• Kövess minket a Facebookon!
  • Kövess minket az Instagramon!
  • Kövess minket a YouTube-on!
T. J. Klune: A suttogó ajtón túl

Hírek

Gyászmunka is lehet az élet és a szeretet ünneplése – Könyvkritika

  • Megosztás Facebookon
  • Megosztás Twitteren
  • Megosztás e-mailben

Wallace Pryce egy nagy cég vezető ügyvédje, kemény, elkötelezett ember, aki nem tűri a hanyagságot, és könnyedén megválik az aprócska hibát elkövető alkalmazottaitól. Wallace Pryce-nak szigorú napirendje van, felkel, dolgozik, alszik, majd másnap minden kezdődik elölről. Wallace Pryce szereti a rendet, a változatlan napirendet – ezért is döbben meg teljesen, mikor hirtelen egy templomban találja magát, ahol a volt felesége és a cégtársai épp tőle búcsúzkodnak. Mivelhogy szívrohamban meghalt. És igazából senki sem gyászolja, mivel – ahogyan azt az egyik volt cégtársa a szertartás közepén keresetlen őszinteséggel megjegyzi – ritka nagy seggfej volt. Így Pryce temetésén egyetlen volt alkalmazott sem vesz részt, csak egy ismeretlen nő, aki rögtön közli is a férfival, hogy halott, és ő, Mei a férfi kaszása. És ideje is, hogy induljanak, mert találkozniuk kell a révésszel, aki majd átsegíti a férfit a túlvilágra. És hogy Wallace Pryce-t sokkolja-e a dolog? Igen, hiszen ez így nagyon nincsen rendben.

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl

És miközben Wallace átesik a Kübler-Ross által felvázolt öt fázison (tagadás, düh, alku, depresszió, elfogadás), megtapasztalja, mi következik a halál után. Legalábbis T. J. Klune elképzelése szerint.

Mivel olvastam Klune előző regényét, a Ház az égszínkék tengernél-t, és nagyon szerettem a stílusát, hasonló regényt vártam, mint az volt. Kedveset, gyorsan megszerethető fő- és mellékszereplőkkel, csodálatos helyszínt, és egy mélyen megragadó történetet.

Helyette kaptam egy kicsit lassabban induló és sokkal keményebb, sokszor torokszorító történetet, egy valódi seggfejjel a főszerepben. Mert Wallace az volt – és erre csak a halál utáni életében döbben rá.

Klune csodálatos és nagyon érdekes világot dolgoz ki persze itt is, kezdve az erdő szélén megbúvó kis teaházzal, ahol az emberek teát és friss házisüteményt fogyasztanak, amiket Mei, a kaszás és Hugo, a révész szolgál fel nekik. Mindketten élők, akik látják a szellemeket, így segíthetnek nekik az átkelésben… illetve az ajtón való átlépésben. Mivel a teaház nem csak egy teaház, hanem egy fura, többszintes épület, aminek a legfelső emeletén van az átjáró a halottak számára, oda, ahonnan még soha senki sem tért vissza, így nem is tudja elmondani, mi van a suttogó ajtón túl. Mindenesetre a halottak – így Wallace is – hallja a suttogást, és érzi a vonzást… ám neki esze ágában sincs átmenni, sőt, nem is fogadja el, hogy meghalt, ahogyan Hugo és többiek segítségét sem.

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl

Mert a révész nem egyedül él itt – és Klune megint csak nagyon szerethető alakokat teremtett, akiket könnyen meg lehet kedvelni. Hugo, aki teli van türelemmel és együttérzéssel, teával kínálja a hozzá érkezőket, meghallgatja őket, és minden lehetséges módon segít nekik. Mei csodás sütiket süt, de, ha kell, hatalmas konyhakésekkel támad arra, aki a szeretteit bántaná (attól függetlenül, hogy keleti származása ellenére sosem kapott nindzsaképzést). Vagy ott van Nelson, Hugo nagyapja, akinek kezdetben nincs túl sok türelme Wallace hülyeségeihez, így a férfi gyorsan megtanulja, hogy az öregember milyen mesteri ügyességgel tudja a járáshoz szükséges botjával a helytelenkedők lábát püfölni. És persze van még egy hatalmas kutya is…

Ezen a helyen próbál Wallace értelmet találni a halálában, aztán a nem túl csodásan leélt életében is, és elfogadni, hogy hamarosan tovább kell lépnie. És miután sikerül a dühe egy részét elengednie, elkezdi figyelni az összeszokott kis csapatot, sőt, részt is kér ebből a fura életből, miközben megfigyeli a teázóba betérő vendégeket is.

No meg a nem túl kellemes látogatókat: a Hugo és Mei által csak borzongva emlegetett „főnöküket”, a menedzsert, vagy a közegészségügyi ellenőrt, aki puszta szemétkedésből zaklatja Hugót a teázó folyamatos ellenőrzésével. És a legfőképp: a ház környékén időnként felbukkanó, sötét és rémisztő alakot.

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl

És mindeközben Wallace-szal együtt átélhetjük, ahogyan visszaemlékszik az élete alakulását befolyásoló eseményekre, arra, hogyan vált elviselhetetlen emberré, akinek egyetlen barátja sincs, és hogyan változik a teaházban megismert különös emberek hatására sokkal jobb emberré – és ezt abszolút giccsmentesen ábrázolva. Mert olvashatunk a halál sokféle fajtájáról is, arról, hogyan viselkednek más szellemek, akiket például erőszakkal ragadtak ki az életből, és arról is, hogy a hozzátartozók hogyan próbálják mindezt elviselni. Nem könnyű történet, de érdemes elolvasni, mert a teaház minden régi és új lakója sokat adhat az olvasónak. Wallace is felfedez magának egy új, és sokkal jobb életet, mint amit még élőként kialakított magának, és akár örökre is ott maradna – ha nem jelenne meg a menedzser, aki közli vele, hogy az élet (és a halál) rendje felborul, ha Wallace nem lép át az ajtón, és egyetlen hetet ad neki arra, hogy elköszönjön…

Fájdalmasan szép regényt kaptunk Klune-tól, amelyben az életet, a szerelmet és a barátságot ünnepli, ami megérinthet mindenkit, aki már vesztette el szerettét, és túl jól is ismeri azt a bizonyos öt fázist. És ebben a regényben cseppet sem közhely, hogy még az élet utolsó pillanatában – sőt, azon túl is – érdemes újrakezdeni, mert sosem késő.

Kapcsolódó cikkek

Bezárt az Ectopolis Magazin!

4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

Richard Osman: Az eltévedt golyó /Forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=577645514365115&set=a.546160457513621/

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo: Papirusz

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Egri Lajos: A kreatív írás művészete

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

    Hírlevél feliratkozás

    Itt akarsz Te is lépdelni Ectopolis utcáin?
    Tartsd velünk a lépést, és iratkozz fel a város hírlevelére!

    Az Adatkezelési tájékoztatóban leírt feltételeket elfogadom.

    Kiemelt téma

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    Legutóbbi cikkek

    • 2023. március 10.

    Bezárt az Ectopolis Magazin!

    4,5 év működés után az oldal nem frissül tovább.

    • 2023. január 5.

    A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

    A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

    • 2023. január 5.

    Haláli hullák szerdája – Wednesday – Sorozatkritika

    A rémesen vicces Addams-feldolgozás

    • 2023. január 5.

    Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

    Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

    • 2023. január 5.

    Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

    Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.