen a történetmesélés. Pontosan tudta mit és meddig kell mesélni, meddig játszhat a nézők idegeivel és a feszültséget mikor oszlassa el anélkül, hogy unalmassá és vontatottá váljon. A mesterről már sokféle életrajz született, azonban Edward White izgalmas dologra vállalkozott: 12 nézőpontból mutatja be a mestert, s vizsgálatai izgalmas eredményeket hoznak.

Edward White: Alfred Hitchcock tizenkét élete

A szerző Hitchcock életművét a korai angliai némafilmjeitől a hollywoodi kasszasikerekig tárgyalja, köztük természetesen a legismertebb alkotásait is, mint a Psycho, a Madarak, az Észak-északnyugat. A szerző 12 fejezetben 12 szemszögből veszi górcső alá a mestert: egyszerre londoni, újító, dandy, kövér férfi, apa, férj, gyilkos, szerző, isten embere és a nők bolondja is. A klasszikus „Hitchcock szőkéket” senkinek sem kell bemutatnunk, hiszen a mester nemcsak alkalmazta, hanem formálta is csodálatos szőke sztárjait, Ingrid Bergmant, Grace Kellyt és Tippi Hedrent, az őt inspiráló kolléganőket és természetesen a női közönséget, amely számára elsősorban alkotott.

Számára a nők őt kigúnyoló és semmibe vevő személyek voltak, de jóval többek is annál: vágyának csodálatos tárgyai és tiszteletének örök bálványai, akikkel úriemberként is viselkedett. Igazán egy nő értette meg őt egész életében az édesanyján kívül: ő volt a csodálatos Alma, életre szóló társa. White meghatóan írja le Hitchcock feleségéhez fűződő viszonyát, aki nemcsak számos filmklasszikusának sikeréhez, de személyes mítoszának megteremtéséhez is jelentősen hozzájárult.

A kötetben olvasható csodálatos vallomása mindent összefoglal, amelyet egy filmrendezés végén mondott: „És ez a drága lélek, egyfolytában bátorított, esküdözve, hogy fantasztikus voltam.”

Alfred Hitchcock

A kötetben bepillanthatunk az általa alkalmazott és szintén formált színészekkel kapcsolatos viszonyába is. A Hitchcock életművet behatóbban ismerők jól tudják, hogy egyik kedvence és sokat foglalkoztatott színésze a makulátlan megjelenésű filmsztár, Cary Grant volt, akinek a neve azóta is fogalom. Feltárul kettejük munkakapcsolata is, amely a kölcsönös tisztelet mellett természetesen tartogatott feszültségeket és akarategyeztetéseket. Grant a tökéletes férfi megformálója volt, az úriember mintaképe, akit Hitchcock imádott megjeleníteni, James Stewart mellett örök főszereplője volt. Vele ellentétben nagyon érdekes és megdöbbentő olvasni a ma is ikonnak számító Paul Newmanhez fűződő ellenézéseit, akit egy film után nem is alkalmazott és felháborodott, mikor meghívták az általuk rendszeresen megtartott vacsorák egyikére és ott Newman sört kért, amelyet dobozból ivott meg.

Hitchcock, aki igazi wilde-i széplélek és dandy volt, mindig igyekezett dandyhez méltóan étkezni, öltözködni, társalogni, ezért számára Newman a kispolgáriságot és közönségességet testesítette meg.

Hitchcock imádta a szexualitást ábrázolni, ez a könyvnek is érdekes fejezete, természetesen a korszak elvárásai szerint, a cenzúrának megfelelve. Pajkos és érdeklődő természetét mutatja, hogy az „eltérő” szexualitást is megjelenítette, A kötél két főszereplője között például homoerotikus szál húzódik, ráadásul a rendezőmester nagyon szeretett nyíltan homoszexuális színészeket alkalmazni, tette ezt e film esetében is. A történeteiben rendszeresen megjelenik ez a szál, gondoljunk csak az Idegenek a vonatonra. Az is érdekes, hogy kedvence, Cary Grant, több mint egy évtizedet nyíltan együtt élt férfiszerelmével, utolsó éveiben pedig bevallotta, hogy mindig is homoszexuális volt, csak a nők folyton az ellenkezőjét akarták bizonyítani.

Alfred Hitchcock

Hitchcock imádta megjeleníteni a gyilkosságokat, történeteiben bár számos bűncselekményt vonultat fel, a „főfogás” mindig egy szaftos gyilkosság volt, hol a történet elején, hol a végén. Szívesen járt tárgyalásokra, illetve tanulmányozta a híreket is, amellett, hogy az írókkal együttműködve dolgozta ki a gyilkosok karakterét és a cselekmények körülményeit. A szerző közel 56 oldalnyi felhasznált irodalom áttekintésével készítette el kötetét, amelynek stílusa izgalmas, érdekes, fotókkal kiegészített.

A kötetben valamennyi fejezetben tanúi lehetünk annak az egyre tudatosabb folyamatnak, ahogy Hitchcock reklámszakemberként tudatosan felépítette összetéveszthetetlen imázsát és a Hitchcock-brand-et, amely végül nem csupán saját iparágának példaképévé, de kulturális ikonná is tette.

Hitchcock maga imádta nemcsak a cameo szerepeket, hanem filmjeinek reklámszerepét is, amelyek azóta is híresek és filmtörténeti csemegék. A szerző kötete nemcsak hiánypótló, hanem letehetetlen olvasmány is, amelyet rajongóknak és nem Hitchcock fanatikusoknak egyaránt ajánlok.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

A rémesen vicces Addams-feldolgozás

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.