Gyilkosság a panel tetején: tíz felkavaró bűncselekmény a Kádár-korszakból – Könyvkritika

A bűnügyek iránt érdeklődő olvasók talán ismerik az „Élet elleni bűncselekmények” nevű Facebook-oldalt, ahol Dulai Péter kriminalista évek óta publikálja kutatásainak eredményét. Dulai posztjaiból most könyv készült, s mivel a hazai „true crime” műfajban ritkán jelenik meg új, hitelességre törekvő munka, műve mindenképpen hiánypótló.

Dulai Péter: Gyilkosság a panel tetején

Dulai a Kádár-korszak tíz hírhedt gyilkosságát ismerteti, amelyek közül Sopsits Árpád 2016-os filmje révén a martfűi rém története a legismertebb. A többi még azoknak is új lehet, akik akkor már éltek. (E sorok írója is bizonyos megvilágosodással olvasta a könyvet: csak most értette meg, miért ijesztgették gyerekkorában Molnár Henrik nevével, és miért zárták le egyik napról a másikra a panelházunk tetejére nyíló ajtót).

Dulai Péter dokumentarista szemlélettel mutatja be a korabeli dokumentumokból kiolvasható tényeket és következtetéseket.

Ahol volt erre lehetőség, valódi (ok)nyomozóként felkutatta az esetekkel annak idején kapcsolatba került különböző érintetteket (ügyészt, rendőrt, hozzátartozót), s olyan részleteket tudott meg tőlük, amelyek, ha nem is helyezik teljesen új megvilágításba az eseményeket, árnyalni mindenképp árnyalják azokat.

Dulai Péter: Gyilkosság a panel tetején

Meglepő lehet, hogy kimaradtak olyan hírhedt esetek, mint Szöllősi Györgyé (a Jó estét nyár, jó estét szerelem „görög diplomatája”) vagy a rendőrgyilkos Soós Lajos és társaié. Talán az az oka, hogy a tíz leírt gyilkosságnak nem csak a korabeli hírhedtség a közös nevezője, hanem az is, hogy a bűncselekmények valamely fontos része – az indíték, tettes és áldozat viszonya – a családi és ismerősi körhöz kapcsolódik. Az ilyen esetek közelebbről érintik az olvasót, mint egy gyilkossá váló szélhámos vagy válogatás nélkül gyilkoló pszichopata. Az ismertetett gyilkosságok kellően szörnyűek ahhoz, hogy az olvasó agya természetes reakcióként azonnal racionalizálni kezdjen: valami oka mégis volt, mi lehetett az, ma is megtörténhet-e?

Szinte mindig felmerül az alkoholizmus és az oktatás hiánya, az ezt egyszerre indukáló és bebetonozó mélyszegénység, a hatóságok és a környezet tehetetlensége a bántalmazó kapcsolatokkal szemben. Arra pedig, hogy az emberi bestialitás mennyire nem iktatható ki a jog, mint társadalmi keretrendszer változásával, sajnos a nemrég történt dunakeszi gyilkosság ad kegyetlenül kiábrándító választ.

Talán az egyetlen konkrét különbség az akkori és mostani bűnügyek között, hogy a könyvbeli gyilkosok majdnem kivétel nélkül akasztófán végezték. A szerző nem érinti a halálbüntetés jogosságának örök kérdését, de a sorok közt – pld. egy híres büntetőbíró megszólaltatásával és a kivégzések leírásával – mintha inkább ellene foglalna állást. Az elkövetéskor a gyilkosok többsége tisztában volt a rájuk váró ítélettel. Vajon hány gyilkosságot akadályozott meg a halálbüntetés visszatartó ereje? Tény, hogy a könyvben leírtak közül egyet sem. A megrázóbbnál megrázóbb esetek végére jutva pedig nem jut okosabb az olvasó eszébe, mint a régi közhely: ember embernek farkasa.

Dulai Péter: Gyilkosság a panel tetején

Pedig juthatott volna. Dulai részletesen bemutatja a tíz bűnügyet, de sokkal többet itt sem kapunk, mint a Facebook-oldalon. Ezen sajnos a szöveget kísérő, rendkívül érdekes fotók és dokumentumok sem segítenek. A könyv bevallottan nem tér ki pszichológiai, szociológiai, kriminalisztikai következtetésekre, így viszont megragad valahol félúton: valódi true crime-ként nem olvasható,

mert a dramaturgiának, a „könyvként megírásnak” nyomát sem látni, de kriminalisztikai szakmunkának sem nevezhető, mert amennyi a dokumentarizmusból egy civil olvasónak még befogadható, az egy kutatónak vagy közszolgálatis hallgatónak már kevés lesz.

A Gyilkosság a panel tetején igazán megérdemelné a „nyugalom megzavarására alkalmas” címkét, de ezt csak a benne leírt eseteknek köszönheti, s nem annak, ahogy Dulai azokat leírta. Kár, mert ha egy jótollú újságíró vagy rutinos krimiszerző társszerzőként besegített volna, a könyvből simán lehetett volna egy magyar Hidegvérrel. A hitelesség és a hiánypótló jelleg révén mégis megérdemli azok figyelmét, akik nem félnek szembenézni a homo sapiens lelke mélyén rejlő szörnyeteggel.

Kapcsolódó cikkek

A csütörtöki nyomozóklub és az eltűnt hulla rejtélye – Könyvkritika

A csütörtöki nyomozóklub eltűnt tévés személyiség után kutat

Irene Vallejo szerint a jövő útjai a múltba vezetnek – Könyvkritika

Irene Vallejo Papirusza átjárókat úgy nyit átjárókat a történelemben, hogy egy pillanatra sem válik labirintussá.

Fontos vagyok, tehát vagyok, avagy a kreatív írás művészete – Könyvkritika

Végre Egri Lajos oktatói életművének második, utolsó felvonása is olvasható magyarul: A kreatív írás művészete rövid szakmai összefoglaló, egyúttal a Drámaírás művészetének továbbgondolása.

Konkurens kiadók összefogásából született az új budapesti könyvkuckó

Magyarországon ritkán tapasztalható nagyszerű összefogás a kultúráért.