Szabó Fruzsina
2021. október 5. | Becsült olvasási idő: 4,5 perc

Ha egy regény nem szól mindenkiről, nem szól senkiről – Könyvkritika

Lehetséges megtörni a generációról generációra szálló, rossz családi mintákat? Rá lehet cáfolni a ránk sütött előítéletekre, ha lépten nyomon a fejünkre olvassák azokat? Ki lehet törni egy nyomorúságos létezésből pusztán a saját erőnkből? Többek között ezeket a kérdéseket járja körül a József Attila- és Márai Sándor-díjas író, A bogyósgyümölcskertész fia és A cégvezető szerzője, Háy János legújabb könyvében, az Európa Kiadónál megjelent Mamikámban.

Háy János: Mamikám

A középiskolásként Vámosmikoláról egyből Budára csöppenő író új könyvében visszakalauzolja az olvasót a magyar vidék valóságába. A regény, amely augusztus végén került a könyvesboltok polcaira, egy cigány édesanya életének egy szeletét tárja elénk, aki egy kitörési pontokat nélkülöző élethelyzetből igyekszik megvalósítani a megvalósíthatót maga és gyerekei számára.

Ebben van segítségére Mamika, egy a faluban élő néni, akit a fiatal nő anyja helyett anyjának tekint. Az ő élete is korlátok között zajlik: az időskor, a külföldre költözött gyermekek, valamint az elhunyt férj és szülők érezhető hiánya mind határokat szab a lehetőségeinek.

Az elbeszélő nő a karfiolszerkezetű történetben elénk tárja életének legfontosabb fordulópontjait, legfontosabb alakjait. A korai halála miatt túlidealizált apát, akit szinte feddhetetlennek ábrázol, a vele ellenpontba helyezett anyát, aki őt végtelenül elhanyagolta, rossz útra terelte, és aki számára a fiatal nő szerint nincs feloldozás. Figyelemmel kísérhetjük azt a hiábavaló küzdelmet, ahogy az elé helyezett rossz példára igyekszik újra és újra nemet mondani, többnyire sikertelenül. Még a meleg szívű Mamika is kevésnek bizonyul ehhez a lehetetlen törekvéshez.

Háy János

„A Mamikának én soha nem csinátam vóna olyat, hogy rosszat, mert a Mamika olyan vót nekem, hogy jobban vót anyám, mint akitő születtem, mert akitő lettem, az olyan vót, hogy semmit nem, csak hatta, hogy a porba legyünk, az összes gyerek, az uccán, hozzánk se szót, mi meg ott vótunk, meg a szomszédbó is ott vótak, mer ott is olyan annyuk vót a gyerekeknek, mind nekünk, nem vót ránk adva ruha, csak mesztelenű, a parasztok meg mentek kapányi, oszt monták, hogy mennyünk a patakra, oszt mosakoggyunk meg, mer olyanok vagyunk, hogy tiszta kosz, az arcunk, a kezünk, meg se ismernek, hogy kinek a gyerekei vagyunk, mi meg mentünk, mer jó vót a patakra lemenni, nem azé, mer monták.” (részlet)

A történet gondolatfolyamként hömpölyög végig a könyv lapjain, ami már az első oldalon döntést követel az olvasótól: hajlandó-e a roncsolt nyelvű elbeszélés hullámai közé vetve hagyni, hogy az elsodorja, majd végül megsebezve köpje ki magából, vagy tartózkodóan inkább félreteszi?

Visszarettentő erejű lehet az a sokunk számára ismeretlen nézőpont, amiből a regény íródott, de Háy-nak sikerült ezt a sajátos nézőpontot többségivé tenni, megragadva az egyediben a közösségi élményt. Így nyilatkozott Facebook oldalán: „… a Mamikám nem szociológiai tanulmány, nem társadalmi látlelet, bár igyekszik ebben pontos lenni, hanem regény, aminek van társadalmi és szociológiai háttere, mint minden regénynek. … Ha csupán mélyszegénységet emlegetünk, cigányokat és roncsolt nyelvet, eltávolítjuk magunktól a szöveget. Úgy nézünk rá, mint kémia órán a kémcsőre. … Ha egy regény nem szól mindenkiről, nem szól senkiről.”

A magyar irodalomról szóló átfogó és játékos kötete

Háy már 2019-ben is úgy nyilatkozott egy a Válasz online-nak adott interjúban a Kik vagytok ti kapcsán, hogy nem szándékozik szociográfiai elemzést írni: a reális számára csak egy szükséges alap, amiben a történetet elhelyezheti, és ami nélkül nem tudna a létről beszélni. Ez a hozzáállás tükröződik a Mamikámon is; a sajátos élethelyzetű roma nő életéhez akkor is lehet viszonyulási pontot találni, ha sem nők, sem romák nem vagyunk. Arra a nyelvi és társadalmi valóságra, amiben a történet létezik, lefordíthatóak a saját életünk, nehézségeink, harcaink és kudarcaink is. Ezért ül a mellkasunkra olyan elemi erővel a Mamika még olvasás után is.

Elénk tár egy nagyon fájdalmas létvalóságot, de úgy mutatja be azt hitelesen, hogy ugyanakkor nem kínál rá megoldást, nem próbál a bölcs tanítómester szerepében tetszelegni. Nem vágtat be végül a herceg fehér lovon, és nem jönnek a kedves jogvédők sem egy mentőmegoldással. Itt nem találunk happy endet.

„A Mamikám ott kezdődik, ahol a sajtó és a politika elhallgat, ahová a nyilvánosság már nem akar bepillantani, ami már nem fotogén”, olvasható a könyv borítóján. Háy János ebbe a cseppet sem fotogén létezésbe nyújt betekintést kíméletlen pontossággal és részletességgel, amely bár nem könnyű olvasmány, ugyanakkor olyan történet, ami később is velünk marad és hatására – a szerző szavaival élve – a felszínességből az erősebb lét közelébe juthatunk.