Szabó Dárió
2021. szeptember 21. | Becsült olvasási idő: 5,5 perc

Gúnymese hős nélkül, avagy az Artúr-mondakör egy marginális története frissen, korszerűen – Filmkritika

Akinek a történetét mások írják, avagy a gúnyról. Megragadni egy komoly történetet a humor forrásain keresztül. Az Artúr-mondakör egy marginális története frissen, korszerűen, filozófiai igényekkel elevenedik meg a szemünk előtt, de valójában inkább stílusbravúr. A 2021-es év egy igazán meghatározó, erős filmjével van dolgunk. David Lowery The Green Knight-ja lebilincselően beszél az emberi természetről.

Nehéz lenne újat mutatni az emberi ösztönökről, így Lowery – okosan – nem is vállalkozik arra, hogy a The Green Knight mondanivalóját bölcselkedve tárja elénk. Ehelyett olyan filmet kapunk, amely inkább az emberi ösztönök szabályszerűségéből űz gúnyt frissen és érdekesen. Nem könnyű észrevenni, de a The Green Knight teljes mértékben elutasítja, hogy hőstörténetként vagy hősfejlődéstörténetként címkézhessük, sokkal inkább egy fejlődésszatíra.

The Green Knight (2021)

Számos értelmezési kulcs felől lehetne közelíteni az alkotást termékenyen. Kínálkozik a pszichoanalízis eszköztára, hiszen az ösztöntematika miatt a testiség, a vágyak is kiemelkedő ábrázoláshoz jutnak, vagy épp idesorolható az is, hogy Gawainnel saját édesanyja mágiája űz játékot (anya-fia viszony, anyai nevelődés, a család befolyása, a központi tárgy egy öv – fallosz környéki). A nők mind nagyon fontos szerepet játszanak a cselekményben, mondhatni nők körül alakulnak ki a cselekmény csomópontjai, így társadalmi szempontból is tapintható a történet. Ugyanúgy releváns megfogni a filmet eredetije, az ismeretlen szerző által jegyzett sztori irányából, a Sir Gawain és a zöld lovag mondája nélkül ugyanis meglehetősen abszurdnak tűnnek a karaktermotivációk és történések is, de egyébként ez pozitívumként írható fel a készítők neve mellett, hiszen a film újszerűen kommentálja a mondakört, de annak ismerete nélkül is konceptuális marad, tudatosan abszurd.

A szöveg ismerete nélkül az abszurd és a gúny viszonya válik igazán érdekessé, míg a szöveg ismeretével együtt az izgalmát annak értelmezése szolgáltatja, így több hátterű befogadó számára is esztétikai élményt tud nyújtani. Szimbólumrendszerét az angol és kelta kultúratörténet segítségével, illetve a kereszténység felől fésülhetjük ki igazán érthetőre.

Jelen cikkben viszont leginkább a film stílusára koncentrálok, arra, hogy az imént is említett lehetséges értelmezői megközelítésekből érdekessé váló toposzok milyen stilisztikai norma alatt kerülnek összeszerkesztésre Lowery-ék kiváló érzéke által.

The Green Knight (2021)

Gawain ebben az alkotásban megjelenített útja a közbeszédben elterjedt narratívával ellentétben nem „a hős útja”. A hőseszmény a racionalitáshoz köthető, ugyanakkor már a film nyitóképe is erős szimbolikával tisztázza, hogy irracionális világba fogunk csöppenni, hiszen Gawaint lángoló fejjel látjuk (a racionalitás dekonstruálása – a fej mint az értelem jele) mozdulatlan bábként. Ez a bábjelleg sem elhanyagolható aspektus, hiszen, ahogy később kiderül, az út, amelyet Gawainnek meg kell tennie, a családja által lett megrendezve számára – saját életében is puszta kellék. Ez pedig végig meghatározza a film érzetét, stílusvilágát, de még a központi karaktert is.

Gawain útja hol látomásszerű és rémisztő, hol meghökkentően komikus ránézve, s képtelen arra, hogy a kezébe vegye a dolgok irányítását vagy minimális befolyást is gyakoroljon kálváriájára. Sokszor lehet az az érzésünk a film nézése közben, hogy Gawain céltalanul halad, annak ellenére, hogy célja meghatározott. Mielőtt groteszk módon belekerül ebbe a játékba (értsd: hogy belekerül, az groteszk gesztus, de maga a film nem groteszk, inkább szatirikus) Artúr király megkéri, hogy meséljen magáról, s Gawainnek nincs mondandója, sem hőstettet, sem egyéb érdekességet nem tud megemlíteni magáról. Az is igaz, hogy dekadens jellem rajzolódik előttünk mindeddig a jelentig, így azt is gyaníthatjuk, hogy Gawain nem szívesen osztaná meg azt a kevés eseményt sem, amely történt vele eddigi életében, de ez csak gyávaságát erősíti. Nem ez az egyetlen párbeszéd-szituáció, melyben a film során megnyilvánul a főszereplő bizonytalansága, sőt útja alkalmával is szinte bárkivel vált szót, a másik fél mindig határozottabbnak tűnik nála.

Külön komikus elem, amikor egy kihalt csatamezőn találkozik egy kóbor kisfiúval, aki elszántan ecseteli, hogy mindenki meghalt abban a csatában, amit ott vívtak, és nagyon bánja, hogy ő nem vehetett részt benne – míg előtte nem sokkal kaptunk arról látleletet, hogy Gawain halállal való viszonya közel sem ilyen magasztos.

The Green Knight (2021)

A lovagi erények arra szolgálnának, hogy képviselőjének szilárd, önálló magatartási formája legyen minél több élethelyzetre, Gawain viszont teszetosza jellemnek tűnik, s ezzel is humoros elegyet alkot, hogy a film egyes pontjain az alkotók kiírják nekünk az erényeket, mintegy emlékeztetve minket, befogadókat, felnagyítva Gawain hiányosságait, hogy nem a szereplőben leljük fel az erényeket.

Következményképpen pedig, aki nem képvisel eszményeket, annak a történetét mások kell megírják, szemléltetik a készítők, így a film bár nem direkten, de alapos indokkal szolgál arra, hogy megalkosson egy szatírát, ezért is működő, nem ad hoc jellegű a gúny. Gawain fél a haláltól, amely racionális reakció, ezt a racionalitást viszont egy irracionális környezet teremti: a megrendezettség, hogy olyan típusú haláltól kell félnie, melyet mások szükségesnek láttak elrendelni számára, az alap esetben teljesen azonosulható halálfélelmet is ez teszi végtelenül komikussá, mely igazán ügyes alkotói csel. Egy hős halálának a legkevésbé sem ez a szerkezete, s Lowery-ék nagyon tudatosan akadályozták meg ilyen apróságokon keresztül a hőskép kialakulását.

Figyelemreméltó eleme a The Green Knight-nak a róka toposza is, amelyet végtelen sok módon lehetne értelmezni (és ez olcsó is lenne, és hiba is), de a film kellően leszűkíti és magáévá teszi metaforaként. A róka Gawain számára társként jelenik meg és ennek kapcsán három szempontot ragadhatunk meg. Első körben egy költői túlzás: Gawain olyannyira jellemtelen, hogy nem méltó emberi társra. A második, hogy a róka mint természetközeli élőlény kellő megtisztító ellenpont egy olyan ember mellett, aki a kultúrában (távol a természettől) csak züllik, s Gawainnek nem embertársra van szüksége, hogy megismerje magát, hiszen az emberi közösségben már voltaképpen „elbukott”, amit útja is jelképez. A harmadik talán a legügyesebb mind közül. A történetben megkerülhetetlenül előkerül a zöld és a piros szín kapcsolata.

The Green Knight (2021)

Útja végéhez közeledve Gawain betér egy kastélyba, ahol a kastély úrnője elmondja neki a két színhez köthető jelentést és jelentőséget, amely szerint a piros a vágy színe (ez nem lehet meglepő), míg a zöld (és ez már meglepőbb) noha hagyományosan az élethez köthető, annak a színe, ami a vágy után marad: halálközelebbi. S, ha jobban belegondolunk, pofon egyszerű, hogy a róka és a természet színvilága ugyancsak megeleveníti számunkra a piros-zöld kontrasztot. Ezáltal az alkotás saját logikájában a természet a halállal lesz azonosítható, míg a róka az emberrel, pontosabban Gawainnel. Így pedig az is többletértékhez jut, hogy Gawain egy barlangban engedi magához végül a rókát, amely már régóta követi útján, hiszen a barlang a vallási szimbolikában az újjászületés helyeként funkcionál – mindez rímel arra, hogy a főszereplőnek a kultúra helyett a természetben kell identifikálnia magát ahhoz, hogy útja végén rátaláljon önmagára.

A komolyság és a komolytalanítás kettőssége a racionalitás és irracionalitás vibrálása révén végigkíséri a teljes film mesélési stílusát, s ettől lesz az egyszerre szokatlan és hagyományos is. Erre simul rá kiválóan a zene is, hol minimalista, zajszerű monotonitás zakatol, hol litániaszerű ének és muzsikakíséret, s e kettő idegensége, tudatosan előidézett stíluszavara humorfokozó, mesterséges pátosz.